DR. GIDAI ERZSÉBET (MIÉP): Köszönöm szépen, csak reagálni szeretnék. Az egyik a MAB és az FTT ügye. Sajnos, fenn kell tartsam a korábbi véleményemet, hiszen számtalan olyan esetben van - ha ön akarja, ezt külön meg is tudom mutatni, hiszen jómagam is véleményeztem akkreditációs bizottság számára anyagokat, tehát együttműködtem vele, és ismerem a háttérmunkáit is -, amikor mindenféle vélemény nélkül, áthúzva visszajön az elnök úr aláírásával a nem-javaslat. Az illetők, akik beadták a szakindítási kérelmet, mondjuk, a rákérdezésre nem kapnak választ. Még válaszra sem méltatják, hogy miért utasították el.

Az, hogy bürokratikussá vált, ez kétségtelen, mert nyilvánvaló, hogy rengeteg anyaggal dolgoznak. Ezért javasoltam azt, hogy szűkíteni kell az akkreditációs bizottság hatáskörét, és akkor jobban vagy rövidebb idő alatt el tudja látni a feladatot.

A harmadik, amit megjegyeznék, hogy bizony, az önmagában, higgye el kolléga úr, hogy valaki egy igazgató egy kutatóintézetben vagy netalántán akadémikus, számomra nem mindig egyértelműen fémjelzi az ő minőségi színvonalát. Úgyhogy itt nincs olyan szerves korreláció. Ezért természetesen olyanok számára kell az akkreditációs bizottság lehetőségét fenntartani, akik valóban az egyetemek érdekét képviselik, és ezért a javaslatomban szerepelt, hogy ezt paritásos alapon - egyértelműen minden egyetem, most, hogy az integráció lehetővé teszi - biztosítani lehet, és egy sokkal gyorsabb rotációt is lehet biztosítani. Tehát ilyen szempontból ezek az észrevételeim a valóságot tükrözik.

A Magyar Nemzeti Bankra visszautalva, ez nem csúsztatás, ez tény. Semmi csúsztatást nem szeretnék, elmondtam a költségvetési vitában is. Egyébként a világbanki kölcsönt fel se kellett volna venni, és ezekből a forrásokból lehetett volna biztosítani, amit ön is említett, és ezeket az ellentmondásokat, az eltérő fejlettségbeli különbségeket ebből bőségesen finanszírozni lehetett volna. Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu