KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Kedves Vendégeink! - akik a munka világát képviselik itt az ülésteremben a Szocialista Párt meghívására.

A mai politikai vitanap témáját a szocialista frakció javasolta, és hogy miért éppen azt kértük, hogy a szociális Európába vezető utunkról beszéljünk, ahhoz indokolásul hadd idézzem az Európai Bizottság mellett létrejött Bölcsek Tanácsa jegyzőkönyvének egy mondatát: "Európát nem lehet a munkanélküliségre és a társadalmi kizárásokra építeni. Európa vagy mindenki Európája lesz, vagy semmi sem lesz belőle."

Ez a vitanap azért szerveződött, hogy a mindenki Európájából valóság legyen. Ehhez persze az kell, hogy egy kicsit túllépve önmagunkon lépjünk túl az örökké visszamutogatás, az örök siránkozás, az állandó örökségről beszélés vitastílusán, amelyre Sümeghy Csaba képviselőtársam most is példát mutatott. Ehhez az az önmérséklet kell, hogy együtt konstruktívan a jövőről tudjunk gondolkodni. A jövőről, amely az európai uniós csatlakozás, amelynek politikai, gazdasági, pénzügyi feltételei mellett ma elsősorban az emberi oldaláról lesz szó.

Nem mintha a másik kettő nem lenne fontos. De azt hiszem, sokadszor és biztonsággal kimondhatjuk, hogy Magyarországon a demokratikus átalakulás befejeződött, a demokratikus politikai intézményrendszer kiépült, és a demokratikus folyamatok véglegesek és visszafordíthatatlanok. Ez még akkor is igaz, ha - az elmúlt időszakban - egy sajátos demokratikus deficittel kell egyre gyakrabban szembenéznünk itt, a parlamentben is, amikor arról van szó, hogy ellenzék nélkül is működőképes a törvényhozás háza; de még inkább a parlamenten kívül, leginkább a munka világában, ahol a demokratikus deficit drámai helyzet előállásával is fenyeget.

Újra vissza kell térnem mindarra, amit Sümeghy Csaba mondott, aki a munka világában kialakult demokratikus állapotokat példa- és mintaszerűnek tekinti, ami sajnos egyszerűen nem felel meg a valóságnak. Erről magam is és a képviselőtársaim is szólni fogunk.

Ami a gazdasági csatlakozást illeti, a gazdaság a realitás és a számok világa. Tudjuk, hogy az esélyeink nem rosszak, még akkor is jók, ha a valódi esélyeink távol vannak azoktól a számoktól, amelyeket a jelenlegi kormányzó koalíció választási ígéreteiben vagy kormányprogramjában megállapított. Európában recesszió van, és ez a recesszió ráborítja Nyugat-Európát Közép-Kelet-Európára. Hogy a következményei mennyire lesznek súlyosak, azokat befolyásolhatja a mindenkori politikai légkör, hiszen a konfliktusokat, a bizonytalanságot legelőször a gazdaság szférája érzi meg. De bármennyire is fontos a gazdaság, a dilemmát úgy felállítani, ahogy Sümeghy Csaba tette - versenyképesség vagy szociális biztonság, versenyképesség építése vagy szociális háló -, ellentmond az európai elveknek és az európai főiránynak.

Hiszen Amszterdam óta az európai feltételek között az emberi arc éppen azért került előtérbe, ahogy Milánóban az európai szocialisták pártjának kongresszusán mondták, hogy az euróval rendelkező Európának emberi arca is legyen. Amszterdam óta az egyesülés gazdasági, pénzügyi feltételei mellé egyenrangú félként emelkedett be az emberi tényező, amelynek érvényesítési feltételei természetesen különböznek a gazdasági, pénzügyi feltételektől. Erről majd a későbbiekben Hegyi Gyula képviselőtársam fog szólni.

Most csak három mondat: az emberi feltételek érvényesítésében uniformitás az Európai Unió követelményrendszerében nincs. A közösségi jogalkotás szerepe korlátozott, de éppen a munka világában a szociális rendszerek közelítésében erős követelményekkel kell számolnunk, és nehézséget jelent majd, hogy jogi eszközökkel nem szabályozott, de politikai, gazdasági és társadalmi jelentőségüknél fogva kiemelten fontos és átalakulóban lévő területeken kell a csatlakozás feltételeit biztosítani.

Hadd idézzem Hetényi Istvánnal Louis Manfordot: "Nagyon optimista vagyok a lehetőségeket illetően, de pesszimistán ítélem meg a valószínűségeket." A lehetőségek és valószínűségek kettősségében engedjék meg, hogy két témáról szóljak: a szociális különbségek és ezek enyhítésének lehetőségei, illetve a munka világa és a szociális Európa.

A szociális különbségek enyhítésével kapcsolatban öt rövid állítás:

Először: nagyobb a dilemmánk, mint a világ fejlettebb országaiban. A világ fejlettebb országait szokás kétharmados társadalomnak nevezni. A társadalom kétharmada megállapodott, nyugodt körülmények között él, míg a társadalom egyharmada a leszakadás, a félresodródás veszélyével néz szembe.

Egyre inkább látszik, hogy nálunk a fordított kétharmados társadalom helyett egy háromosztatú társadalom körvonalai alakulnak ki. A társadalmi centrifugában egyre határozottabban válnak szét a jómódúak, akiknek a társadalmi részaránya körülbelül egyötöd, a még megkapaszkodni tudók körülbel háromötödöt tesznek ki, a reménytelenül leszakadt vagy leszakadóban lévő rétegek pedig a társadalom egyötöde.

A második megjegyzésem: A szegénység elválaszthatatlanul kapcsolódik a források ellenőrzésének a hiányához. És itt nem csupán az anyagi javakhoz való hozzájutás esélyeiről van szó, hanem a készségek, a tudás, a társadalmi kapcsolatok megszerzésének esélyeiről is. Bizonyított tény az, hogy a generációk közötti mobilitást leginkább a tudásjavakhoz való hozzájutás esélye határozza meg. Ennek bizonyítására egyetlen példát engedjenek meg, képviselőtársaim.

A 8. általános befejezése előtt hatszor annyi cigány gyerek marad ki az iskolákból, mint nem cigány. A középiskolába - az érettségit adó formába - 40-szer több nem cigány iratkozik be, mint cigány. A felsőoktatásba beiratkozó 99 ezrelék nem cigány tanuló mellett összesen 2 ezrelék a cigány. A másik oldal motiváló erejét nem tagadva azt is megjegyzem, hogy a gyermekek teljesítményét az iskolában befolyásolja, olykor meghatározza a szülők anyagi helyzete, lakáskörülményeik, vagy a lakásban, az otthonban található könyvek száma.

Ami pedig a társadalmi kapcsolatokat illeti: a szegénység hallgat, és a tűrő szegénység egyben tudomásul veszi a társadalmi bánásmódban megjelenő különbözőségeket is. Két amerikai pszichológus mondja, hogy Justitiának csak a szeme van bekötve, az orra nincs. És Justitia is megérzi a szegénység szagát, ezzel a fintorgó társadalom a bánásmódjával is félreszorítja azokat, akiknek az esélyei gyengék.

A harmadik megjegyzésem: az európai dokumentumok a generációs különbségek enyhítését tűzik ki célul, nálunk pedig a rossz esélyű generációk leszakadása erősödő folyamat. A legerősebb az egyedülálló idős nők társadalmi veszélyeztetettsége, de mellettük rögtön ott vannak a kisgyermeket nevelő családok, hiszen a szegénység és a gyermeklétszám pozitív korrelációt mutat. És ezzel nem segítenek azok az intézkedések sem, amelyekről a miniszter úr, illetve Sümeghy képviselő úr beszélt. Hiszen éppen a legszegényebb családok veszítettek, ahogy erről az elmúlt napokban itt, a parlamentben is szó van, és veszítettek a fiatal házasok, a pályakezdők, akik még ezután álmodnak családalapításról.

(10.00)

Erről a későbbiekben Szabó Sándorné és Tóbiás József kollégám beszél majd.

Negyedik állítás: a szegénységet a közvélekedés és a hivatalos kormányzati politika is devianciának tekinti. Aki leszakadt, aki kiszorult a társadalomból, azzal valami baj van. Aki segítségre szorul, az valószínűleg segítségre érdemtelen is, és a kormány kimondja, hogy támogatni csak a munkából élő embereket kell. Ebből az következik, hogy egy korábban életképtelennek bizonyult és összedőlt társadalom romjai alatt fognak elpusztulni azok, akiknek képességeit leértékelte a munkaerőpiac, akik nem tudtak piacképes szaktudást szerezni, akiknek nincs testi erejük, egészségük ahhoz, hogy felvegyék a piaci versenyt.

Igen, egyetértek Sümeghy Csabával, a társadalomból való kiilleszkedés, a teljes szélre szorulás hétköznapi élményünkké vált, pedig Európa azt várja tőlünk, hogy biztosítsuk az emberi élethez való jogot mindenkinek. Ennek a valóra váltásához tovább kell építeni a minimális ellátórendszert, amelyet az előző kormány elkezdett. Hiszen a gyermekvédelmi törvényben minimális biztonságot adott a nagycsaládosoknak, mint ahogy ezt a minimális biztonságot megkapták a hetven éven felüli idős nyugdíjasok is. Az ő elemi biztonságuk azonban nem pótolja a társadalom általános elemi biztonságát, ehhez a tervbe vett jövedelemkiegészítés rendszerét kell továbbgondolni és a belátható jövőn belül megvalósítani.

Végül ötödször: tanulságos, hogy mindebben, amiről szóltam, az állam, a kormányzat a rendőr, jobbik esetben az éjjeliőr szerepét vállalja: büntet, elvon és nem visszautakat épít. Bizonyítékul csak egyetlen, gyakran idézett tény: a legszegényebbeket támogató családi pótlék leértékelődik, és az iskoláztatási támogatás bevezetése a büntetés lehetőségével kapcsolja össze a családi pótlékot. Erről valószínűleg Szabó Sándorné képviselőtársam még szól.

Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! A csatlakozás közösségi dokumentumai kötelességünkké teszik, hogy a munka világáról, a foglalkoztatási helyzetről, a társadalmi párbeszédről is szóljunk. Az 1993-as Fehér könyv óta a foglalkoztatás az európai közösségi politika új prioritása lett, nem elválasztható módon az előbbiekben mondottaktól, hiszen a jó foglalkoztatáspolitika, a foglalkoztatási helyzet javítása egyben a legeredményesebb szociálpolitika is. Ezzel kapcsolatban négy állítást engedjenek meg.

Az első: a fő cél a foglalkoztatottság növelése, és nem a munkanélküliség csökkentése. Állításomban nincsen ellentmondás, hiszen a munkanélküliek száma folyamatosan csökken 1993 óta, és 1997-ig Európában egyedülálló trendet sikerült felmutatnunk, hiszen együtt csökkent a munkanélküliség és a foglalkoztatási arány. A foglalkoztatottak számának csökkenése 1997-ben állt meg. A Fidesz választási programja nagyralátó célt fogalmaz meg, hiszen azt mondja, hogy öt év alatt 200 ezer új munkahelyet teremt. Ez több mint 200 ezer új foglalkoztatott, hiszen a foglalkoztatottak száma mindig meghaladja a létrehozott új munkahelyek számát, gondoljanak az önfoglalkoztatásra és egyéb más atipikus formákra.

A baj az, hogy az alakuló gazdasági tendenciákban ennek a 200 ezer új munkahelynek a helye egyelőre nem látszik. Hiszen a mezőgazdaságban a foglalkoztatás aránya nálunk ma is lényegesen magasabb, mint az európai átlag, és tudjuk, hogy mezőgazdaságból többen élnek Magyarországon, mint amennyit a statisztika mutat. A teljesen jövedelem nélküliek, akikre a miniszter úr expozéjában utalt, jelentős részben mezőgazdasági kiegészítő tevékenységből tudják megszerezni a napi betevő falatot. Az ipar felvevőképességét gyengíti az a tény, hogy Magyarországon a vállalkozások 97 százaléka hét főnél kevesebbet foglalkoztat, és a mikrovállalkozások munkaerő-felvevő képessége igen gyenge.

Korlátlanul fejlődhetne a foglalkoztatás a szociális szférában, ahol erre társadalmi igény van, és a szociális szférának igen jelentős a munkahelybővítő kapacitása, ehhez azonban ösztönző állami politika és másfajta költségvetési gondolkodás kellene. Mindebből következően hosszú távon a tartósan munkanélküliek magas számával kell számolnunk, akik csak támogatott módon foglalkoztathatók, erre pedig a kormányzati szándék nem látszik, hiszen a közmunkaprogramokra fordítható pénzeket az ez évi költségvetés radikálisan visszafogta.

