DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Tisztelt Elnöknő! Köszönöm a szót. A 7. sorszám alatt a mezőgazdasági bizottság módosító javaslataként szereplő indítványhoz szeretnék szólni, érvelni mellette, elsősorban is azért, mert azt gondolom, az ország Házában sincsen jogunk riogatni a becsületes gazdákat, és nincsen jogunk olyan törvényeket megfogalmazni, amelyek félreérthetők, riadalmat keltenek.

Azt gondolom, a kormánynak nem szándéka a szőlőtermesztők megadóztatása. Éppen ezért a jövedéki kérdéskör kapcsán egyértelműsíteni szükséges, hogy nem az adóterhek növelése a cél. Ez pedig nyilván csak olyan megfogalmazással lehetséges, amelyik magyarul fogalmaz és ilyen félreértésre nem ad okot. Ezért örülök, hogy Glattfelder úr végül is úgy döntött, hogy indítványát visszavonja. Egyébként is a jövedékiség az Európai Unióban mást jelent, mint nálunk.

Ugyanakkor nincsen jogunk ahhoz sem, hogy elhallgassuk, hogy a sikert nem adják ingyen a piacgazdaságban, és így lesz ez az Európai Unióban is. Tehát nem hallgathatjuk el, hogy elszámolási, bizonylatolási és nyilvántartási értelemben többet fog kívánni a siker a piacgazdaságban és az Európai Unióban, mint amit ma látunk ebből.

Még annyit szeretnék ehhez a dologhoz hozzátenni, hogy másnap, ahogy a mezőgazdasági bizottságban foglalkoztunk ezzel a kérdéssel, lakossági fórumon volt alkalmam ezekkel az ügyekkel szembesülni. Megismervén az elképzeléseket, azon a lakossági fórumon a résztvevők támogatásukról biztosították a mezőgazdasági bizottság verzióját. Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu