KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Elnézést, elnök úr, de ha valaki a hógolyót elindította, akkor az gördül. Csak azt szeretném mondani Isépy képviselőtársamnak, hogy ismerem ezt az egyezséget, de szeretném hozzátenni, hogy pontosítani kellene a jogalkotásra vonatkozó európai, nem akarom azt mondani, hogy ismereteket. Az európai törvényekbe nem került bele ez az irányelv, mindössze - ha jól emlékszem - három országéban van benne összesen, és felülvizsgálata most folyik, más irányelvek alapján, ahogy éppen Bangemann úrtól hallottuk, aki nemrég tisztelte meg a magyar parlamentet a jelenlétével.
Tehát azt gondolom, ha van egy gyakorlat, elgondolás, egyezség, amit azonban a tagországok sem ültettek mind be a jogalkotásukba, sőt van egy felülvizsgálat, és egész Európán belül van a szoftvereknek egy külön kezelési gyakorlata, akkor nem biztos, hogy a mai napon - nem merem azt állítani, hogy ez a szöveg ráadásul még pontatlan is, csak úgy érzem, még egyszer mondom, mert csak angolból ismerem, de úgy érzem, ráadásul még pontatlanul is van -, tehát nem gondolom, hogy nekünk az a feladatunk, hogy egy Európában a nemzeti jogokká vagy országon belüli jogalkotásba be nem emelt jogszabályt előre futva beemeljünk, miközben annak kritikáját, kritikai észrevételét ismerjük és tudjuk, hogy egy sokkal átfogóbb, új rendezés van készülőben ezen a területen.
Tehát én azt gondolom, hogy a szoftverek vonatkozásában - továbbra is fent kell tartanom az álláspontomat - egy ilyen nagy törvénynél semmiképpen sem jó, ha rögzítünk egy olyan gyakorlatot, amelytől most már egész Európa berzenkedik és nem találja kielégítőnek.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés