DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A vitanap témájaként megjelölt cím: "Utunk a szociális Európába", látszólag tág lehetőséget biztosít a témával foglalkozó számára, hisz a "szociális" jelző a környezetvédelemtől kezdve az adópolitikán, az egészségügyi ellátórendszeren keresztül - a szociálpolitikát nem kihagyva a sorból - egész életünket érinti. A kezdeményező ez utóbbit állította a középpontba, hisz a "szociálpolitika" minden politikus, politikai párt - különösen ellenzékben lévő - kedvenc témája, mert az ez ügyben tartott beszédek révén próbálja bizonyítani a választóknak, mennyire törődik velük választottjuk, és bízik abban: a jótékony feledés homályába merül a közelmúlt, hogy amikor hatalmon volt, ugyanezekkel a kérdésekkel kapcsolatban hogyan cselekedett, mit tett.

Maga a szó tautológia, mert magyar nyelvre lefordítva nem jelent mást, mint hogy közösségi közügy. Mivel magánközügy vagy közösségi magánügy nincs, a kifejezés értelmetlensége nyilvánvaló, mégis a köznapi nyelvben olyan értelmet kapott a szó, hogy a hátrányos helyzetűek segítése vagy a társadalmi jövedelem elosztásának állami feladata.

Magyarország szociálpolitikai hagyományai Árpád-házi Szent Erzsébettől indulva a katolikus egyház, illetve a vármegyék árva- és özvegypénztárain keresztül a filantróp szervezetek által felállított ispotályok és kisdedóvók működtetésével, az önellátó szövetkezeti mozgalom megindításával vagy a múlt századi szociáldemokrácia eredményeivel méltó hagyományokat teremtettek. A múlt század további jellegzetessége volt, hogy a nemzet afféle morális közösséget alkotott: a szűkebb család mint alapegység, a rokonok, a lakóhelyi szomszédság számon tartotta tagjait, védte őket válsághelyzetekben. Az úgynevezett szocialista korszak egyik elévülhetetlen bűne ezen morális közösségek szétverése volt. A Kádár-rendszer erőszakon alapuló hatalmának legitimációját állította szociálpolitikájának középpontjába azzal, hogy az állam paternalista jellegét kiépítette.

A hihetetlen gyorsasággal bekövetkezett rendszerváltozás - az állam paternalista jellegének szinte teljes megszüntetésével - a korábban önállóságuktól megfosztott polgárokat jóformán megoldhatatlan feladat elé állította.

A rendszerváltozás első, Antall József által vezetett kormánya erején felül próbált enyhíteni a problémákon, ezt most már egyre több akkori ellenfél is elismeri.

Az 1995-ös Bokros-csomag azonban megadta a kegyelemdöfést az úgy-ahogy működő szociális ellátórendszernek; makrogazdasági célokért mikroembriókat áldozott, és közben fennhangon hirdette az embrióölés termelékenységnövelő hatását. Az állam gazdasági hatalmának dereguláció ürügye alatti megszüntetése olyan forrásokat szüntetett meg, amely szintén gyengítette szociális mozgásterét. Így szűnt meg a közüzemek állami tulajdona, ezáltal ellenőrizhetetlen kezekbe kerültek olyan döntési pontok, amelyek ellenőrzése lehetővé tenné a szociális gondok növekedésének fékezését. A közüzemi díjakkal kifosztott lakosság fizetőképességének megőrzése az állam feladata, mert különben olyan mértékű és kiterjedésű lenne a pauperizáció, ami a kőkorszakba vetné vissza a társadalmat, ahogy azt oroszországi utazók beszámolóiból tudjuk. A folyamat eredménye, hogy a polgártársakból előbb-utóbb bajtársak lesznek.

Zárójelben jegyzem meg, hogy a helyzet a mostanság többször példaként emlegetett tengerentúlon sem rózsás, Bill Clinton nyolcéves elnöki működése a bizonyíték erre. Megválasztása azon a programon alapult, amely növelni akarta az iskolai oktatás színvonalát és ki akarta terjeszteni a betegellátást az elesettekre is - egyik célt sem tudta megvalósítani. Az állami iskolákból kikerült tanulók felkészültsége a világ civilizáltabb felén az egyik leggyengébb, egészségügyi ellátásban pedig közel 50 millióan nem részesülnek. Az elnöki program megvalósulása az üzleti biztosítók és a nagyvállalatok ellenállásán bukott meg. Ez most számunkra különösen elgondolkodtató és figyelmeztető kell hogy legyen.

Mindezek fényében egyetlen demokratikusan választott kormány helyzete sem rózsás, mert szociális problémái nőnek, eszközei - az időnként eszelős liberális dogmák megvalósítása miatt - pedig egyre fogynak.

(12.30)

Az állam szociális ellátó feladatait nemcsak egyéni adományozás, hanem engedményezés, monopóliumok átadása és közvetlen intézményi támogatás formájában látja el. A liberálisok álma az állam szerepének csonkolásáról abba a rémálomba torkoll, hogy a magyar állam ma sokkal nagyobb körnek ad szociális juttatásokat, mint a rendszerváltozás előtt bármikor.

Egy példa talán világossá teszi a helyzet abszurditását. Mi az azonosság például egy többszörösen hátrányos helyzetű nyírségi család és Berni Eccleston, a FOCA mindenható ura között? A válasz: egyik sem képes megélni a magyar állam segélye nélkül, amellett, hogy egyiknek sincs naprakész könyvelése. A Forma-1-ügy az iskolapélda az állami szociálpolitika kudarcára. Évtizede önti az állam a pénzt ebbe a cigarettareklámba úgy, hogy bevétele nem keletkezik.

A turizmussal való példálózás azért sánta, mert itt is külföldre kerül az állami támogatás, ami adókedvezmény formájában van jelen. A példán látható, hogy ha egy hibás döntés rossz helyre juttat szociálpolitikai segélyeket, akkor olyan mechanizmusok alakulnak ki, amelyek az állami támogatás igénylését a szenvedélybetegség szintjére emelik. Az állam támogatja a cigarettareklámot, a cigarettareklám támogatja az adómentességet, az adómentesség támogatja a jövő évi cigarettareklámokat. És az önmagába zárt ördögi kör folytatódik: az állam saját kárát támogatja.

Ha ez lenne az egyetlen ilyen mechanizmus, akkor talán gondtalanok is lehetnénk, de a példák sokasága sorolható a német áramszolgáltatóknak nyújtott, a világon egyedülálló állami támogatástól a külföldiek áttekinthetetlen magyarországi munkavállalásáig - körülbelül 50-100 ezer között van a külföldiek által betöltött munkahelyek száma. Három angol, hat kínai nyelvű hetilap jelzi, hogy mekkora lehet az olvasótáboruk, miközben a német állam azon alkudozik, hogy 1000 vagy 1100 magyar építőipari szakmunkás dolgozhat Németországban. Ugyanilyen állami támogatásban részesülnek a gyógyszergyárak tulajdonosai, akik a tb-alapokra eresztik kereskedelmi képviselőiket és szakmai konferenciákon való részvétel finanszírozásával - és ez még a jobbik eset - ösztönzik termékeik fogyasztását, ami végső soron azt jelenti, hogy a konferencián részt vevő állami pénzen utazgat, mert a tb-n keresztül utazási költsége is szerepel a gyógyszerárban.

A példák sokasága bizonyítja, hogy az állam szociálpolitikai juttatásai olyan csoportok kezébe kerülhetnek, amelyek erőszakosabb érdekérvényesítő képességgel rendelkeznek. De ez az érdekérvényesítés jelentkezik akkor is, ha például Berni Eccleston helyett a többszörösen hátrányos helyzetű nyírségi család részesül szociálpolitikai támogatásban. Ha kedvelik az autósportot, azonnal jegyet vesznek a Hungaroringre - a szociális segélyből. Amikor Berni Eccleston és a többszörösen hátrányos helyzetű nyírségi család is megkapja a magyar államtól segélyét, semmi más nem történhet, mint hogy ők ketten összefutnak a Hungaroringen, míg a magyar állam nem képes kifizetni a jegyét.

Ilyenkor kapja Magyarország a jó tanácsot, hogy szociális ellátórendszere túlméretezett, karcsúsítsa. A szociálpolitikában elkövetett hibák vagy tévesen kialakított rendszerek káros automatizmusokat működtetnek. A segélyekre fogyasztói szokásokat építettek, és ezáltal a korábban nagyvonalúan megélhetési bűnözésnek nevezett politika a szociálpolitikának olyan formáját alakította ki, amellyel szemben rendőrségi fellépés szükségeltetik.

A téves szociálpolitika másik gondja, hogy pénzre alapozottan, csak a nyereségérdekelt rendszereken keresztül képes működni. Ez önmagában csábít a korrupcióra, közbeszerzési visszaélésre, jogosulatlan felhasználásra, pazarlásra és politikai kampányolásra. A segélyfogyasztók pedig, amikor pénzfelvételről van szó, támogatásról beszélnek, amikor a pénz felhasználásának szabályozásáról, akkor állami beavatkozásról. Az állam és a törvényhozás pedig megszeppenve hallgatnak, mert azt gondolják, hogy ez kritika, pedig csak érdekérvényesítési eszköz.

Az állam és a törvényhozás akkor jár el helyesen, ha minden szociálpolitikai rendszert négy kritérium alapján vizsgál felül: 1. segíti-e az életet; 2. védi-e a gazdaságilag gyengék jogait; 3. hozzájárul-e valamilyen érték keletkezéséhez; 4. biztosítja-e, hogy csak magyar állampolgárok jussanak hozzá? Ezen kritériumok alapján nem az állam feladata lenne a családi pótlék egységes szintű folyósítása, hanem a munkaadóké, mivel ez sokkal egyszerűbb és sokkal olcsóbb, mint az állami támogatás, amit ugyanezen szereplők befizetéseiből folyósítanak. Ezen kritérium alapján nem az állam, hanem az önkormányzatok feladata lenne helyi szociálpolitikát és helyi önerős támogatási rendszert kialakítani, ahelyett, hogy költségvetési pénzekért lobbyzzanak. Ezen kritériumok alapján megsokszorozható lenne a meglévő pénzforrások értéke, ha csak magyar állampolgárok jutnának hozzá, mert nem lehetne például Hungaroring-jegyekre költeni. S végül ezen kritériumok figyelembevétele hozzájárulhatna ahhoz, hogy a nemzet ismételten morális közösséget is alkosson. A szociálpolitika ebben az esetben tényleg a közösség közügye lehetne, és a támogatásokban - az önhibájukon kívül rászorultak kivételével - kizárólag az önmaguk sorsának jobbrafordulásáért tenni is hajlandók részesülhetnének.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.)

Forrás: parlament.hu