DR. ŐRY CSABA szociális és családügyi minisztériumi államtitkár: (Nem a megfelelő mikrofonba kezd el beszélni.) Bocsánat - nehezen fog menni, ha a Deutsch miniszter úr mikrofonjával kísérletezem...

Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Habár elhangzottak, most éppen Sümeghy Csaba képviselő úr szájából, hiányérzetről tanúskodó kijelentések is, azért a kormány nevében azt kell mondanom, hogy minden ilyen alkalomnak - még ha az ember gyakran többet vár, mint ami végül is kijön belőle - azért van értelme és jelentősége. Éppen ezért azt gondolom, hogy meg kell köszönjem a kormány nevében, hogy lehetőség adódott arra, hogy a mai napon szociális kérdésekről, a szociális Európáról eszmét cseréljünk. Ez még akkor is így van, ha egy kicsit túl sok időt foglalkoztunk azzal, hogy értelmezzük a mintaképeket, az előképeket, ha egy kicsit túl sokat beszéltünk ideológiai, meghatározási problémákról, baloldalról, jobboldalról, szociálisról, szocialistáról, ezek tartalmáról és mindarról, amit mögé gondolunk.

Figyelve a felszólalásokat és a hozzászólásokat, úgy látom, hogy lényegében négy témakör köré csoportosultak a mai megnyilvánulások. Részben a gazdaságpolitika, és a gazdaságpolitikához kapcsolódóan a jövedelempolitikai összefüggések szociálpolitikai tartalmáról és következményeiről volt szó, részben a szociális kiadások kérdéseiről, a társadalmi párbeszéd és az ehhez kapcsolódó munkavállalói megnyilvánulási lehetőségek, jogosultságok kérdéséről, illetve a nemzetközi minták irányának, elvárásának, megfelelési kényszerének, feltételének az összefoglalásáról, ennek megközelítéséről volt szó, amely a mai vitanapnak a címében is szerepelt. Kezdeném a végén:

A hozzászólásomban is utaltam rá és itt többen utaltak rá, hogy részben egyfajta irányt, részben egyfajta teljesítendő feltételt jelöl ki számunkra az a gyakorlat, tapasztalat, azok az intézkedések, intézmények, amelyek ma az Európai Uniót jelentik; részben pedig egy olyan folyamathoz való igazodást igényel tőlünk, amely nagyon sok változtatást, változást eredményez magukban az európai országokban is, sőt a világ többi országában is. Azt hiszem, Szűrös Mátyás volt az, aki a globalizáció kifejezését felvetette, és elmondta, hogy bizony azok a korábban kiépült jóléti szociális rendszerek is, amelyekre mintaként tekintünk és amelyekre gyakran hivatkoztunk most mintaként, maguk is válságba kerültek, újraértékelőben vannak, egyes elemeiket újra kell gondolni, nálunk jóval gazdagabb, jobb lehetőségekkel bíró országok esetében is.

A nemzetközi összefüggések tekintetében többször szóba került a szociális párbeszéd is. Valamennyiünk számára világos, többen utaltak is rá, hogy az európai szociális-szociálpolitikai gondolkodás és a szociális joganyagok tekintetében a munka világának, a munkajognak és ilyen értelemben a szociális párbeszédnek a kérdései is ebbe a körbe tartoznak.

Úgy érzem, hogy sem a jelenlegi helyzetben, sem a kormány által javasolt változtatások után semmiféle kívánnivalót nem hagy maga után, semmiféle elmarasztalást nem érdemel az, ami a szociális párbeszéd tekintetében Magyarországon történik. Igaz, Nyugat-Európában alapvetően kétoldalú megbeszélések folynak munkáltatók és szakszervezetek, munkavállalói képviselők között, viszonylag szűkebb körben, az állammal történő jogszabály-egyeztetések tekintetében. Vannak lehetőségek tripartit konzultációra, nem egy országban vannak tripartit fórumok, főleg nemzetközi tripartit egyezmények előkészítése, értelmezése tekintetében. De az a fajta tripartit társadalmi párbeszéd, egyeztetés, ahol a legfontosabb makrogazdasági és szociális kérdéseket kizárólag három különböző súlyú és különböző szervezettségű szereplő megvitatásával próbálja "letudni" az adott társadalom, kizárólag Közép-Európában létezik. Itt, Magyarországon találták, találtuk ki tíz évvel ezelőtt, némileg spekulatív módon, különböző mintákra figyelve, ezeket követve.

Eltelt tíz év, és azt gondolom, teljesen jogos, és itt az ideje annak, hogy újragondoljuk, hogyan lehet, hogyan kell ezt folytatni. Abban a javaslatban, amit a kormány előterjesztett, megtalálhatók mind a konzultációknak, mind a tárgyalásoknak, a megállapodásoknak az elemei; megtalálható benne a tripartizmus, a kétoldalú egyezményekre, megállapodásokra törekvés, a szerződéses jelleg; tehát mindazok az elemek, amelyeket különböző tapasztalatok révén az elmúlt években kiizzadtunk a saját magunk számára.

(14.50)

Még hozzátenném: többen felvetették, hogy ebben a javaslatban, amit a kormány előterjesztett, valamiféle tartalmatlan vagy súlytalan beszélgetésről van szó, úgymond, érdekegyeztetés helyett, amely mögé valamiféle súlyosabb tartalmakat képzelünk.

Úgy tudom, megállapodás - az Érdekegyeztető Tanács jelenlegi szabályai szerint - két kérdésben van, s ez a két kérdés: a fizetett munkanapok, illetve a minimálbér kérdése. Az a tervezet, amely a társadalmi partnereknek most átadásra került, utal arra, hogy bővíteni is lehetne ezt a kört, megállapodásokat, szerződéseket is lehetne kötni, természetesen akkor, ha ennek a feltételeit megteremtjük; ha az, aki megállapodik, az, aki szerződik, valamilyen garanciát is tud nyújtani arra, hogy a megállapodásból rá vonatkozó részt képes betartani és képes betartatni azokkal, akiknek a nevében, akiknek a felhatalmazása alapján részt vesz ebben a párbeszédben.

A kormány által előterjesztett javaslatnak az egész logikája arra irányul, hogy mindenhol a megfelelő kompetenciával bíró, megfelelő felelősséget vállalni tudó szereplők üljenek le tárgyalni. Ebben az összefüggésben a konzultációnak más értelme és tartalma van. Gyakran szokták a Fidesz-MDF-kisgazda-kormányt úgy minősíteni vagy azzal vádolni, hogy kedveli és szereti a meglepetésszerű húzásokat. Azt gondolom, hogy ha ebben van valami igazság, ha időnként valóban túlságosan dinamikusan igyekszünk megfelelni azoknak az elvárásoknak, amelyeket részben magunk elé állítottunk, akkor az ilyen szereplők közötti konzultációknak - tehát annak a formának, amely során a legfontosabb társadalmi szereplők, akik egymaguk is képesek egyoldalúan, meglepetésszerűen olyan döntéseket hozni, amelyek kihatással vannak a makrogazdasági és a szociális folyamatokra - értéke van, méghozzá nagyon is komolyan vehető, nagyon is konkrét haszonnal járó értéke.

Én tehát nem beszélnék végveszélyről, nem mondanám azt, hogy a társadalmi párbeszéd valamiféle veszélyben van: átalakulóban van. Kétségkívül a jövőben is építeni kívánunk azokra a tapasztalatokra, amelyeket az elmúlt tíz évben az Érdekegyeztető Tanács kapcsán szereztünk. De itt az ideje annak, hogy ésszerűbb, hasznosabb, praktikusabb és hatékonyabb formák felé mozduljunk el - ez folyik egyébként, erről folyik a párbeszéd!

S ha már itt tartunk, a végveszély érzékeltetésére: az elmúlt fél évben - augusztus végétől kezdve, amikor az Érdekegyeztető Tanács először összeült - 8 plenáris ülése volt a jelenlegi Érdekegyeztető Tanácsnak, amelyen 16 napirend szerepelt. Az ÉT bizottságai folyamatosan működtek, 18 alkalommal üléseztek, 22 napirendi ponttal. Nem akarom húzni az időt, itt van nálam, ha valakit részletesen érdekel - témákkal, napirendekkel, időpontokkal pontosan -, bárkinek szívesen rendelkezésére bocsátom.

Azt gondolom tehát, hogy eddig sem szünetelt a jelenlegi rendszer, és mindaz, amit javasolunk, részben összhangban van az európai gyakorlattal, ha úgy tetszik, a szociális Európa kívánalmaival, és semmiképpen nem a szétzilálására, a szétverésére, hanem éppenséggel egy hatékonyabb és értelmesebb felépítésére irányul.

A szociális kiadások tekintetében számos kritika érte a kormányt. Nem szeretnék most hosszas fejtegetésekbe bonyolódni, inkább néhány adatot szeretnék mondani a tények kedvéért.

Családi pótlékra 1998-ban 117 milliárd állt rendelkezésre, '99-ben 135 milliárd. Gyermekek utáni adókedvezmény eddig nem volt; most 36 milliárd forint az az összeg, amelyet ilyen módon lehet érvényesíteni. Rendszeres gyerekvédelmi támogatásra, amelyik az alacsony jövedelmű családok gyerekeit támogatja, 18 milliárd állt '98-ban rendelkezésre, 21 milliárd van betervezve '99-re. Gyermekgondozási segély, gyes: 35 milliárd helyett 48 milliárd; gyermeknevelési támogatás: 9,5 milliárd helyett 11 milliárd; anyasági támogatás: 2 milliárd helyett 2,2 milliárd; terhességi-gyermekágyi segély: 6 milliárd helyett 7 milliárd stb. Tehát 181 milliárd helyett 260 milliárdra rúgnak a családpolitikai intézkedések kiadásai, ami, azt gondolom, értékelhető, kézzelfogható különbség.

Lehet vitatni, hogy vajon az az irány, amelyet a Fidesz családpolitikája és szociálpolitikája meghatároz, azok a preferenciák, súlypontok, amelyeket meghatároztak, helyesek vagy nem helyesek - kinek-kinek megvan erről a véleménye. Hogy ez a politika milyen mértékben irányul a leszorulókra, és milyen mértékben támogatja azokat a családokat, amelyek képesek megakadályozni azt, hogy leszakadjanak, és képesek megerősödni, ezen lehet vitatkozni. Tény az, hogy akár a gazdaságpolitikai megközelítés oldaláról, akár a családpolitika oldaláról a kormány azokat a kitörési pontokat keresi, amelyek újabb lehetőségeket teremtenek a jövőre nézve, és ilyen értelemben lehetőségeket teremtenek majd azok számára is, akiket most, ha úgy tetszik, ez a családpolitika és szociálpolitika részben alulértékel.

A szociális kiadások általában is és egyértelműen növekednek. Azt mondani tehát, hogy érzéketlen a szociális kiadások iránt a kormány, egy kicsit eltúlzott és talán nem teljesen átgondolt megfogalmazás.

A Munkaerő-piaci Alap tekintetében a támogatások: '97-ben 121 milliárd, '98-ban 132 milliárd, '99-ben 141 milliárd.

Kósáné Kovács Magda felszólalásával kapcsolatban egyetértek azzal a megközelítéssel - és a kormány a maga politikájában, a cselekedeteiben és a tevékenységében is így gondolja -, hogy a munkanélküliség kezelése helyett, a munkanélküliségre fókuszált politika helyett a munkahelyteremtésnek, az új munkahely létrehozásának, tehát a foglalkoztatáspolitikának kell a középpontba kerülnie, erre kell koncentrálni. Azzal a kitételével viszont, amelyik a közmunkaprogramokra juttatott összegek csökkenéséből próbálja megítélni a kormány foglalkoztatáspolitikáját, nem tudok egyetérteni, hisz ki tudná, ha ő nem, aki miniszter volt ezen a területen és egyébként is szakembernek számít, hogy a foglalkoztatáspolitika finanszírozása több lábon áll, és a Munkaerő-piaci Alap ugyanúgy lehetőséget teremt a támogatásra, mint ahogy a közmunkaprogramok.

A közmunkaprogramok igazi sajátossága vagy igazi pozitívuma az volt, hogy projektszerűek voltak és hogy együttműködésre ösztönöztek. Semmi nem akadályozza meg a jelenlegi rendszert és ezeket a bővülő forrásokat, amelyekről szó van, hogy mindezeket a pozitív tapasztalatokat, amelyeket a központilag kezelt pénzeszköz menedzselése kapcsán szerezhettünk, beépítsék. Azt gondolom, ebből a szerkezeti változásból a foglalkoztatáspolitikára vonatkoztatható, messzemenő következtetéseket levonni nem lenne célszerű, és nem is teljesen méltányos.

Szó esett róla és több hozzászóló utalt a társadalombiztosítás, ezen belül az egészségbiztosítás tervezett reformjára. Csak egyetlenegy mondatot szeretnék kiemelni ezzel kapcsolatban, hogy az a koncepció, amelyik egyelőre koncepció és amelynek a megvitatása megkezdődött, egyértelműen és világosan utal arra, hogy akármilyen modell lesz is a végeredmény, a közös szolidaritási alapprogramokban a kockázatkezelés mint elem olyan alapelv marad, amelynek meg kell maradnia a végső rendszerben is. Ez a javaslat, amely Selmeczi Gabriella nevéhez kötődik, a hozzászóló ugyanúgy leszögezi ezt az alapelvet, mint más ismert javaslatok is.

Összefoglalva: akár a szociális kiadások, akár a gazdaságpolitika, akár a társadalmi párbeszéd, akár a társadalompolitika vagy a családpolitika oldaláról közelítjük meg a ma vitatott kérdéseket, azt kell látnunk, hogy a kormány nagyon világos és határozott célkitűzéseket fogalmazott meg, de kétségkívül súlypontokat; ha úgy tetszik: addig nyújtózzunk, amíg a takarónk ér! Ebben az évben elindítani az útjukra azokat a programokat, amelyeket célul tűztünk ki: most ez sikerült, így határoztuk meg a súlypontokat. Ezzel kétségkívül lehet vitatkozni, de lehet tanulni is, a tapasztalatokat elemezni, és az ilyen vitanapoknak, mint a mai, a tapasztalatait is beépíteni a folytatásba. Nyilvánvalóan a jövő évben és az utána következő évben ezeknek számos tapasztalata meg fog jelenni a kormány programjában.

Nagyon szépen köszönöm mindazon képviselőtársaink jelenlétét, akik itt voltak és végig kitartottak. Köszönöm a hozzászólásokat. Azon leszünk, hogy a ma elhangzottak tapasztalatait leszűrjük és beépítsük a munkánkba.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

(15.00)

Forrás: parlament.hu