BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Részben az illendőség okán kell röviden szólnom, mint az egyik módosító indítvány beterjesztője. Ugyanakkor el kell mondanom, hogy tulajdonképpen a módosításom annyiban okafogyottá vált, hogy amikor ezt beterjesztettem, nyilván azt gondoltam, hogy 40-50 módosító indítvány egyikeként ezzel a témával is célszerű foglalkozni, hiszen abban bíztam, hogy az ügyészség kormány általi irányítására vonatkozó alkotmánymódosításra érdemben sor kerül a parlamentben.

Az én módosító indítványom tulajdonképpen egy alkotmányjogászi szakvéleménnyel egyezően, azzal alátámasztva született. A lényege az, hogy megítélésem szerint a beterjesztett javaslat az ügyészséggel kapcsolatban olyan részletes eljárási szakaszoknak a Magyar Köztársaság alkotmányába történő beillesztését tartalmazza, amelyek semmiképpen nem az alkotmányba illőek, összevetve az alkotmánynak egyéb jogviszonyokat szabályozó részeivel. Ezért a javaslat arra irányult, hogy ennek az adott résznek a Magyar Köztársaság ügyészségéről szóló törvénybe történő áthelyezése történjen meg.

Ennek részletes indoklásától eltekinthetek, mivel nyilvánvalóan ez a törvény megszületni nem fog.

Köszönöm szépen. (Taps a MIÉP soraiból.)

Forrás: parlament.hu