T. ASZTALOS ILDIKÓ (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! 1998. szeptember 8-án az Országgyűlés ülésnapján kérdésemre válaszolva ön elmondta, hogy az M3-as építése tovább folytatódik az előírt menetrendnek megfelelően. Tavaly ősszel azonban a munkák semmilyen tekintetben nem folytatódtak tovább. Ennek ellenére novemberben Manninger államtitkár úr is megerősítette, hogy a kormány fontosnak tartja az M3-as autópálya kormányhatározatban előírt, menetrend szerinti továbbépítését.

Az ez évi költségvetésben ennek ellenére nem szerepel semmilyen utalás az M3-as autópálya továbbépítésére vonatkozóan. Ezzel szemben március elején a gazdasági kabinet elfogadta az autópálya- és gyorsforgalmiút-hálózat fejlesztésére vonatkozó tízéves programot, amelyben szintén prioritást élvez az M3-as. Erről az államtitkár úr és a miniszter úr is tájékoztatta az érdeklődőket.

(16.10)

A nyilatkozatokkal tehát rendben volnánk, de az autópálya sem az M3-ason, sem máshol nem épül Magyarországon, pedig az európai uniós országokhoz viszonyítva nagyon le vagyunk maradva, és a gazdasági fejlesztésnek az autópálya által generált hatására már régóta várnak Kelet-Magyarországon is.

Az elfogadott kormányprogrammal kapcsolatban szeretnék néhány megállapítást tenni.

1. A jelenlegi 600 milliárd forintos, tíz évre tervezett úthálózat-fejlesztési program nyilvánvalóan szűkebb a '97-ben szintén 600 milliárd forintra tervezett programnál, hisz köztudott, hogy a mai 600 milliárd forint kevesebb, mint a két évvel ezelőtti. De mondhatnék példát is, hiszen az M6-os út fejlesztése is elmaradt.

2. Az előző kormány három lábon álló finanszírozást kívánt biztosítani a fejlesztésekhez, amelyben jelentős részt képviselt például a benzinben lévő hatalmas adó egyre nagyobb része, melyet az utakra fordított az előző kormány - illetve fordított volna a későbbiekben -, de hitelt nem szándékozott felvenni. Ezzel szemben a jelenlegi kormányprogram jelentős hitelfelvétellel számol, amelynek tudvalevően jelentős a kamatterhe.

3. A választások előtt - de még a későbbiekben is - az autópályák, autóutak építésének gyorsításáról hallottunk minden kormánypárttól. Ez a jelenlegi kormányprogramban nem olvasható, hisz például az M3-as út Nyíregyháza-országhatár közötti szakaszának építését 2008 után tervezi a kormány. Az M3-as autópálya Füzesabony-Polgár közötti 61,4 kilométeres szakasza 98,5 milliárd forintba kerül, tehát jóval több mint 1 milliárd forintba kilométerenként, pedig itt már a területek jelentős részét is megvásárolták.

Kérdezem tehát miniszter urat, hány kilométer autópálya épül 1999-ben az M3-as Füzesabony-Polgár közötti szakaszán. Várom megtisztelő válaszát. (Taps az SZDSZ soraiban.)

Forrás: parlament.hu