HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Azért azt tényként meg kell állapítanunk, hogy a szociális Európának a jelenlegi fogalomrendszerét a nyugat-európai szocialista, szociáldemokrata pártok alkották meg. Szocialisták nélkül szociális értékekről beszélni körülbelül olyan, mintha valaki a tengerhajózást a Hortobágy szikes földjén úgy képzeli el, hogy odaállítja a hajókat, és szamarakkal fel-alá húzatja.

Volt ilyen szónoklat, amely a szocialisták ellenében próbálta a szociális érékeket megnevesíteni, erről jut eszembe ez a hasonlat. (Rozgonyi Ernő közbeszól.) Dávid Ibolya képviselő asszonyként szólalt fel, noha a kormánynak is tagja. Azért csodálom, hogy úgy tudott beszélni a szociális gondolat fejlődéséről 15 percen keresztül, hogy a szociáldemokrácia szót ki sem ejtette a száján. Ha már a kormánypárti képviselőkre figyelek, nekem rokonszenvesebb volt Turi-Kovács Béla, aki a szociális Európát többé-kevésbé valamifajta szocialista értékkel azonosította. Természetesen nincs tökéletesen igaza, de azért számomra mindenesetre közelebb trafált a valósághoz.

Ami a német alkotmányt illeti, amelyre Dávid Ibolya volt olyan kedves és figyelmeztetett bennünket: 1996-ban mindketten itt ültünk ebben a Házban, amikor az alkotmány új koncepciójába a szocialista képviselők javasolták a "szociális jogállam" kifejezés bevételét, ugyanúgy, ahogy az a Német Szövetségi Köztársaság alkotmányában is szerepel. Volt néhány párt, amely ellenezte: a Fidesz és az MDF. Csodálom, hogy ezek után a miniszter asszony most úgy beszél erről, hogy milyen jó, hogy a német alkotmányban szerepel ilyen kitétel, amellyel kapcsolatban ő maga - másokkal együtt - azért harcolt, hogy ez ne így valósuljon meg a magyar alkotmányban.

Másrészt pedig, amit a tulajdonról mondott, ne haragudjon, ismertem az MDF régi programját is, amit ön most megfogalmazott, az többé-kevésbé a neoliberalizmus propagandája volt.

Elnézést, hogy két percben ilyen röviden kellett fogalmaznom. Köszönöm. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu