KISS PÉTER (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Csak a precizitás kedvéért szeretnék erre a konkrét momentumra visszatérni. A miniszterelnök úr szerdán azt állította a rádióban, hogy a szakszervezetek 13 százalékos megkapott béremeléshez képest 16 százalékra akarják felsrófolni a béreket, és ezzel ő nem ért egyet, ennek nincs meg a gazdasági lehetősége Magyarországon.

Kérem, ha így volna, miniszterelnök úrnak igaza volna - de nincs így. És önnek sincs igaza, mert nem az a kiindulási pont, hogy az ígéreteknek megfelelően a közalkalmazottak, a közszféra megkapta volna a 13-13,5 százalékot, hanem az a kiindulási pont, hogy a megkapott 6-8 százalékhoz képest kérik önökön számon a kormány eredeti ígéretének megvalósítását. Egy 9-10 százalékos tervezett infláció mellett pillanatnyilag a közszférában reálkereset-csökkenés van átlagosan, és a forrásokat tekintve nem is nagyon látszik, hogy honnan lehet majd a munkaadóknak, önkormányzatoknak, tb-nek biztosítani a szükséges béremelési forrásokat. Ez az igazi probléma! Hiszen akkor, amikor önök kormányzás helyett kommunikálnak, akkor eltévesztik, hiszen nemhogy gondoskodnának a forrásokról és a béremelés mechanizmusáról, hanem helyette itt a parlamentben is - Járai miniszter úr egy napirend előttire adott válasza során - csak szajkózzák, kommunikálják, de nem csinálják, hogy 13 százalék ki van fizetve.

Kérem, nem szabad 1 millió embert hülyének tekinteni, hiszen a zsebében kevesebb pénz van, mint a decemberi kifizetést követően, hiszen az adórendszer negatív hatása nemhogy ellensúlyozza a 6-8 százalékos béremelést, hanem visz. Ilyen értelemben tehát igaz az elnök úr állítása, hogy százezreknek van ma a közszférában kevesebb a zsebében, mint decemberben volt, tehát nemhogy reálbér-emelkedésről lehetne itt beszélni, hanem nettó keresetcsökkenés az önök kormányzásának a kezdeti eredménye.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

Forrás: parlament.hu