BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt jobboldali kormánytöbbségünk által megcsonkított Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Februárban a Vigadóban a miniszterelnök úr feltett egy fontos kérdést. Ez így hangzik: "A kérdés, amelyben a kormánynak döntenie kellett társadalompolitikájának kialakításakor, a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető könnyűnek. Kinek az érdekében és hogyan használjuk fel azt az összeget, melyet az életszínvonal javítására fordítanunk adatik? Vajon helyes elgondolás-e, ha a rendelkezésre álló teljes összeget kizárólag a reményvesztettekre, a legszegényebbekre költjük, azokra, akik a maguk erejéből jelenlegi helyzetükből kitörni nem képesek? Vagy - hangzott a másik lehetőség - osszuk meg a rendelkezésre álló keretet oly módon, hogy jusson a polgárok azon csoportjainak is, akik e segítséggel képesek lesznek a maguk erejét megsokszorozva feljebb kapaszkodni vagy legalább lábukat megvetni a méltóbb élethez vezető úton? A polgári koalíció kormányának az a meggyőződése - válaszolt a kérdésre a miniszterelnök -, hogy a legszegényebbek helyzetének tartós javulását csak akkor érhetjük el, ha azokat a családokat is megerősítjük, amelyeknek a tagjai dolgoznak, akik vállukon viszik az ország gondját."

Tisztelt Képviselőtársaim! Ez a válasz a gyakorlatban, persze kevésbé patetikusan, úgy hangzik, hogy ez a kormány elsősorban azoknak juttat támogatást az adófizetőktől elvont pénzekből - mert hiszen minden költségvetési pénzt az adófizetőktől vonnak el -, elsősorban azoknak kíván támogatást juttatni, akik maguk is képesek megvetni a lábukat.

Nos, én azt gondolom, hogy a kérdés - amelyet a miniszterelnök, illetve a Fidesz-kormány feltett, amikor költségvetést készített - helyes, de pontatlanul van megfogalmazva, hiszen egy piacgazdaságban a mindenkori kormány nem az életszínvonal emeléséről egészében dönt, hanem csak arról, amit költségvetésből tesznek hozzá a lakosság jövedelemnövekedési lehetőségeihez. Ez nem kis különbség, hiszen a lakosság számottevő része - éppen azok, akik maguk is meg tudják vetni magukat a piacon - elsősorban a piacról származó jövedelmeiből tudja javítani az életszínvonalát, és csak a többiek azok, akiknek jövedelemnövelési lehetőségeiről a kormány dönthet.

Ezzel a pontosítással azonban erről a kérdésről, hogy a mindenkori kormánynak és a mindenkori Országgyűlésnek döntenie kell, hogy az adófizetőktől elvont költségvetési pénzeket elsősorban hova fordítja, mely területen bővíti a támogatásokat, erről a mindenkori kormánynak és Országgyűlésnek valóban döntenie kell. Az a válasz, amit erre a Fidesz vezette jobboldali kormány ad, nevezetesen hogy elsősorban az aktív korú családosok támogatását tartja fontosnak és ehhez képest magukra hagyja az alullevőket, tisztelt Országgyűlés, ez olyan válasz erre a kérdésre, amelyet egyetlen nyugat-európai kormányzó koalíció sem adna, nemcsak a szociáldemokrata vezetésű, de a kereszténydemokrata vezetésűek sem.

(12.40)

Mert a nyugat-európai kormányok, legyenek bár szociáldemokrata vagy konzervatív, vagy liberális vezetésűek, pontosan tudják, hogy a költségvetési újraelosztás nem bővíthető, hogy a mindenkori kormánynak, mindenkori kormánytöbbségnek választani kell a különböző felhasználási lehetőségek között; és oda jut el, még akkor is, ha kereszténydemokrata, mint ahogy ezt Dávid Ibolya miniszter asszony annyira szereti hangsúlyozni, hogy az adófizetők pénzéből elsősorban és főképpen azokat kell támogatni, akik a piacon, a piacon szerzett jövedelmekből nem tudnak megélni, nem tudják javítani életkörülményeiket, no meg azokat, akiknek az alapjövedelmei is a költségvetésből származnak, tehát a költségvetési szférában dolgozókat.

A Fidesz-kormány egy ettől eltérő választ ad, ezt nagyon jól tudjuk, ez nagyon világos volt a költségvetésből, sőt már magából a kormányprogramból is. Vajon miért ad egy másfajta választ a Fidesz és az általa vezetett kormány? Szerintem azért, mert egy rossz diagnózisból, egy rossz társadalomképből indul ki. Ellenzéki korában a Fidesz egy téves képet alkotott magának a magyar társadalom állapotáról és folyamataiból. Emlékezzenek képviselőtársaim, biztos ismerik, főleg itt a Fidesz oldalán, ezt a Polgári Magyarországért című kis füzetet, amit már az előző ciklusban is többször volt alkalmam itt elemezni. Ebben a Fidesz által alkotott társadalomképben valami olyasmi található, hogy Magyarországon a gazdasági válság során - most gazdasági válság tényleg volt - egy tizennégyszeres - mondta annak idején Pokorni Zoltán mint frakcióvezető, és ezt sokan ismételték tőle, tizennégyszeres -, civilizált európai országokban ismeretlen jövedelemkülönbség alakult ki a társadalom alsó és felső tizede között. Egy olyan társadalmi helyzetet írtak le, ahol egy szűk posztkommunista elit a rendszerváltás egyedüli haszonélvezője, és az egész társadalom ezen a szűk eliten kívül a nagy vesztes, és ezen belül főleg a családosok, mert hiszen a jövedelemkülönbségek fő tényezőjeként még mindig a családnagyságot, a gyerekvállalást vélte az a társadalomkép, amelyet a Fidesz ellenzékből megjelenített.

Nos, ez a társadalomkép, mint a magyar társadalom folyamatait leíró tudományos vizsgálatok egyértelműen megállapítják - ezek közül csak a Tárki, a Fidesz-hez közelálló Tárki vizsgálatait hadd emeljem ki, az úgynevezett társadalmi monitorjelentéseket, vagy a Társadalmi riport című kitűnő kötetet, amelynek ihletője az az Andorka Rudolf professzor, akit valamennyien tisztelünk, akik a kérdéssel foglalkozunk, politikai ízlésünktől függetlenül, nos, ezek a tudományos vizsgálatok -, egyértelműen kimutatták azt , hogy a Fidesz társadalomképe alapjaiban volt hamis. Nem elsősorban azért, bár ez sem mellékes kérdés, hogy a rendszerváltás nyomán létrejövő új gazdasági elit egyáltalán nem posztkommunista, hanem elsősorban a nyolcvanas évek vállalkozó rétegéből táplálkozik, amint ezt számos vizsgálat mutatta ki, nem is elsősorban azért, mert a különbség a felső és alsó tized között nem 14-szeres, hanem csak mintegy 8-szoros, persze ez is sokkal több, mint a szocializmus idején volt, de ez egy, Európában ismert, a kevésbé fejlett európai országokénak megfelelő, és értelmes szociálpolitikával kezelhető különbség, szemben a Fidesz által állított 14-szeres különbséggel, amely már valóban egy kezelhetetlen különbség lenne.

A fő különbség azonban, hogy a mai Magyarországon a társadalmi differenciálódás, szemben az egykori szocialista korszakkal, elsősorban nem a családnagyságtól, hanem a gazdasági aktivitástól - vagyis hogy van-e munkanélküli a családban - és a képzettségtől, a gazdasági hierarchiában elfoglalt helytől - hogy van-e vezető a családban, vagy csak beosztottak, munkavállalók vannak a családban - függ.

Ha viszont ez a helyzet, akkor nyilvánvaló, hogy az állami jövedelem-újraelosztás stratégiáját is egészen másképp kell alakítani, mint ha elfogadnánk azt a képet, amit a társadalomról és a társadalmi különbségekről a maga ellenzéki korszakában a Fidesz kialakított. Ha ugyanis az a helyzet, ami a valóság, akkor a gazdasági és politikai eliten kívüli társadalom nagyobbik része, az a mintegy háromötöd, amelyről Kósáné Kovács Magda beszélt a maga fölszólalásában, egyáltalán nem az eleve reményvesztettek társadalma, hanem egy olyan 60-70 százalékos többsége a társadalomnak, ahol nem a lecsúszás, az egyértelmű lecsúszás volt jellemző már az elmúlt években sem, és különösen napjainkban, amikor már elkezdődött a gazdasági növekedés, nem véletlenül, hanem az előző időszak gazdaságpolitikájának eredményeképpen. Bizony a '97-98-as adatok, amelyeket az általam itt bemutatott tanulmányok egyértelműen bizonyítanak, azt mutatják, hogy az úgynevezett középrétegek leszakadása már megállt, és e középrétegek helyzete nagyon is differenciálódott már az elmúlt ötéves időszakban, jócskán vannak közöttük, akik már elindultak fölfelé, és persze vannak olyanok, akik még nem.

Ha egy ilyen társadalomképet látunk magunk előtt, ami gyökeresen eltér a Fidesz hamis víziójától, akkor tudnunk kell, hogy a társadalom közepén levő 60 százalék nagy többsége a piacon szerzett jövedelmekből is meg tud állni és föl tud kapaszkodni, és ezért a költségvetésben újraelosztott jövedelmekből nem elsősorban a piacról is megélni tudó középrétegeket kell támogatni, már csak azért sem, mert ennek a hatalmas tömegnek a támogatására, érdemi támogatására a költségvetésből csak akkor jutna pénz, ha mindenféle adócsökkentésről örökre elfeledkeznénk, mert hiszen annyi pénzt a költségvetésbe összpontosítani, hogy egy ilyen széles középréteget lehessen költségvetési eszközökből támogatni, nyilvánvalóan nincsen.

Tehát amit csinálhat egy értelmes jövedelempolitika egy modern társadalomban, az az, hogy egyrészt biztosítja a jövedelmek normális, tisztes emelkedését a költségvetésből élő, tehát a közszféra dolgozói számára, másrészt az alulra szorult mintegy 25 százaléknyi népesség számára biztosítja a fennmaradás és a felkapaszkodás lehetőségeinek a megteremtését, tehát a végleges leszakadás megakadályozását. Ez egy egészen más jövedelempolitika, mint amit a Fidesz-kormány képzel, ezt el kell ismerni.

Hogy mennyire jellegzetes a Fidesz vezette jobboldali kormány politikája, azt még két példán szeretném illusztrálni. Az egyik a foglalkoztatáspolitika. Mert hiszen mindnyájan mintha szóban egyetértenénk abban, hogy az egyik fő kérdés az, hogy a nagyon alacsony foglalkoztatási szinten, ami Magyarországot az elmúlt években jellemzi, változtatni lehessen. Na de hogyan? És hogyan célozzuk meg a munkanélküliek körét? Mit csinál ebből a szempontból a jelenlegi kormány foglalkoztatáspolitikája, amely kormány és különösen a Fidesz oly nagy hangon hirdette a választásokig, meg a kormányprogramban, hogy milyen döntőnek tekinti a foglalkoztatáspolitikát.

Amit csinált: egyfelől minimális mértékben csökkenti a tb-járulékot, hiszen a valódi csökkentés persze sokkal kevesebb, mint az a 6 százalék, hiszen a valódi csökkentést az egészségügyi hozzájárulás ellensúlyozza; másfelől azonban a fix összegű egészségügyi eljárás emelésével és az adójóváírás csökkentésével éppen a legalacsonyabb jövedelmű rétegek foglalkoztatását nemhogy olcsóbbá teszi, hanem még meg is drágítja. Tehát a foglalkoztatáspolitikában is a kárvallottjai ennek a politikának éppen a munkanélküliségtől leginkább veszélyeztetett, legalacsonyabb rétegek, és azoknak a rétegeknek a foglalkoztatását teszi olcsóbbá a Fidesz-kormány, ahol számottevő munkanélküliségi probléma nincs is - tehát ahol a járulékcsökkentés csak a vállalkozóknak hoz többletjövedelmet, és nem járul hozzá jelentősen a foglalkoztatás bővítéséhez.

A másik példa a családtámogatási rendszer. Hiszen a Fidesz-kormány biztos kézzel választja ki bővítésre azokat a családtámogatási formákat, amelyekhez a legalacsonyabb jövedelmű családok nem jutnak hozzá, ilyen a gyerekek utáni adókedvezmény, ilyen a gyed, és biztos kézzel inflálja el azokat a családtámogatási formákat, elsősorban a családi pótlékot és a gyest, amelyekhez a legalacsonyabb jövedelműek is hozzájutnak. Ez az a jövedelempolitika, amelyet a Fidesz vezette jobboldali kormány, ismerjük el, kérlelhetetlen következetességgel képvisel.

(12.50)

Ez az a politika, amely meggyőződésem szerint soha nem vezet el bármiféle, akár szociáldemokrata, akár kereszténydemokrata, akár liberális ihletettségű szociális Európába.

Tisztelt Országgyűlés! Amikor néhány hónappal ezelőtt ennek az Országgyűlésnek egy egykori képviselője, Tamás Gáspár Miklós barátom a Népszabadságban Új osztálypolitika címmel publikált egy jelentős tanulmányt, akkor sokan értetlenül fogadták ezt a címadást. Azt hiszem, ha valaki alaposan elemzi ennek a kormánynak a jövedelem-újraelosztási politikáját, akkor el kell fogadnia, hogy itt egy új osztálypolitikáról van szó, amely az aktív, a piacon is megélni tudó rétegek javára kíván jövedelmeket átcsoportosítani azoknak a rovására, akik egyébként leszakadnak, és akik leszakadását ez a kormány nyugodtan elfogadja. Az effajta politika nem vezet sehova, illetve, hogy hova vezet, jobb nem is végiggondolni.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az SZDSZ és az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu