DR. FÓNAGY JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy néhány szemelvényt olvassak fel egy előttem fekvő dokumentumból.

"A háromoldalú érdekegyeztetés újragondolása során abból indultunk ki, hogy az 1988-ban létrehozott Országos Érdekegyeztető Tanács - 1990-től Érdekegyeztető Tanács - az elmúlt évek politikai és ideológiai viharai közepette fontos szerepet töltött be a társadalmi stabilitás fenntartásában, bizonyította élet- és működőképességét, a társadalmi párbeszéd legjelentősebb fóruma lett. Az érdekegyeztetés helyzetének áttekintése, illetve továbbfejlesztése nem szorítkozhat csupán az Érdekegyeztető Tanács működésére. Az érdekegyeztetés, illetve az Érdekegyeztető Tanács továbbfejlesztése során különös hangsúlyt kell helyezni arra, hogy tisztázni szükséges az érdekegyeztetés közjogi, alkotmányos helyét, a működés törvényi garanciáit, beleértve a törvényhozással való kapcsolatát; a szociális partnerek egyenjogúságának elismerése mellett figyelemmel kell lenni a kormány sajátos, közjogi státusából adódó szerepére és felelősségére. A kormány nem tekinti az Érdekegyeztető Tanácsot az érdekegyeztetés egyetlen fórumának. Emellett más érdekegyeztető fórumok működtetését is szükségesnek tartja, illetve a társadalom és a gazdaság más szerepelőinek véleményére is igényt tart." - et cetera, et cetera.

Amivel én a hozzászólásomat indítottam, az az Érdekegyeztető Tanács 1996. május 17-ei üléséről készült tájékoztató, amely azt mutatja, hogy mindazok, amelyekről itt az elkövetkező percekben szó lesz, az nem a jelenleg regnáló kormány - hogy mondjam - forradalmi újítása. Ismert önök előtt, és mind a vezérszónokok, mind a hozzászóló képviselőtársaim egy része foglalkozott már a szociális párbeszéd, az érdekegyeztetés jelentőségével, fogalmával.

Az elmondottakból is kitűnik, hogy az érdekegyeztetés kialakulását, működését mind az elődeink, mind mi egy folyamatnak tekintjük, és ennek a folyamatnak megvannak a megfelelő állomásai. Az, hogy tulajdonképpen minden rendszer, amelyik változtatni akar, meghatározott érdekkörökhöz kötődik, ez természetes. Minden változtatás feltételez valamilyen fokú elégedetlenséget valamely meglevő rendszerrel, és ettől mi sem vagyunk mentesek. Éppen ezért, amikor az érdekegyeztetés korábban kialakult rendszerének továbbfejlesztésére tettünk javaslatot, elismerve annak minden társadalmi szükségességét és eddigi eredményeit, igyekeztünk megfogalmazni azokat a kategóriákat, amelyekkel az érdekegyeztetés jelenlegi problémái leírhatók.

Csak hogy a legjelentősebbeket említsem: a szereplők közötti politikai ellentétek. Közismert, hogy a kormány, illetve a koalíciós pártok, valamint a szociális partnerek eltérő értékválasztása, mindenekelőtt egyes szakszervezetek és politikai pártok közötti kapcsolatok befolyásolják a mindenkori kormány és a szociális partnerek viszonyát. Ezt az elmúlt percekben lefolytatott ideológiai vita, úgy gondolom, kellően alátámasztotta.

Problémakör a felek eltérő érdekei és elvárásai. Ezek sem kormányfüggőek, ezek minden konfliktus természetes velejárói és természetes alapjai. A tárgyalások eredményessége meghatározó módon függ a szereplők magatartásától. A tárgyalásokat nyilvánvalóan nehezíti egy ügyetlen kommunikáció, a merev álláspont, az elutasító magatartás, a túlzott szerepelni vágyás, vagy éppen a szervezeti érdekek előtérbe állítása.

A kölcsönös megértést megítélésünk szerint akadályozza a fogalmak tisztázatlansága, a mechanizmus esetleges zavarai, amikor nem egyértelmű, hogy kik jogosultak min részt venni, mit és mikor kell egyeztetni, milyen határidőkkel, a feleknek ebben milyen jogaik, kötelezettségeik vannak és a többi. Az érdekegyeztetés mechanizmusán, fogalmi rendszerén és magatartásunkon változtathatunk. A politikai és gazdasági érdekellentéteket viszont - legalábbis rövid távon - adottságnak kell tekinteni. Éppen ezért szükségesnek tartottuk, hogy a meglevő és számunkra is alapvetően fontosnak tartott társadalmi párbeszéd alapelveit éppen az eddigi tapasztalatok, éppen az eddigi érdekek megfelelő vizsgálatával tisztázzuk.

Meggyőződésünk, hogy az érdekegyeztetés biztonságát, kiszámíthatóságát intézményesítésével lehet megalapozni. Az érdekegyeztető fórumok létrehozása során - sok tekintetben elfogadva a kialakult gyakorlatot és azok továbbfejlesztését szükségesnek tartva - a következőket tartottuk célszerűnek figyelembe venni. Egy homogén struktúra jöjjön létre, ami alatt azt értjük, hogy az érdekegyeztető fórum közös érdekek mentén szerveződjék, például közalkalmazottak, fiatalok, idősek, azonos ágazathoz vagy azonos szakmákhoz tartozók, tehát az érdekegyeztető fórum munkájában az adott problémában érintettek legyenek jelen. Az érintettség azt jelenti, hogy egy téma közvetlenül összefügg a társadalmi szervezet alapvető céljaival. Például az a tény, hogy egy szervezet által képviseltek fizetnek személyi jövedelemadót, még nem eredményez szükségszerűen érintettséget. Ez egyfelől feltételezi a nyitottságot, hogy minden érintettnek legyen lehetősége a tárgyaláson való közvetlen vagy közvetett részvételre, vagyis el kell kerülni a kirekesztést, másfelől ne legyenek az érdekegyeztető fórumnak olyan tagjai, akik az adott témában nem érintettek.

Érvényesüljön a szubszidiaritás elve, azaz a tárgyalásokat az érintettekhez lehetséges legközelebbi szinten indokolt megszervezni. Érvényesüljön az autonómia és a függetlenség elve, azaz maradéktalanul érvényesülnie kell az érdek-képviseleti szervezetek belső demokráciájának, abba a kormány vagy bármilyen más külső tényező nem szólhat bele. A reprezentativitás elve; vagyis az az érdekképviselet számíthat jelentősebb befolyásra, vehet részt nagyobb súllyal a tárgyalásokon, amelyik nagyobb támogatottsággal rendelkezik.

Mindebből egyértelműen következik, hogy a fenti elvek csak akkor valósíthatók meg, ha nem egy, hanem több fórumot hozunk létre.

Az érdekegyeztetési mechanizmus reformjával a kormány célja elsősorban a hatáskörök, jogok és kötelezettségek tisztázása, illetve egyértelmű elválasztása, a szakmai megalapozottság erősítése.

(12.00)

Melyek azok az elemek, amelyek összekeveredése, helytelen telepítése zavarokat okozhat, ahol tehát eltérő megközelítés, szabályozás szükséges? Feltétlenül indokolt - erről korábban sem volt vita - az országos, az ágazati, a területi és a munkahelyi szint, tehát az érintettség megkülönböztetése, a verseny- és a költségvetési szféra sajátos problémáinak szétválasztása, illetve a gazdasági és munkaügyi egyeztetés eltérő sajátosságainak a figyelembevétele.

A döntést végső soron meghozó intézmények jogállásának különbözősége: nem mindegy, hogy a felek törvényről, kormány- vagy miniszteri rendeletről, egy előzetes koncepcióról, vagy éppen az érdekegyeztető fórum kompetenciájába utalt kérdésről tárgyalnak. Ennek megfelelően mi két alaprendszert vázoltunk fel, javasoltunk és javasolunk elfogadásra és alkalmazásra. A két alaprendszer aszerint különbözik, hogy a társadalomban és a társadalmi párbeszédben alapvetően milyen funkciót tölt be.

Az első a jogszabályok egyeztetése. A kormány részvétele ebben elsősorban akkor indokolt, amikor kormányzati intézkedést, jogszabálytervezetet tárgyalunk, ahol a szabályozás joga át nem ruházhatóan a kormányt, illetve a parlamentet illeti meg. A kormány tehát azokkal a társadalmi szervezetekkel, érdekképviseletekkel egyeztet ilyenkor, amelyeket a tervezett intézkedés érint. Más megközelítésben: a kormány részvétele az érdekegyeztetésben nagyrészt a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény alkalmazását jelenti, amely - mint ismert - kimondja, hogy a jogalkalmazó szerveket, a társadalmi szervezeteket, az érdek-képviseleti szervezeteket be kell vonni az olyan jogszabályok tervezetének előkészítésébe, amelyek az általuk képviselt és védett érdekeket, illetve társadalmi viszonyokat érintik.

A másik nagy kör a munka világa. A munka világában - a munka világán általában a munkahelyeket, illetve a munkahelyeket összefogó ágazatokat értjük - a kormány a kétoldalú, a munkáltatói és munkavállalói érdekképviseletek közötti tárgyalásokat tekinti meghatározónak, azaz e körben a munkaszerződés, illetve a kollektív szerződés határozza meg azon szabályokat és jelöli ki e szabályok természetes megalkotóit, egyfelől a munkáltatót, másfelől a munkavállalót, illetve a szakszervezetet.

A két alaprendszert azért kell megkülönböztetni, mert eltérő egyeztetési modellt involválnak. A legfontosabb különbségek a következők:

Abból a tényből, hogy a jogszabályok előkészítése, illetve a döntés a jogalkotó át nem ruházható felelőssége, míg a munka világában a szereplők alkotják meg a szabályokat, következik, hogy a jogszabályok egyeztetése a véleményezési jog gyakorlását jelenti. Ebbe természetesen nemcsak a vélemények megismerése, hanem azok figyelembevétele, részleges vagy teljes elfogadása is belefér, éppen úgy, mint az észrevételek elutasítása. A lényeg az, hogy a döntési jog a jogalkotót illeti meg, aki mérlegeli a beérkezett észrevételeket. Az ettől történő minden eltérés gyakorlatilag kisebb vagy nagyobb mértékben egy korporatív államot jelentene. A munka világában viszont mindkét fél jogalkotó a munkaszerződés, illetve a kollektív szerződés által. Ennélfogva az egyeztetés itt alku, kollektív alku formáját ölti.

A javaslatunk lényeges eleme, hogy a jogszabályok egyeztetését nem tekintjük kollektív alkunak. Ezt jelzi az is, hogy a jogalkotó és a jogalkalmazó közötti egyeztetésre nem az érdekegyeztetés - egyébként a nemzetközi gyakorlatban ismeretlen - fogalmát használjuk, hanem a társadalmi párbeszéd terminológiáját, megkülönböztetve ezt az előbb említett kollektív alkutól.

A munkaügyi jogszabályok egyeztetése, mivel mind a két alaprendszer jellemzőit magukon viselik, kettős természetű. Lévén szó jogszabályról, a kormány felelőssége a döntésben nem vonható el, ugyanakkor a téma jellege miatt mégiscsak megjelenik az előbb említett kollektív alku, azaz a munkaügyi jogalkotás feltételezi az előzetes és alapos kompromisszumkereső egyeztetést.

A munkaügyi jogszabályok egyeztetésének résztvevői természetszerűen adódnak. Ezek a munka világának szereplői, a munkáltatók és a szakszervezetek, valamint a jogalkotók képviseletében a jogszabályt előkészítő, azaz a kormány képviselői. E körben tehát a tripartizmus egyértelmű és mással nem helyettesíthető szervezeti forma.

Az előző hónapokban a legkülönbözőbb fórumokon részletesen megtárgyalt és túlnyomó részben tulajdonképpen minden fél által lényegében elfogadott koncepciónk három területre terjed ki. Egy fogalmi rendszer felvázolásával elő kívántuk mozdítani a kölcsönös megértést, s egyszersmind választható, cserélhető modulokat kínáltunk a fórumok számára. Nyilvánvaló, hogy egy ilyen vitanap nem ad lehetőséget ennek a teljes szakmai megvitatására vagy ismertetésére. A lényeg az, hogy mindenkor az egyeztetés tartalmi elemeihez kívánjuk annak módját, technikáját kötni.

Nagyon fontosnak tartjuk néhány magatartási szabály ajánlásával az együttműködéshez nélkülözhetetlen bizalomerősítést. Természetesen egy egyeztetés akkor sikeres igazán, ha a felek konszenzusra jutnak. Ha ez nem jön létre, akkor is minimális elvárásként fogalmazható meg, hogy a partnerek értsék meg egymás álláspontját, ezért mindent tegyenek meg, és tegyenek meg mindent, hogy megértessék magukat. Kíséreljék meg a partner javaslatainak hasznosítását, vagyis még az elutasítás esetén is érzékelhető legyen a törekvés, a szándék a javaslat elfogadására, illetve legyen világos az elutasítás oka.

Az érdekegyeztetési gyakorlat kudarcai, amelyeket gyakran az érdekegyeztetési mechanizmus kiépületlenségével vagy egyenesen a hiányával azonosítanak, meggyőződésünk szerint valójában e minimális elvárási szintek nem teljesítéséből adódnak. Mindezek alapján két szint elkülönítését ajánlottuk partnereinknek: az alapszintet, amely a jogalkotásról szóló törvény végrehajtásának alapfeltétele, és a magasabb szintet, amely a makroszintű fórumok rendszerére vonatkozik.

A jogalkotásról szóló törvény végrehajtásában, a jogalkotásról szóló törvényben előírt egyeztetési kötelezettségek egységes rendjének kialakítása jelentős mértékben segítheti a társadalmi párbeszéd iránti elvárások teljesítését, mivel az érdekképviseletek igényeinek döntő része a jogalkotással kapcsolatos véleménynyilvánításra irányul. A jogszabálytervezetek egyeztetése a jogszabályt előkészítő tárca feladata. Ennek érdekében minden minisztériumnak jogszabályonként vagy a jogszabályok halmazaként ki kell alakítania egy listát, hogy melyek azok a társadalmi szervezetek, amelyeket az adott jogszabály érint, és ezért a döntés előtt a tervezetről a véleményüket ki kell kérni.

Természetesen lehetőség van a vitás kérdéseknek egyéb más módon történő egyeztetésére is, az írásbeliségtől egészen a szóbeli párbeszédig.

Magasabb szinten a társadalmi párbeszéd fórumrendszerére adtunk és adunk javaslatot. Ennek a munka világát érintő legfontosabb intézményrendszere az Országos Munkaügyi Tanács, amely a munkaügyi egyeztetés makrointézménye. Célját, tartalmát és tripartit szerkezetét tekintve sok tekintetben megegyezik az Érdekegyeztető Tanáccsal. A javaslatunk szerint az Országos Munkaügyi Tanács tárgyalná a gazdaság egészére vonatkozó munkaügyi szabályokat, például a munka törvénykönyvét, a szakképzési törvényt, a munkavédelmi törvényt, a munkaügyi ellenőrzésről szóló törvényt, a foglalkoztatást, a munkanélküli-ellátást stb., az alapvető társadalombiztosítási jogszabályokat - tehát az alapvető törvényi szintű szabályozást. Itt születne megállapodás az országos minimálibérről, illetve az átlagkereset ajánlott emeléséről a versenyszférában, a munkanapok áthelyezéséről, tehát azokban a kérdésekben, amelyekben a törvény egyetértési jogot biztosít a fórumnak.

Az Országos Munkaügyi Tanács az elmondottaknak megfelelően tripartit felépítésű, az országos munkavállalói és munkaadói érdekképviseletek, valamint a kormány képviselőinek a részvételével.

(12.10)

A mai vagy korábban regnáló Érdekegyeztető Tanácshoz hasonlóan működnének a szakbizottságok az egyes szakmai kérdések tisztázása, döntés-előkészítés érdekében.

A makroszintű társadalmi párbeszéd fórumainak következő eleme a Nemzeti ILO Tanács, amelynek részleteiről majd képviselőtársam nálamnál avatottabban fog szólni.

Igen nagy jelentőséget tulajdonítunk az ágazati fórumoknak a versenyszférában, valamint a szektorális fórumok működésének a költségvetési szférában. Az ilyen felosztás biztosítja azokat a követelményeket, amelyeket az elveknél volt módom ismertetni.

A koncepció nagy jelentőséget tulajdonít az ágazati fórumoknak a költségvetési szférában is. Ennek az az oka, hogy szektorális szinten a mai pénzügyi és jogi szabályozás keretei között bérmegállapodást kötni nem lehet. Ez nyilvánvalóan egyéb jogalkotási kérdéseket vet fel, amelyeket ezen javaslatunkkal együtt és azok folyományaként kívánunk az elkövetkezendő időben napirendre tűzni.

Új elemként és meggyőződésünk szerint az egyik meghatározó és jelentős elemként javasoltuk partnereinknek a Gazdasági Tanács létrehozását, amelynek célja a gazdaság egészét érintő gazdaságpolitikai stratégiai kérdések megvitatása. A tanács a gazdasági élet legfontosabb szereplőit gyűjtené össze, tehát mindazokat, akiket a szabályozás érint. Így a kormány és a hagyományos szociális partnerek mellett tagjai lennének például a bankok, a Tőzsdetanács, különböző befektetői érdekképviseletek, gazdasági kamarák és mindenki, akikre a jogalkotás valamifajta kihatással van.

A következő - és gondolom, sem korábban, sem jelenleg nem vitatott - intézmény az Európai Integrációs Tanács. Nyilvánvaló - és ezt a mai vitanap is mutatja -, hogy a hazai szabályozást, akár a jogszabályi, akár a társadalmi szokványokat, az európai integrációs elképzeléseink nélkül lehetetlen megvalósítanunk.

Az újjáalakuló Szociális Tanácsban - és talán ennek működése érinti leginkább a mai vitanap témáját - elsősorban a hátrányos helyzetű rétegeket érintő döntések előkészítéséről folyna konzultáció. A tanács résztvevői egyrészt a szociális ellátórendszert finanszírozó és működtető központi és területi államigazgatási intézmények képviselői, másrészt az érintett jelentős rétegek, csoportok, valamint az őket segítő civil szervezetek képviselői. A tanács munkáját szándékaink szerint rétegtanácsok - például idősügyi és egyéb más csoportok - segítik, egyebek mellett azáltal, hogy képviselőket delegálnak a Szociális Tanácsba.

Tisztelt Ház! Nyilván az időkorlátok miatt - reményeim szerint - csak a lényeget kiemelő összefoglalásom természetesen bizonyára nem alkalmas arra, hogy teljes áttekintést adjon erről a hovatovább egy éve folyó munkáról. Ez a munka jelenleg is folyik, a különböző szociális partnerek között a szakmai egyeztetések napjainkban is folynak. Az intézményesített fórumok összehívása tekintetében az időpontok folyamatban lévő egyeztetése mellett egyetértés látszik kialakulóban. Úgyhogy örömmel mondhatom, jó esélyünk van arra, hogy a folyamatban lévő - és ismétlem, reményeink szerint egyetértéssel záruló - szakmai egyeztetések eredményeképpen az általunk javasolt és az érdekegyeztető rendszer mai legjobb hagyományait folytató társadalmi párbeszéd intézményrendszerét mielőbb működtetni tudjuk és érdemi munkával tudjuk közös céljainkat megvalósítani.

Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu