DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Nem szeretem a kormányt felhatalmazni semmire, most mégis arról van szó, hogy egy törvény végrehajtási rendeleteit ki állapítsa meg.

Ez a javaslat, amit többen nyújtottunk be, csak arra kíván szorítkozni, hogy ne kerüljön egymással összeütközésbe két törvény rendelkezése, hiszen az ingatlan-nyilvántartásról szóló törvény szerint a végrehajtási rendeletek zöme első helyi felelősséggel a földművelésügyi tárcáé, s bizonyos ügyekben más tárcákkal közösen adja ki ezeket. Két megoldás lehet: az egyik megoldás az, amit mi javasoltunk - s ez összhangban van az általunk tett korábbi javaslattal -, miszerint egy földhasználati nyilvántartás legyen, hogy az ingatlan-nyilvántartási törvényben már szabályozott hatásköri felhatalmazó szabály működjön.

A másik elképzelhető megoldás az lenne, hogy ebben a törvényben módosítjuk az ingatlan-nyilvántartásról szóló, elfogadott, de még hatályba nem lépett törvény felhatalmazó rendelkezéseit, mert így közel azonos élethelyzetekről - ha feltételezem, hogy két nyilvántartás van, akkor is közel azonos élethelyzetekről - úgy rendelkezünk az egyik törvényben, hogy abban a kormány, a másikban pedig a földművelésügyi tárca a felelős. Azt gondolom, hogy ha földről van szó, akkor persze ennél körültekintőbben illik eljárni.

(15.50)

Elképzelhető egyébként, hogy a tárca érdektelenségét tapasztalva helyénvalóbb lenne - és lehetséges, hogy be fogunk nyújtani egy ilyen kapcsolódó módosító javaslatot -, hogy az itt leírthoz képest inkább a másik verziót javasoljuk. Úgy tűnik, hogy a tárcát igazából nem érdekli a föld sorsa; ha őt nem érdekli, akkor a kormányt talán még érdekelheti. Ezért valószínűsítem, hogy helyénvalóbb e helyett a 41-es helyett egy olyan javaslattal élni, miszerint ne a tárca legyen a felelős a földért, hanem a kormány, úgy, ahogy az eredeti előterjesztésben van. Ennek pedig okszerűen az lenne a következménye, hogy javasolnunk kell az ingatlan-nyilvántartásról szóló törvény felhatalmazó szabályainak a módosítását.

Egyelőre önök előtt csak ez a javaslat szerepel. Remélem, hogy legalább annak végiggondolására készteti önöket, hogy vajon jó lehet-e egy olyan törvény, amelynek a felhatalmazó szabályai is olyan pongyolák, mint amilyenre ez sikeredett.

A magyar gazdák érdekében kérem önöket, hogy jól gondolják ezt végig. Köszönöm figyelmüket. (Szórványos taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu