DR. PÁLINKÁS JÓZSEF oktatási minisztériumi államtitkár: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Ön hat darab kérdést tett föl. Válaszom roppan egyszerű lenne: hat darab igen. (Felzúdulás a kormánypártok padsoraiban.)

Kérdéseire természetesen árnyaltabb választ is fogok adni, és elmondom azt is, hogy milyen intézkedéseket tettünk ezek után. Igen, megfelel a valóságnak az, hogy Magyar Bálint mint művelődési és közoktatási miniszter aláírt egy olyan megbízási szerződést, amely a Világbanki Programiroda vezetőjének a jelenlegi árfolyamon számolva havi bruttó 2,5 millió forint körüli keresetet jelent. (Dr. Gidai Erzsébet: Azt a mindenit!) Az is igaz, hogy a Világbanki Programiroda munkatársai közalkalmazottként dolgoznak, kivételt ez az egy személy képez. A fentiektől következik, hogy a második kérdésére is igen a válaszom.

Valóban, a szerződés teljes időtartamára vonatkozóan ez az összeg a megfelelő közterhekkel együttesen közel egymillió dollár, illetve forintban több mint 230 millió forint. (Felzúdulás a Fidesz padsoraiban.) Igaz az a feltevés is, hogy ez a volt miniszter által megkötött szerződés a program közvetlen lebonyolítására szánt összeg kb. egyharmadát teszi ki, vagyis ahogy ön fogalmazott, a jelen szerződés alapján az igazgatási költségek mintegy egyharmadát egyetlen személy kapná meg.

Megfelel a valóságnak az is, hogy a szerződés azonnali felbontása körülbelül 600 ezer dollárnak megfelelő összeg, vagyis 142 millió forint kifizetési kötelezettségét jelentené. Amennyiben a szerződés felbontására alkalmatlanság miatt kerül sor, még ez esetben is 6,5 millió forint végkielégítés járna ennek a személynek. Végül az is megfelel a valóságnak, hogy a szerződés megkötését ellenezte a tárca gazdasági helyettes államtitkára, ennek ellenére írták alá a szerződést. (Egy hang a Fidesz padsoraiból: Botrány!)

(14.30)

A problémával a tárca vezetése több alkalommal is foglalkozott, ennek eredményéről kívánok beszámolni.

A konkrét üggyel kapcsolatban miniszter úr belső vizsgálatot rendelt el, a minisztérium a belső vizsgálat eredményének függvényében dönt arról, hogy milyen további külső vizsgálatok lefolytatása szükséges. A minisztérium december 11-ei miniszteri értekezlete úgy határozott, hogy a felsőoktatási intézményrendszer integrációjával, a magyar felsőoktatás egészének korszerűsítésével kapcsolatos feladatok programjainak igazgatására létrehozza a Felsőoktatási Integrációs Programok Irodáját. Ez a programiroda végzi a jövőben a felsőoktatási világbanki program irányítását. Ehhez szükséges volt egyrészt a már létező Felsőoktatási Világbanki Programiroda - amelynek igazgatójáról van szó - átszervezése, fejlesztése és integrálása az új programirodába, valamint az eddig hiányzó, de a szakszerű programmegvalósítás szempontjából nélkülözhetetlen adminisztrációs rendszer kiépítése.

Az új iroda a Felsőoktatási Fejlesztési Alapprogramok Irodáján belül részjogkörű költségvetési egységként jött létre, ezáltal az integrációval és a felsőoktatási világbanki programmal kapcsolatos projektek egyetlen, jól körülhatárolható és számon kérhető szervezetbe kerültek anélkül, hogy az új helyzet létrehozása költségvetési többletigényt eredményezne, hiszen az iroda működése a világbanki program céljaira betervezett forrásokból finanszírozható. Az iroda létrehozását az Oktatási Minisztérium a Világbank illetékeseivel előzetesen egyeztette.

Képviselő úr, kérem válaszom elfogadását. Köszönöm. (Nagy taps a kormánypárti oldalon és a MIÉP soraiban.)

Forrás: parlament.hu