A második állításom a Közösségi Chartából való idézettel kezdődik. "A szociális konszenzus hozzájárul a vállalkozások, az egész gazdaság versenyképességének növeléséhez. A szociális konszenzus a fenntartható gazdasági fejlődés biztosításának elengedhetetlen feltétele." A közösségi elvárással szemben a kormány magatartása veszélyezteti a munka világa szereplőivel való normális párbeszédet. Az idilli állapot helyett, amelyről Sümeghy Csaba beszélt, a valóság az, hogy a munka világában legfontosabb, a munkabékét biztosító szerződést, a kollektív szerződéseket - a munka törvénykönyve tervezett módosításával - üzemi megállapodással kívánják helyettesíteni. A tervezett módosítás háttérbe szorítja a munkajog közösségi intézményeit, és hosszú távú gond lesz, hogy munkajogrendünk egésze a klasszikus magánjog értékrendszerét követi, szemben a közösség jogrendjét meghatározó szociális jogállamiság eszméjével. Erről Kiss Péter és Sáling József képviselőtársaim beszélnek majd.

A harmadik állítás: a közösségi dokumentumokban nagy szerepet kap a küzdelem a diszkrimináció valamennyi formájával szemben. Nagyon régóta mondjuk, tudjuk, hogy az alkotmányban, a munka törvénykönyvében biztosított jogegyenlőség ellenére a munka világában ma is jelentős különbség van a férfiak és a nők között. Az igaz, hogy a nők között alacsonyabb a munkanélküliek aránya, mint a férfiak között, de ennek az okát is ismerjük, hiszen az azonos munkakörből először a magasabb bérű férfiakat engedte el a munkaerőpiac.

Az egyenlő munkáért egyenlő bér alapelvét természetesen még mindig nem tudjuk valóra váltani; átlagban a nők bére 10,5 százalékkal marad el a férfiaké mögött - most nem beszélek arról, hogy az egyenlő munka fogalma természetesen nem könnyen értelmezhető. Ez a különbség a vállalati szférában még nagyobb: 11 százalék. A közszférában kisebb: 9,5 százalék, abban a közszférában, ahol az alkalmazottak, a foglalkoztatottak jelentős része nő, és abban a közszférában, ahol az átlagbér amúgy is egyre jobban nyíló ollóban marad el a versenyszféra béreitől. Megjelenik a rejtett diszkrimináció az álláshoz jutás esélyeiben, a pályázatokban vagy abban a munkaidő-beosztásban, ami lehetetlenné teszi a nők alkalmazását. És a férfiak és nők megkülönböztetése mellett ott van az etnikai megkülönböztetés a foglalkoztatásban; a kisebbségi ombudsman közelmúltbéli jelentése szól erről.

Mindebből a tanulság, hogy jogi deklarációk vannak, jogintézményeink azonban nincsenek, és a diszkrimináció megakadályozására hiányoznak a jogi szankciók.

Végül, képviselőtársaim, Európa emberi arcához hozzátartozik az egészség védelme, az emberhez méltó munkafeltételek, a jogosultság az orvosi és a társadalombiztosítási ellátásra. Erről Kökény Mihály képviselőtársam szól majd; én most előrebocsátani csak annyit szeretnék, hogy a társadalombiztosítási rendszer robbanás előtt áll. Nem tudni, mit akar a kormány a társadalombiztosítással kapcsolatban, de amit akar, azt nagyon akarja. És félő, hogy azért államosította a társadalombiztosítást, hogy utána könnyen magánkézbe adhassa, ez a magánkézbe adás pedig veszélyezteti a legkevésbé esélyesek társadalombiztosítási ellátásának minőségét azzal, hogy felrobbantja az egységes társadalombiztosítási rendszert.

Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Ferge Zsuzsa idézi egy írásában a történész Wallersteint: "Talán azért nem eredményezett a francia forradalom sem szabadságot, sem egyenlőséget, mert a hatalom legjelentékenyebb birtokosai és ezek örökösei sikeresen állították, hogy ezek különálló célok. Nem hiszem, hogy a mosdatlan tömegek annak idején így gondolták volna."

(10.10)

Egy kicsit válaszul Sümeghy Csabának: azt remélem, a mai nap végére bebizonyosodik, hogy vannak, akik ma is így gondolják. Köszönöm a figyelmüket. (Hosszan tartó nagy taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu