KATONA KÁLMÁN közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Az M3-as autópálya továbbépítésével kapcsolatban valóban kijelentettem, hogy az előírt menetrendnek megfelelően folytatódik. Ugyanakkor utaltam arra is, hogy a finanszírozás tekintetében olyan gondokkal is szembe kell néznünk, mint például a hitelezők elbizonytalanodása. Ennek oka az volt, hogy önök kétszer elhalasztották a díjfizetés bevezetését, és ez a tény sajnos azt eredményezte, hogy az EIB felfüggesztette a hitelek folyósítását. Az M3-as autópálya Füzesabony-Polgár közötti szakaszát az eredeti terveknek megfelelően 2001 végén kívánjuk átadni a forgalomnak, remélem képviselő asszonyt is vendégül láthatjuk az avatáson. (Horn Gábor: Nem szoktátok meghívni az ellenzéket!) Meg szoktuk hívni. Tévedésben van képviselő úr, mert meg szoktuk hívni.

Azt, hogy ennek a szakasznak a költsége nagyon magas, én is tapasztaltam, és elrendeltem egy vizsgálatot arra vonatkozóan, hogy került ez a szám a tervekbe. Ennek a vizsgálatnak a végeredményéről tájékoztatni fogom. Valóban csak nagyon feszített ütemben tudjuk teljesíteni ezt a programot. A tárgyalások a hitelezőkkel szerencsére előrehaladott állapotban vannak, és nem állítottuk le az előminősítési eljárást. A versenytárgyalás előminősítése megtörtént, és innen tudjuk folytatni a projekt kiírását.

Az 1999. évi költségvetés 4,8 milliárd forintot tartalmaz az M3-assal kapcsolatban, ugyanakkor nagyon jól tudja a kérdező is, hogy - pontosan az önök koncepciójának megfelelően - az útfenntartási és -fejlesztési célelőirányzat alkalmas arra, hogy a hitelhez szükséges önrészt ebből biztosítsuk. Ebből fogjuk megoldani a szükséges önrészt a hitel felvételénél.

Arra, hogy a programunk gyorsabb vagy lassúbb az önök programjánál, csak számokat tudok mondani. Az önök programjában 120 kilométer új autópálya szerepelt, és 265 kilométer kétszer kétsávos gyorsforgalmi út. A mi programunkban 140 kilométer autópálya szerepel - a 120-szal szemben -, és 566 kilométer gyorsforgalmi út. A két szám közti különbség elég nagy, a miénk nyilvánvalóan több, és az önök 313 milliárdos tervéhez képest a mi 600 milliárdosunk akkor is lényeges előrelépés, ha időközben két év eltelt.

Az előző kormány programfinanszírozásával kapcsolatban az a véleményem, hogy az a konstrukció, amelyben önök a koncesszióval és a költségvetés terhelésével számoltak, drágább, mint a mi állami kedvező kamatozású hitelekből való finanszírozásunk. Az a kijelentés pedig, hogy hitelt nem vettek fel, illetve nem szándékoztak felvenni, nem zárja ki azt, hogy vettek, s mint az előbb említettem, az EIB-hitelnek a törlesztésével, illetve folyósításával voltak gondjaink. Volt hitel, csak a koncessziós vette fel drágábban, kedvezőtlenebb feltételekkel.

Az a meggyőződésünk, hogy az állam által finanszírozott autópálya ad lehetőséget arra, hogy megfelelő díjat alkalmazzunk, és nem szeretnénk abba a zsákutcába belemenni, amit az előző két kormány elkövetett, hogy az autópályadíjak olyan magasak voltak - éppen a koncessziós rendszer következtében -, hogy az autósok egy része ezt nem kívánta igénybe venni. A mi koncepciónknak ez a lényege, a cél pedig az, hogy olcsó autópályákat biztosítsunk, amiket minden autós használni tud. Kérem válaszom elfogadását. (Taps a kormánypárti oldalon.)

Forrás: parlament.hu