DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Zakó képviselő úr, szeretném azt mondani, hogy az ellenzék teszi a dolgát, próbál a kormány lelkiismerete lenni szociális kérdésekben is. Ezért vagyunk itt, még akkor is, ha ez önöknek fáj.
Tisztelt Képviselőtársaim! Örülök annak, hogy a kormány végül is előterjesztette a Szociális Charta megerősítéséről szóló országgyűlési határozatot, azonban beismerő vallomással is felér az, amit Őry államtitkár úr elmondott - Hegyi Gyula képviselőtársam szólt róla -: a társadalombiztosításhoz való jog kikerülése a ratifikációs körből szerintem üzenet értékű. Erről beszéltem a hozzászólásomban. Úgy értelmezem mindazt, ami itt elhangzott államtitkár úr részéről, hogy a kormány szabad kezet akar az egészségbiztosítás és a nyugdíjbiztosítás átalakításában.
Az egészségbiztosítás kapcsán hadd mondjam el, hogy komoly szakértők évek óta bizonygatják, hogy a versenyző biztosítók rendszerének bevezetése Magyarországon felér egy makrogazdasági öngyilkossággal is. Ha az itt elmondottak nem lennének elegendőek, szíveskedjen a kormány legalább a közeli Csehországot megnézni, ahol a versengő több-biztosítós rendszer összeomlott, s majdnem maga alá temette az egész gazdaságot. Kétlem azt, hogy ez az út Európába vezet.
Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés