DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ahogy elérkeztünk a végéhez ennek a vitának, úgy érzem, hogy azt kellene nekem néhány percben idehozni, ami csak foszlányosan történt az általános vita során. Beszédek hangzottak el egymás mellett, különös témákat előhozva és helyi vagy szakmai érdekeinket képviselve, de hogy hogy áll ez az egész össze, arról kevesebb szó volt. Hallottuk a miniszter expozéjában, és itt-ott egypár alkalommal - de hogy is áll a nagy kép?

A címe ennek a törvényjavaslatnak az intézményhálózat átalakításáról szól, és itt nagyon sokan integrációról beszéltek. Pedig a kettő nem szinonima! Aztán a fontosabb része ennek a címnek az, hogy a felsőoktatásról szóló. Mert arról van szó, a felsőoktatásról! Esetleg az átalakításáról is! Mit jelent: felsőoktatás? Tudjuk: egyetemek, főiskolák. Mit csinálnak ezek? Mi ezek missziója? A kiművelt emberfők. Annak a termelőeszköznek, annak az értéknek a kimunkálása, ami vagy lesz, vagy nem lesz! Magyarországon valahogyan ez van, és az a szkeptikus állásfoglalás, amit mi hallottunk ma este is és korábban is, hogy mennyi baj van a magyar felsőoktatással! Ámen, így van.

Ugyanakkor micsoda sikereket értek el azok a magyar emberek, akik ezen a felsőoktatási szisztémán mentek keresztül az elmúlt húsz, ötven, száz év alatt! Valahogyan valamit nyilván jól is csinálunk! De egy nagy csomó dolgot nyilván rosszul is csinálunk. Tehát mik ezek az elemek? Hogy tudjuk kiszűrni a pozitív és a negatív elemeket ebben a témában, a magyar felsőoktatásról szóló törvényhozásban?

Nekünk, törvényhozóknak mi a dolgunk ebben? Az, hogy megnézzük a nagy képet, és kigyomláljuk, kinyesegessük azt, ami nem tartozik oda, ami már hátrányos, és plántáljuk azt, ami pozitív. Magunk is kitaláljuk, és a világból is tanulunk.

Mik a sikerindikátorok? Honnan tudjuk, hogy jól csináljuk vagy nem jól csináljuk? Egy egészen érdekes és ma már a világban általában használt indikátorjelző a felsőoktatás sikerét illetően az, hogy mennyi az élete során elvárt jövedelme annak a személynek, aki a felsőoktatáson végigment, összehasonlítva azzal, aki nem ment végig a felsőoktatáson. Ha például három oktatási sémát állítunk fel, azt, hogy az egyik az elemi iskolás, a másik pedig a középiskolás, a harmadik a felsőoktatás, és mennyibe került ez, mennyi forrás fordítódott mindegyik személy képzésére. Most specifikusan a felsőoktatáson végigment személy képzésére mennyi? Iskolába járt 8 évig, meg még 4 évig, meg még 4 évig, összeadva mennyi volt ennek a költsége, mennyi volt az a költség, amit úgy számolunk, hogy az alkalmi költség, mert hiszen az idő alatt nem volt munkahelyen és nem keresett. Szóval összeadva mindezeket a költségeket.

A másik oldalról kiszámítva azt, hogy mennyi lesz az élete során elvárt jövedelme ennek a személynek, akkor a következő nagyon érdekes invesztációs beruházási kalkulushoz jutunk el. Ha összeadjuk az összes beruházást, ráfordítást a felsőoktatásban, és hogy mennyi annak a jövedelme, a visszatérülése, a megtérülése, nagyon érdekes eredményre jutunk. Nevezetesen sokkal nagyobb a megtérülés ebben a szférában, mint ha ugyanaz a pénzösszeg el lett volna költve az ország legmodernebb technológiai szférájában, a gépiparban, az információs technológiában, amely ma menő és amely a legprosperálóbb. Még ezeken is túltesz az az invesztáció, amit az emberbe fektet be a társadalom. Ezek azok a témák, melyekről szeretném, ha többet hallanánk vagy hallottunk lett volna már eleddig is a felsőoktatás jövőjét nézve.

Ez a felsőoktatás azután inspirálja a hallgatót, és inspirálja az oktatót és a professzort. És a kölcsönhatás! Ezek a kölcsönhatások jelentős mértékig megmagyarázzák a magyar sikereket. Amikor a világban azt kérdezik tőled, tőlem, tőlünk, hogy miért van az, hogy ebből az országból több Nobel-díjas került ki, mint a környező négy országból együttvéve, vagy más ilyen furcsa dolgokat kérdeznek tőlünk a világban, akkor valami magyarázatot találunk és mondunk, de az egyik olyasmi, hogy volt egy olyan egyetem, volt egy olyan középiskola...

Tehát az oktató és hallgató együtthatása, az egymást inspirálása; és akkor a normális invesztációs kalkulus nem is áll már többé, mert akkor 2+2 nem 4, hanem 6 vagy 15. Ez az a kreatív, alkotó része, jellege a felsőoktatásnak.

Akkor ez a beruházás olyan vonzó lesz a társadalom számára, mintha 150 évvel ezelőtt valaki elment volna aranyat bányászni Kaliforniába, mert azt hitték, hogy ott van az aranyvilág; vagy később Afrikába gyémántot vizsgálni... (Az elnök csenget.)

Forrás: parlament.hu