DR. KIS ZOLTÁN (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök asszony. A 4. ponthoz szeretnék hozzászólni, ami az én módosító indítványomat tartalmazza. Az eredeti előterjesztés nem rendelkezett arról, hogy a borhamisítás kapcsán jogerősen elmarasztaltakat hol és milyen formában hozzák majd a nyilvánosság elé. Ezért én azt javasoltam, hogy az FVM hivatalos lapjában, de időközben a mezőgazdasági bizottságnak itt 2. pont alatt megjelent az a módosítója, amely részben rögzíti, hogy az elkövető költségén, rögzíti azt, hogy egy megyei lapban, illetve egy országos lapban és emellett még a Magyar Közlönyben is, én úgy gondolom, hogy ez hatékonyabb, mint az én módosító javaslatom, ezért tisztelettel bejelentem, hogy a 4. sorszám alatt szerepeltetett javaslatomat ezennel visszavonom, és kérem a képviselőtársaimat, hogy a mezőgazdasági bizottság javaslatát, amelyet a kormány is támogat, szíveskedjenek támogatni. Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés