BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Kedves Csáky Képviselő Úr! Nem kell annyira megijedni, ha az a látszat keletkezik, hogy egyetértünk. (Derültség.)
(21.00)
Azt gondolom, hogy ha megnézi a Kádár-korszak magyarországi munkaügyi és családtámogatási és szociális rendszerét - de azt is hozzáteszem, hogy akár a Német Demokratikus Köztársaságét is -, akkor azt kell látni, hogy bizonyos területeken ezek a totalitárius rendszerek az ingyenes lakáshoz való hozzájutásban vagy a kedvező szövetkezeti lakásokban, a gyesben - amit mégiscsak a Kádár-korszak vezetett be olyan időszakban, amikor egész Európában nem volt még ilyen, és mondhatnék még néhány dolgot -, a munkaügyi szabályozásban a felmondás szabályozásában például, ami szerepel külön pontként, abban bizony a velünk összehasonlítható nyugati országoknál előnyösebb szabályozás volt papíron és részben a gyakorlatban is. Mert a vállalatvezetők keze nagyon meg volt ám kötve abban, hogy hogyan lehet elbocsátani egy munkást - aminek nem volt nagy jelentősége, mert munkaerő-hiány volt a tervgazdaságban.
Ezeket érdemesebb reálisan látni, hiszen önök a Bokros-csomag egész kritikájában olyan vívmányokat védtek az akkori kormánnyal szemben, amiket a Kádár-korszakból örökölt Magyarország. Akkor ne tessék azt mondani, hogy ezek a vívmányok nem léteztek! Más kérdés, hogy ezek egy diktatórikus rendszerben működtek. Ez a dolog - bocsánat a kifejezésért - dialektikája, hogy a diktatórikus rendszerek egyúttal megpróbálnak gondoskodni a hozzájuk hű polgárokról azon anyagi körülmények között, amijük van. Ettől nem lesznek kevésbé diktatórikusak, csak ne lássuk fehéren feketén a világot; és akkor tudjuk megérteni azt, hogy miért ott tartunk, miért csak ott tartunk, de ott miért tartunk, ahol tartunk.
Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ és az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés