ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Felhívom figyelmüket, hogy a támogatott javaslatok elfogadása kizárja az ajánlás 7., 11., 14., 15., 17., 19., 55. pontjaiban, valamint a kiegészítő ajánlás 2. pontjában levő javaslatok elfogadását. Az előterjesztő által támogatott módosító javaslatok közül az ajánlás 54. és a kiegészítő ajánlás 11. pontja a helyi önkormányzatokról szóló törvény megváltoztatását kezdeményezi. Ennek elfogadásához a jelen levő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges.
Először tehát erről a két módosító javaslatról határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e az előterjesztő által is támogatott ajánlás 54. és a kiegészítő ajánlás 11. pontjában levő módosító javaslatokat a minősített többség szabályai szerint.
Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a két módosító javaslatot 275 igen, 21 nem, 1 tartózkodás mellett elfogadta.
Most az előterjesztő által is támogatott, a jegyző által ismertetett további módosító javaslatokról határozunk az egyszerű többség szabályai szerint. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e az ismertetett módosító javaslatokat.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a támogatott módosító javaslatokat 277 igen, 23 nem, 3 tartózkodás mellett elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Most azokról a módosító javaslatokról határozunk, amelyekről a Házszabály értelmében még szavazni lehet.
A kiegészítő ajánlás 1. pontjában Bajor Tibor a törvényjavaslat 1. §-a b) pontjának kiegészítését kezdeményezi. Lényege: e törvényt kell alkalmazni a településrész leválása esetén is. A bizottságok nem támogatják. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 96 igen, 205 nem, 2 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 4. pontban Bajor Tibor a törvényjavaslat 1. §-a g) pontjának módosítását javasolja. Lényege: e törvényt kell alkalmazni a megye területének, elnevezésének, székhelyének módosítási eljárása során is. A bizottságok szintén nem támogatják. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 95 igen, 211 nem, 2 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 21. pontban Gyárfás Ildikó és képviselőtársai a törvényjavaslat 4. §-a (3) bekezdésének elhagyását kezdeményezik. Az alaprendelkezés a köztársasági elnök hatáskörébe tartozó döntések hatálybalépéséről rendelkezik. A bizottságok nem támogatják. Felhívom figyelmüket, hogy a javaslat elfogadása kizárja az ajánlás 22. pontjában levő indítványt.
Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 90 igen, 177 nem, 2 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 22. pontban Göndör István a 4. § (3) bekezdésének módosításával azt kezdeményezi, hogy a köztársasági elnök hatáskörébe tartozó területszervezési döntések az általános választások kiírásának napján lépjenek hatályba. A bizottságok szintén nem támogatják. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 97 igen, 212 nem, 4 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Az ajánlás 26. és a kiegészítő ajánlás 3. pontja egymás mellett is elfogadható megoldásokat kínál a törvényjavaslat 7. §-a (2) bekezdésének módosítására. Wekler Ferenc azt kezdeményezi, hogy településrész másik megyéhez történő csatolására földrajzi okokon túl más fontos indok alapján is legyen lehetőség. Bajor Tibor a természetes vagy a mesterséges határvonalak mentén is lehetővé kívánja tenni az átcsatolást.
Először Wekler Ferenc javaslatát teszem fel szavazásra a 26. pont szerint.
A bizottságok nem támogatják. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 116 igen, 197 nem, 3 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Most Bajor Tibor javaslatát teszem fel szavazásra a kiegészítő ajánlás 3. pontja szerint. A bizottságok szintén nem támogatják. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 113 igen, 203 nem, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A kiegészítő ajánlás 4. pontjában a környezetvédelmi bizottság a törvényjavaslat 7. §-a (3) bekezdésének kiegészítését kezdeményezi. Lényege: a települési képviselő-testületnek a kezdeményezéshez hiteles térképmásolatot is csatolni kell. Az önkormányzati bizottság nem támogatja. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 101 igen, 211 nem, 3 tartózkodás mellett nem fogadta el.
(20.00)
A 28. pontban Bajor Tibor a törvényjavaslat 8. § (1) bekezdésében szövegpontosítást kezdeményez. A bizottságok nem támogatják. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 99 igen, 216 nem szavazattal, 1 tartózkodással nem fogadta el.
A 29. pontban Bajor Tibor a 8. § (1) bekezdésében a községgé nyilvánítás kezdeményezése során a választópolgárokat írásban vagy a helyben szokásos módon kívánja tájékoztatni. A bizottságok szintén nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 92 igen, 207 nem szavazattal, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
A kiegészítő ajánlás 5. pontjában Iváncsik Imre a törvényjavaslat 8. §-át új bekezdéssel kívánja kiegészíteni. Lényege: az új község alakításával, a településegyesítés megszüntetésével érintett képviselő-testület készíti el a tervezett változás után megmaradó településre vonatkozó költségvetési számítási anyagokat. A bizottságok nem támogatják. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 99 igen, 215 nem szavazattal, 2 tartózkodással nem fogadta el.
A 31. pontban Gyárfás Ildikó és képviselőtársai a 9. § (1) bekezdése szövegpontosítását kezdeményezik. A bizottságok nem támogatják. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 120 igen, 198 nem szavazattal, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
A 35. pontban Bajor Tibor a törvényjavaslat 11. § (1) bekezdésében hiánypótlásra vonatkozó szabályok módosítását kezdeményezi. Felhívom figyelmüket, hogy a javaslat magába foglalja a 36. pontban Göndör István szövegpontosításra irányuló indítványát. Bajor Tibor javaslatát teszem fel szavazásra a 35. pont szerint. A bizottságok nem támogatják. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 96 igen, 220 nem szavazattal, 2 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Most Göndör István javaslatát teszem fel szavazásra a 36. pont szerint. A gazdasági bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja.
Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 100 igen, 219 nem szavazattal 2 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 39. pontban Wekler Ferenc a törvényjavaslat 14. § (1) bekezdése módosítását kezdeményezi. Lényege: a településegyesítést kezdeményező képviselő-testületek együttes ügyintézéssel terjesztik fel az iratokat a belügyminiszternek. A bizottságok nem támogatják. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 121 igen, 198 nem szavazattal, 2 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 43. pontban Bajor Tibor a törvényjavaslat 17. § (2) bekezdése módosításával a belügyminiszter tájékoztatási kötelezettségének tartalmát kívánja megváltoztatni. A bizottságok nem támogatják. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 101 igen, 221 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 45. pontban Bajor Tibor a törvényjavaslat 17. § (3) bekezdése módosításával azt javasolja, hogy a kezdeményezések értékelési szempontjainak részletezése miniszteri rendeletben történjen. A bizottságok nem támogatják. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 97 igen, 223 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 48. pontban Göndör István a törvényjavaslat 18. § (2) bekezdése módosításával azt javasolja, hogy lakott területrész átadása-átvétele és cseréje csak az önkormányzati választás kiírásának napjáig történhessen. A gazdasági bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja.
Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 104 igen, 214 nem szavazattal, 2 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Az 51. pontban Göndör István a törvényjavaslat 21. §-át új bekezdéssel kívánja kiegészíteni. Ebben a megyei jogú várossá nyilvánított város képviselő-testületének a törvény hatálybalépése előtti kezdeményezési jogát tartalmazó rendelkezést terjeszti elő. A bizottságok nem támogatják. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 98 igen, 217 nem szavazattal, 2 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Az 53. pontban Gyárfás Ildikó és képviselőtársai a törvényjavaslatot új paragrafussal kívánják kiegészíteni, amelyben a helyi önkormányzatokról szóló törvény 59. §-a helyébe új rendelkezés lép. Ez a következő: a település várossá nyilvánítását kezdeményezheti, ha a városi cím használatát fejlettsége, térségi szerepe indokolja. A képviselő-testület ezt a belügyminiszter útján terjeszti a köztársasági elnök elé. Felhívom figyelmüket, hogy a javaslat elfogadásához az alkotmány vonatkozó rendelkezése értelmében a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 122 igen, 197 nem szavazattal, 5 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Tisztelt Országgyűlés! Határozathozatalunk végére értünk. Megkérdezem, hogy van-e valakinek tudomása olyan módosító javaslatról, amelyről kellett volna, de nem szavazott az Országgyűlés. (Senki sem jelentkezik.) Nincs jelzés.
Tisztelt Országgyűlés! A zárószavazásra következő ülésünkön kerül sor.
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a temetőkről és a temetkezésről szóló törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala. Az előterjesztést T/548. számon, a bizottságok együttes ajánlását pedig T/548/156. és 173. számokon kapták kézhez.
Megadom a szót Pintér Sándor belügyminiszter úrnak, aki válaszolni kíván a vitában elhangzottakra - röviden! (Enyhe derültség.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés