ZSIKLA GYŐZŐ (FKGP): Köszönöm, elnök asszony. Amit Karakas képviselőtársam a végén mondott, azzal kapcsolatban úgy gondolom, hogy én sem állítottam mást, tehát ebben egyetértünk.
Amit Glattfelder Béla és Karakas képviselőtársam említett, azzal kapcsolatban azt szeretném megfogalmazni, hogy az ágazat adóváltoztatása és az ágazattal kapcsolatos adó módosítása az adóreform keretében úgy kell hogy megvalósuljon, hogy az ágazat összadóterhe ne növekedjék. Itt a nemzetközi tendenciákat hallottuk, nyilván ehhez kell igazodni. Ez azt jelenti ennek szellemében, hogy csökkenniük kell az adóterheknek. Ha tehát jövedéki adó lesz, akkor a forgalmi adót meg kell szüntetni; ha nullakulcsos jövedéki adóval lesz bevezetve a bor a jövedéki termékek körében, akkor is a forgalmi adót csökkenteni kell, hogy a nemzetközi gyakorlattal összhangba kerüljünk. Valamint, ha jövedéki termék lesz a bor, és nem nulla kulccsal, akkor pedig nagyon fontos azokat a speciális szabályokat, kedvezményeket megfogalmaznunk, amelyek a kis családi gazdaságokat illetnék meg, ami a kormányprogramból adódó feladatunk.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés