DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Tisztelt Ház! Vitatkozni jó, szeretünk vitatkozni, tanúi vagyunk, hiszen az a nap címe, tárgya, hogy utunk Európába. Szociális van itt írva, nekem kedvem volna átfogalmazni: utunk az emberibb, a kívánatosabb... De így is jó. Mégis, valahogy sok időt kezdünk tölteni azzal, ami nem pontosan ez a téma. Mi a téma? Néhányan már minden pártból utaltak erre. Én azt mondanám, úgy jutunk el abba az Európába, ahol lenni szeretnénk, hogy belenövünk. Ezt a kifejezést a képviselőtársaim egymás után használták, de valahogyan mintha másod-, harmadrendű lenne az, hogy a növekedés révén jutunk majd el oda.

A Fidesz-Magyar Polgári Pártot időnként majdnemhogy gúny tárgyává teszik már a választások során is és azóta is, hogy mi a növekedés pártjának nevezzük magunkat. Igen, szeretnénk annak, a reális, megvalósítható növekedésnek, ami sok tényező együttjátéka. (Közbeszólások az MSZP padsoraiból.) Tehát most, amikor arról van szó, hogy abba az Európába jussunk el, akkor majd belenövünk ebbe. Jobb volna - szeretném hívni az igen tisztelt képviselőtársaimat -, ha valahogy több időt töltenénk azzal, hogy melyek a növekedés lehetőségei számunkra, hogyan tudjuk összerakni a magunk gondolatait, beleértve ideológiát, világnézetet, mert ez jelenti majd, hogy ez a nap sikeres volt.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu