DR. TURI-KOVÁCS BÉLA, az FKGP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Ház! Meg kell vallanom, a mai napi politikai vita címe számomra némi gondot okozott. Ez a cím ugyanis, amely az "Utunk a szociális Európába" meghatározást tartalmazza, azokat az emlékeket ébresztette bennem, ami talán 15 évvel ezelőtt aktuális is lehetett volna, ha akkor lehetett volna politikai vitanapot tartani, mondjuk: "utunk a szocializmusba". (Közbeszólások az MSZP és az SZDSZ padsoraiból, köztük Csige József: Ügyvédi bölcsesség?!)

A Független Kisgazdapárt nézete - és ezt szeretném előrebocsátani, senkit meg nem bántva -, világos és egyértelmű álláspontunk, hogy nem tekintünk etalonnak sem Keleten, sem Nyugaton létrejött szociális állapotokat, mert ezek egyik oldalon sem voltak és most sem olyanok, amelyek egyértelműen megcélozhatók és elfogadhatók lennének.

Egyetlen ország sem kímélheti meg magát attól az úttól, amely a saját szociális állapotainak a felülvizsgálatára, javítására és a legjobb út megtalálására kell vezessen. De nem a Független Kisgazdapárt gondolja ezt egyedül így, hadd hivatkozzak talán valamivel nagyobb tekintélyre, mondjuk, II. János Pál pápára, aki emlékezetes enciklikájában a következőket mondta: "Egyúttal magának a fejlődésnek gazdasági vagy gazdasági jellegű felfogása is válságba került. A javak és szolgáltatások puszta felhalmozása, még ha a többség hasznára van is, nem elegendő az emberi boldogulás megvalósítására." Majd később, úgy gondolom, kifejezetten Európának szólóan mondja: "Kézzelfoghatóan tapasztalhatjuk a konzumszellem vak követésének kihatásait. Ha az ember a reklámok folyama és az új termékek állandó csalogató kínálata ellen nincs felvértezve, többet szeretne birtokolni, mint amennyije már van, miközben a nemesebb vágyak kielégítetlenek maradnak, vagy talán már el is fojtódtak."

Azt gondolom, a mi részünkre - a mi felfogásunk szerint - az útkeresés időszaka lassan le kell hogy záruljon. Tíz év alatt számos olyan utat próbáltunk meg, talán részletekben, és ez minden kormányra igaz, amelyek valójában nem vezettek eredményre. Az eltelt tíz esztendő nem egy kérdésben, nem egy szociális kérdésben, úgy tűnik, zsákutcának bizonyult. Én azt gondolom, ha akik most itt vagyunk, attól függően, hogy a patkó melyik oldalán ülünk, ezt az eltelt közel tíz esztendőt kormányzati ciklusokra bontjuk, akkor nem hiszem, hogy ez bárhova vezetne. Hibák ugyanis - és súlyos hibák - történtek mindegyik kormányzati ciklusban. Most azt az utat kellene megtalálni, amely nem feltétlenül a szociális és számos gonddal terhelt európai utat jelenti, hanem azt a jellegzetesen a mi gazdaságunkhoz, a mi körülményeinkhez, a mi kultúránkhoz is kötött utat jelentheti, amely elvezethet Európába és annak szerves része lehet. Mert Európa szociális állapotához minden országnak hozzá kell tennie valamit. Valamit, ami aztán a többiek javára is szolgálhat. Az én nézetem szerint nem mellőzhetjük az eltelt mintegy tíz esztendő vizsgálatát.

Amikor súlyos fogyatékosságokra, súlyos hibákra utaltam, akkor ki kell mondani, hogy a szociális problémákat és kérdéseket nem lehet szűken értékelni. A miniszter úr felvezetőjében azt hallottuk, hogy kétféleképpen lehet a szociális kérdéseket értékelni: lehet szűkebben és lehet tágabban. A mi számunkra csak a tágabb értékelés jöhet szóba, mert csak ez vezethet olyanfajta határozott elképzelések megalkotására, amelyek aztán eredményre vezetnek.

Szociális kérdésnek tekintünk a magunk részéről olyan problémákat is, amelyeket - ha szűkebben tekintenénk ezt a kérdéskört - talán nem kellene feltétlenül idevonni, de ide kell a mi nézetünk szerint. Miért? Azért, mert a nálunk bekövetkezett és természetesnek nem tekinthető lakosságfogyás nagymértékben szociális kérdés, visszavezethető azokra a szociális problémákra, amelyek kiszámíthatatlanul ingadoztak az eltelt tíz esztendőben. Nem tette lehetővé, hogy a fiatalok hosszabb távon tervezhessenek, nem tette lehetővé, hogy a családok úgy tervezzenek, hogy biztonságos életet tudjanak majd utódaiknak is garantálni. Ezek mind-mind olyan szociális problémák, amelyeket elsődlegesen kell feloldani.

Minden embernek, és így a magyar embernek is joga van az egészséges élethez, és joga van a nyugodt, biztonságos idős korhoz. Sikerült ebben előrelépni? Nagyon kis lépésekkel, azt kell mondanom, helyenként egészen picurka lépésekkel. Miért? Nézetem szerint ennek nyilván voltak gazdasági okai, de voltak olyan okai is, amelyek a szándékokra voltak visszavezethetők. Magyarországon valóban kialakult egy olyan társadalmi helyzet, amelyet nevezhetünk két- vagy akár háromosztatúnak, de egy bizonyos: van egy olyan rész, amely a maga számára képes megvásárolni minden olyan egészségügyi lehetőséget, amely a szélesebb lakosság számára egyszerűen nem létezik. Szociális helyzet ez? Szociális kérdés ez? Nyilvánvalóan az.

Természetes, hogy soha nem lesz - ez a mi nézetünkből fakad, és azt gondolom, ez a valóság - olyan világ, olyan helyzet, amikor a javakból mindenkinek minden egyelően jut. De arra feltétlenül törekedni kell, hogy az alapvető javak mindenkihez eljuthassanak.

Mi nagyon súlyos és szociális problémának is gondoljuk azt a helyzetet, amikor a szerencsétlen kárpótlás után kialakultak az egy-másfél hektáros kisbirtokok, ami ugyan saját, de amelyen megélni nem lehet. Ezért mi azt gondoljuk, hogy az alapvető szociális helyzet megváltoztatásához feltétlenül szükséges az a fajta birtokpolitika is, amelyet a Független Kisgazdapárt a sajátjának vall. Ez a birtokpolitika arra irányul, hogy létrejöjjenek azok az egészséges gazdaságok, családi birtokok, amelyek képesek egész családot eltartani megfelelő európai színvonalon. Ez nem irányul senki ellen, és ezt itt szeretném e körben is elmondani. Nem irányul ez a szövetkezetek ellen, mert a mi nézetünk szerint a szövetkezeteknek is megvan a maguk jövője, és a szövetkezeteknek nem arra kell törekedniük, hogy most kétségbeesetten meneküljenek minden olyan kérdés elől, amiben pedig korábban szerepet vállaltak, például a szociális kérdések bizonyos fokú kezelésében a falusi életben; erre nagy valószínűséggel meg kell találják a jövőben is a helyüket.

Az egészségügy és a nyugdíj kérdése, azt gondolom, szintén egy súlyos szociális kérdés. A Független Kisgazdapárt egyszerinek és megismételhetetlennek gondolja azt a helyzetet, amikor kényszerűségből a kormány olyan nyugdíjemeléshez járult hozzá, amely nem az arányosság mértékében, hanem kifejezetten ettől eltérően történt. Miért? Azért, mert ebben az országban valóban élnek olyan nyugdíjasok, akiken most egyszer feltétlenül segíteni kellett. De azt gondolom, nem alakulhat ki olyan helyzet a jövőben a nyugdíj körében sem, hogy azok, akik tisztességgel ledolgozták a maguk teljes munkaidejét, ennek megfelelően fizették a járulékot, azok bármi módon is hátrányosabb helyzetbe kerüljenek. Ez a jövőre nézve a mi nézetünk szerint nem elfogadható, és azt gondolom, a kormányzatnak ilyen szándéka nincs is.

Az egészségügy kérdése: kérem szépen, a gyógyszerárak nem most emelkedtek ilyen mértéktelen módon, nem az utolsó 9 hónapban. A gyógyszerárak az eltelt intervallumban, azon belül is az eltelt 4 esztendőben emelkedtek olyan mértékben, hogy megfizethetetlenekké váltak. (Bauer Tamás közbeszól.) Ezen is segíteni kell! Azt gondolom - és a közbeszólás, amit hallok, azt jelenti, hogy néhányan magukra is veszik ezt -, hogy ezen változtatni kell, éspedig olyan módon kell változtatni, hogy azok a legszükségesebb egészségügyi ellátások, amelyek minden embernek járnak, valóban el is jussanak, valóban el is érkezzenek azokhoz, akik rászorulnak.

(10.20)

Tisztelt Ház! Beszélnünk kell arról is, ami látszólag távolabb áll a vidékkel foglalkozó, elsősorban a vidékkel foglalkozó Független Kisgazdapárttól: a munka világáról.

Nincs Európában e tekintetben egységes helyzet, és jó, hogy nincs egységes helyzet. Mert ha az lenne, akkor ez már nem egy európai demokrácia, hanem valami egészen más lenne. E tekintetben a mi nézetünk az, hogy a munkahelyek teremtése és a munkahelyeken történő megfelelő környezet megteremtése minden kormány alapvető feladata, így a mi koalíciós kormányunknak is az. A feltételek megteremtéséhez az egyenlőbb - nem azt mondtam, hogy egyenlő, azt mondtam: egyenlőbb - közteherviselés elkerülhetetlenül szükséges. E tekintetben tehát, bármennyire is távolinak tűnik, a szociális kérdéseket lényegileg befolyásoló kérdés az adórendszer, amely adórendszernek olyanná kell válnia, amely nem szociális problémákat old meg, de nem hoz létre újabb súlyos szociális problémákat, nem okoz újabb súlyos szociális sérüléseket. Ebben a kérdésben, én azt gondolom, helyes úton járunk, megtaláljuk azt az utat és módot, amely szerint ezt a jelenlegi, nagyon bonyolult adózási rendszert, amely sokszor valóban a kisjövedelműeket is sújtja, úgy kell átalakítani, hogy ez a jövőben ne következhessen be.

Tisztelt Ház! Szólnom kell megkerülhetetlenül azokról, akik ma valóban e társadalomnak ahhoz az egyharmadához - lehet, hogy alá is becsülöm ezt a számot - tartoznak, akik számára nem látszik a kiút, akik olyan helyzetbe kerültek az eltelt átalakulások során, hogy reménytelennek látszik minden felemelkedés.

Azt gondoljuk, szociális kérdés a kultúra kérdése is - a kultúráé, amelyhez ma ennek az országnak nagyon nagy része nem tud hozzájutni. A könyvek árának mértéktelen emelkedése, az a helyzet, hogy bizonyos valódi kultúrát hordozó olyan könyvekhez, olyan iratokhoz való hozzájutás szinte lehetetlenné vált a szegényebb réteg számára, elfogadhatatlan. Az én nézetem szerint ez hozzátartozik ahhoz, amit nevezhetünk európainak, de én jobb' szeretném magyar sajátosságnak nevezni, ahol a szociális helyzetnek része a kultúrában való részesedés is. Elfogadhatatlan, hogy ma kultúra címén azok az emberek, akiknek nincs megfelelő lehetőségük hozzájutni a megfelelő irodalomhoz, a televízióra hagyatkozhatnak, és a televízióban látottak azok, amelyek számukra azt jelentik, amit kultúrának nagyon nehezen lehetne nevezni.

A mi nézetünk szerint tehát átfogó, átgondolt olyan programot kell megvalósítani, amely a gazdasági felemelkedésen keresztül - és mindenekelőtt a Független Kisgazdapárt számára a vidék felemelésén keresztül - megteremti azt a helyzetet, ahol a szociális problémák már nem növekednek, nem szaporodnak, hanem folyamatosan megszűnnek. Ez a mi célunk. Az én nézetem szerint ezt nem lehet megvalósítani anélkül - bármennyire eretneknek tűnhet egyesek szemében -, hogy bizonyos fajta, bizonyos mértékű állami beavatkozás ne történjen.

Még régebbi, számomra etalonnak számító enciklikára szeretnék hivatkozni: XIII. Leó azt mondta, hogy az állam közreműködése általában oly törvények s állami intézmények megteremtésére irányuljon, melyek nyomában a köz- és magánjólét felvirágozzék. Erről van szó, tisztelt Ház! Az államnak erre kell törekednie, a szociális kérdések kezelésénél ilyen módon kell eljárnia, világosan, mindkét fél érdekeit képviselni kell tudni, és nem elkötelezettnek lenni egyik oldal felé sem, gondolok itt most a munka világára. Nagyon röviden erről is szólnom kell ugyanis.

Mi úgy gondoljuk, hogy a munka világán belül a munkáltató és a munkavállaló kiegyensúlyozott szerepétől nem lehet eltekinteni. Bár a szívem mélyén mindig is a munkavállalók mellett álltam, de tudom, hogy ettől a kiegyensúlyozott szereptől, a kiegyensúlyozó szereptől az állam nem tekinthet el.

Azonban van itt egy olyan kérdés, amely lehet, hogy megint érzékeny pontokat érint. Ahhoz, hogy a munkavállaló érdekei érvényesüljenek, az érdekérvényesítésnél a megfelelő szervezetekre szükség van. Nagy kérdés - és ez nem csak hazai kérdés, hanem azt gondolom, valóban európai méretű kérdés -, hogy jó-e az, ha a munkavállalók érdekeit képviselők, azt látszólag legalábbis sokszor képviselni hajlandók, túlságosan vagy nagyon erősen kötődnek egy-egy párthoz. Elfogadható-e az, hogy ha a munka világán belül ez a fajta kötődés olyan mértékű, amely úgy tűnik, hogy meghatározó jellegű lehet?

Az én számomra - ha van valami, amire oda kell figyelni - az európai fejlődés és mozgás azt igazolja, hogy ez nem elfogadható. Európában ettől a fajta kötődéstől igyekeznek megszabadulni, mindenekelőtt azok, akik képviselni kívánják a munka világát. Azt gondolom, hogy ezen a folyamaton nálunk is keresztül kell menni. Valahol el kell tudni érni, hogy a munkavállalók érdekeit képviselők - lett légyen bármilyen kormány, és ez a leglényegesebb, legyen az bal- vagy jobboldali - mindig és minden helyzetben tudják képviselni a munkavállalók érdekeit. Mert ha a kötődés túlzott, ha olyan mértékű, hogy az már-már meg sem különböztethető egymástól, nagyon nehezen lehet elképzelni, hogy ez az érdekvédelem egy olyan saját kormánnyal szemben is érvényesüljön, amelyhez kötődik az illető - szakszervezet. Ki kellett mondanom, mert nézetem szerint ez egy alapvető kérdés. Még egyszer hangsúlyozni szeretném, nem arról van szó, hogy in concreto hazai példákkal hozakodjunk elő - tehetném ezt is -, hanem arról van szó, hogy ha a jövendőt szeretnénk megváltoztatni ezen a téren, akkor ebben együtt kell működni, és ebben az önmérsékletre és mérsékletre mindkét félnek szüksége van.

Tisztelt Ház! Nem tartom hiábavalónak a mai vitanapot. Az én nézetem szerint ma olyan kérdésekről cserélünk eszmét, amelyekben nagy valószínűség szerint számos ponton nem fogunk egyetérteni. De ahogyan én tiszteletben tartom mindenkinek a nézeteit, nem kér mást a Kisgazdapárt, tegyék azt a mieinkkel is, mert a mi nézeteink is valahol meggyőződésem szerint egy szociálisabb, jobb Magyarország irányába vezethetnek.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu