DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Elnök Úr! Képviselőtársaim! Szeretettel köszöntöm a kormánypárti hat vagy nyolc képviselőtársamat, és az ellenzéki képviselőket is. Hadd mondjam kiegészítésképpen, hogy XIII. Leó 1891-ben - lehet számolni - megfogalmazta, hogy a gazdagok vannak olyan erősek, hogy megvédjék magukat, és az állam feladata a szegények támogatása.

Tóth István és más kutatók empirikus vizsgálatai alátámasztják, hogy egyre nő azon társadalmi csoportok aránya, akiknek a jövedelme a szegénységi küszöb alatt van. Nagyon lényeges: nem a szegénység, hanem a szegénységi küszöb alatt van! Az első lépés tehát az, hogy ezen réteg jövedelmét legalább a szegénységi küszöb szintjére emeljük.

A felmérések azt igazolják, hogy ennek alapján a nem szegények jövedelmének legalább 4-5 százalékát át kellene csoportosítani a szegénységi küszöb alatt lévők javára. Azt ugyanis tudomásul kell venni, hogy ha a társadalmi rétegek között nagy szakadék van, az tartósan lehetetlenné teszi a fejlett piacgazdaság megteremtését. Így a megnövekedett társadalmi igazságtalanság gátolja a gazdasági növekedést is. A Magyar Katolikus Püspöki Kar körlevele írta ezt az elmúlt években.

Hochman és Rogers közgazdászok még 1969-ben megállapították, hogy az egyének jóléte egymástól nem független, ezért a szegények jövedelme befolyásolja a gazdagok jólétét is. Így az utóbbiak jövedelmének átcsoportosítása a jól kidolgozott adórendszer segítségével végső soron kedvező hatással van a magas jövedelműek helyzetére is, magyarul: a gazdasági növekedésre. (Az elnök csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Tehát azt szeretném hangsúlyozni, hogy a gazdasági növekedés elképzelhetetlen a szegények intenzív támogatása nélkül.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu