DR. KIS ZOLTÁN (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Kedves Képviselőtársaim! Nagy örömmel vettem, hogy a mezőgazdasági bizottság végül is módosító indítványt szerkesztett abból az általam benyújtott javaslatból, ami az adatszolgáltatásból a gazdálkodás költség- és jövedelemviszonyaira vonatkozó érdeklődést kívánta elhagyni. Valamint a gazdaság egyéb, nem mezőgazdasági jellegű tevékenységeit próbáltam meg ugyancsak kihagyni ebből a törvényből, ez viszont már nem járt ilyen sikerrel.

Higgyük el - és ezt én többször elmondtam, de úgy tűnik, hogy mindig elképzelhető -, hogy egy-egy javaslat sorsa azon múlik, hogy honnan jön. Nem jó, hogyha egy ilyen komoly mezőgazdasági összeírással kapcsolatban olyan kérdésekre kíváncsi az állam, ami az emberekben esetlegesen megingatja a bizalmat.

(16.00)

Hogyha olyan adatok iránt érdeklődünk, ami nekik elég érzékeny pontjuk, és emellett azt gondolom, hogy egyéb úton-módon valószínűleg ezek az adatok egyébként is hozzáférhetőek, akkor ha azt akarjuk, hogy valóban hiteles adatokat kapjunk, s az adatszolgáltatásnak valóban úgy tegyenek eleget azok, akikre ez tartozik, hogy ezt később az agrárszabályozásban, az agrárirányításban föl tudjuk használni, akkor ezeknek az adatoknak csak arra a körre kell korlátozódniuk, amire az adott agrárirányítás, az adott tárca, illetve a kormány kíváncsi, és ami alapján a szabályozást el tudja kezdeni, és amire a felhatalmazást az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvény egyébként 1997-ben megadta.

Ezért, bár nem támogatja a bizottság a módosító indítványomat, azért kérem, hogy baráti körben próbálják már meg híresztelni, hogy nem lenne szerencsétlen dolog, ha azon adatokra nem lennénk kíváncsiak, ami nincs összefüggésben a mezőgazdasági tevékenységgel. Magyarul: ha egy gazdálkodóhoz bemegyünk, és őneki még van egy kis teherautója is, és azzal a teherautóval ő fuvarozik, házépítésnél, itt-ott-amott fusizik, és még azt is megkérdezzük, mondja már meg, ezt a teherautót mire használja, hogy használja, még azt is le fogja tagadni, hogy van neki egyáltalán ilyen eszköze, vagy esetlegesen hogy hány sertés röfög az ólban. Tehát én csak a bizalom - ami mindenféleképpen meg kell hogy legyen az állam részéről is - érdekében kérem, hogy ennek a módosító indítványnak próbáljanak meg valamiféle támogatottságot szerezni.

A másik a 15. sorszám alatt beadott javaslatom, aminek a története az, hogy itt azt javasolja a törvényalkotó, hogy szerepeljen a megfogalmazásban, hogy mindenki a valóságnak megfelelő adatokat köteles szolgáltatni. Ez így nagyon rendben van. S mi van akkor, ha ezt mégsem teszi? Hát nyilván vannak jogszabályok, amelyek az adatszolgáltatási kötelezettségre és a valós adatok szolgáltatására vonatkozóan szankciókat tartalmaznak.

Én ezért javasolom, hogy a statisztikai törvényben, valamint a szabálysértésekről szóló törvényben meghatározott szankciók kerüljenek be, hogy tudja már az a polgár, hogy esetleg ha szándékosan megtéveszt, mert egyik oldalon kedvezményt kell adni, hogy valós adatot adjak, másik oldalról meg azért a fenyegetettségnek is ott kell lenni, hogy ha ez mégsem történik meg, mivel számolhat. Amikor én ezt a javaslatot elmondtam a bizottsági ülésen, akkor a kormány ott jelen lévő képviselői, az épp azon az ülésen jelen lévő képviselői azt mondták, hogy ez egy nagyon jó javaslat és ezt ők akceptálni fogják, természetesen rögzíteni kell a törvényben, hogy milyen jogszabályhelyek vonatkoznak azokra, akik esetlegesen szándékosan vagy gondatlanul olyan adatokat szolgáltatnak, ami nem fedi a valóságot. Ezek után itt az együttes jelentésben láttam, hogy már bizony ezt a javaslatot egyharmad se támogatja, és a kormány képviselője se ért vele egyet.

Én azt gondolom, nem egy húsba vágó módosító javaslat, tehát enélkül is működik a törvény, de ha precízek akarunk lenni, és eligazítást akarunk adni azok számára, akikhez szól, akkor én nem tartottam volna fölöslegesnek ezen módosító indítvány elfogadását.

Ezzel együtt úgy gondolom, hogy az együttes ajánlásnak az ebben a vitaszakaszban szerepeltetett módosító javaslatai közül, amit a kormány támogat, az mindenféleképpen azért a javára válik ennek az előterjesztésnek, és bízom abban, hogy a következő évben ennek szellemében kerülhet sorra a nagy léptékű mezőgazdasági összeírás.

Köszönöm szépen, elnök úr.

Forrás: parlament.hu