DR. GÓGL ÁRPÁD egészségügyi miniszter: Tisztelt Ház! Végül is a mai napon elhangzottak azok, amelyek összegzik azt a néhány pontot, amely kapcsán kérdésessé tehető a módosítás, a négy törvény beterjesztése. Alapvetően vannak, akik felvetik, hogy a két-két törvény módosítását nem kellett volna együtt megtenni. A törvény bemutatásakor, a javaslat bemutatásakor már elmondtam, hogy a két kamarai törvény változtatása is szükségessé tette az összevonásukat. De ez a logika az együtt tárgyalását talán megmagyarázza.

A legrészletesebben talán a Schvarcz kollega által elmondottakra kell reagálnom. Amit érintett, az mind joggal felvethető, de összetett törvénykezési folyamatról van szó. Van egy egészségügyi törvényünk, amelynek teljes körű módosítására nincs módunk. Az Országgyűlés megalakulásakor már jeleztük, hogy az egészségügyi törvény átfogó áttekintése szükséges. Annak egy passzusa valóban kitüntetetten érinti a kamarai törvényt: ez a szinten tartó képzés kötelezettsége és annak szervezése.

Ami vitatott az alapellátás területén, az az önkormányzati törvény módosítását tenné szükségessé. Ez a törvény kétharmados törvény. Én a magam részéről kezdeményezni fogom, hogy módosuljon, és ugyanilyen aktivitást kérek a Szocialista Párt részéről, hogy ehhez csatlakozva segítse a települési önkormányzati törvény megváltoztatását, hiszen az oktatás, az egészségügyi ellátás és a környezetvédelem területén elég nehéz meghozni néhány szabályozást. A felsőoktatási törvény változtatása most van folyamatban, úgyhogy kérem, hogy annak a változtatásánál is körülbelül ezt a megközelítést érvényesítse a Szocialista Párt is. A megváltozott funkcióhoz, az átvett közigazgatási feladatokhoz valóban gondolkodni kell forrásbővítésen. Az eddigi minisztériumi támogatás nagyságrendje nem elégséges ehhez. A kollégiumokról szóló rendelet megalkotása miniszteri feladat. Lehetséges, hogy a törvényi körülhatárolás nem teljes, és valóban esetlegességre nem szabad bízni ezeknek a nagy jelentőségű szervezeteknek a felépítését.

A gyógyszerforgalmazás, az OTC kérdése, az alaplista kérdése kitüntetett kérdés. Felhívnám a képviselő úr figyelmét arra, hogy a közeljövőben megváltozik a gyógyszernek minősülő szerek palettája, és nagyon sok gyógytermék, amely jelen pillanatban herbáriában és másutt forgalmazott, szigorúan csak a gyógyszertárban lenne forgalmazható. Nehezen kezelhető ez a kérdés. Az alaplista és néhány más kérdés, amely a felszólalásában felvetődött mint már régóta érlelődő kérdés, az elmúlt nyolc hónap alatt nem kerülhetett terítékre, de a kérdés sokkal régebben a levegőben volt. Ennek ellenére az elmúlt ciklusban nem történt változtatás. Gondolom, ez az, amit most lehet válaszolni.

Még egyvalamit mondanék Kökény miniszter úrnak a kizárólagos szereplők kérdésére. Ebben a kamarai törvényben - lehet, hogy elkerülte a figyelmét - először szerepel egy egyeztetési kvázi kötelezettség a kamara számára az egészségügy területén működő többi szervezettel. Úgy gondoljuk, hogy ha ezt a jogosítványt és kötelezettséget a kamara jól használja, akkor meglesz az első módja annak, hogy egy hivatásrendi köztestület képviselhesse az egészségügy többi szereplőjét is.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu