DR. GÉMESI GYÖRGY (MDF): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Nagyon röviden szólnék ehhez a törvényjavaslathoz, hiszen minden részletet megtárgyaltunk, és nagyon sok olyan kérdés, ami újra előkerült... - ami nem baj, hogy előkerül, hiszen az önkormányzatok finanszírozását valóban komoly reformmal kell majd megoldani, de ez már évek óta húzódik, és nagyon bízom benne, hogy ennek a parlamentnek sikerül majd olyan formában megreformálni ezt a finanszírozást, hogy a későbbiek során az önkormányzatok biztonságosan tudjanak működni.

A Magyar Demokrata Fórum a helyi önkormányzatok 1999. évi új címzett támogatásáról, a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX. törvény kiegészítéséről, valamint az államháztartásról szóló '92. évi XXXVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslattal egyetért.

(16.10)

A törvényjavaslat kapcsán a vitában és a hozzászólásokban felmerült néhány kérdésre szeretnék reagálni, illetve szeretném megköszönni Wekler Ferenc képviselőtársamnak azt az elismerést, hogy az MDF-kormány 1992-ben megalkotott törvényét ilyen nagyon pozitívan és jóindulattal közelítette meg, és jelezte azt a 2800 beruházást, amely befejeződött, illetve amely folyamatban van. Hiszen valóban egy nagyon jó rendszer került bevezetésre, ami segítette az önkormányzatok fejlődését, a lerobbant önkormányzati intézmények felújítását.

Ez a törvény többször módosításra került, most is egy ilyen módosítás előtt állunk, ahol a vitában megint felmerült Ecsődi László képviselőtársam részéről az önkormányzatok finanszírozása, amellyel kapcsolatban vitát folytattunk az 1999. évi költségvetési törvény tárgyalása során, és szeretném emlékeztetni képviselőtársamat, hogy az önkormányzatok kiéheztetett állapota nem 1999-ben következett be; az elmúlt négy-öt év kapcsán jutottak olyan helyzetbe, hogy ma már valóban több mint ezer önkormányzat pályázik az önhibáján kívüli hátrányos költségvetési keretre, és ma még nem tudjuk, hogy elegendő lesz-e az a forrás, ami erre a költségvetésben félre van téve.

A másik kérdés, ami megint politikai kérdés: én nem vagyok érintve egyetlen pályázatban sem mint országgyűlési képviselő vagy polgármester, mégis azt gondolom, nagyon sok olyan megjegyzés hangzott el, hogy itt ki lettek választva bizonyos önkormányzatok, amelyeket preferált vagy támogatott, vagy támogatni kívánt a kormány politikai hovatartozást illetően. Azt szeretném mondani, hogy itt nemcsak polgármesterek vannak, hanem országgyűlési képviselők is választókerületenként, ahol nem biztos, hogy szinkronban van a polgármester pártállása a képviselők pártállásával, hiszen az egyéni körzetekben jelentős számban kormánypárti képviselők vannak, és ezen körzetekben is nagyon sok olyan pályázat van, amelyik nem került támogatásra a kormányzat részéről. Tehát egy kicsit sántít az az érv, hogy ki lettek választva bizonyos települések, amelyeket - mert nem kormánypárti a polgármester - nem kell támogatni.

A harmadik gondolat, ami a pénz összegével kapcsolatos megjegyzésem: a 48 milliárd forint, ami rendelkezésre áll, nem sokban különbözik a tavaly rendelkezésre állt összegtől. Az már egy dolog, hogy 43 milliárd forint ebből már el van költve és le van kötve, ez egy sajnálatos tény. Nem baj, hogy ezek a beruházások futnak és folynak, csak amikor bíráljuk, hogy mekkora a szabadon felhasználható összeg, akkor jegyezzük meg azt is, hogy tavaly sem volt sokkal több erre a feladatra; az egy másik dolog, hogy a tavalyi vagy tavalyelőtti döntések bizony ezeknek a kereteknek az elköltését már megtették.

Az 5 milliárd forint szabadon felhasználható összeg valóban nagyon kevés, mondhatnánk azt, hogy csepp a tengerben. Itt kell megemlítsem azt, hogy a Magyar Demokrata Fórum a 1999. évi költségvetés kapcsán olyan módosító javaslatot adott be, amely 10 milliárddal kívánta megemelni a cím- és céltámogatások keretösszegét. Komoly viták, egyeztetések folytak ebben az ügyben, volt is remény rá, hogy esetleg ennek az összegnek egy részét biztosítani tudja a költségvetés. Sajnálatos módon kell tudomásul venni, hogy bizony olyan elkötelezettségek voltak és olyan, a korábbi kormányzat működéséből megmaradt hagyatékok, amelyek lekötötték a költségvetés minden szabad mozgásterét. Itt most hadd ne említsem a Postabank-kérdést, a társadalombiztosítás kérdését vagy pont azt az 50 milliárd forintot, ami az önkormányzatok gázközművagyonnal kapcsolatos kötelezettségét jelenti, és amiről ma még nem tudjuk, milyen formában lesz a településeknek biztosítva, de ami a 1994-98 közötti kormányzat hibás döntése következtében keletkezett mint kötelezettség.

Tehát azt gondolom, hogy amikor az összeg nagyságrendjéről beszélünk, akkor a másik oldalt is illik megvilágítani, nemcsak azt, hogy ennyire kevés ez az összeg, hiszen valóban nagyon-nagyon sok az igény. Úgy gondolom, ha az igények alapján 1999-ben kötelezettséget vállalna a költségvetés, akkor ebben az évre is közel 40 milliárd forintra lenne szükség.

A törvényjavaslatnak azon része, amely ez évre határozza meg a 29 önkormányzat címzett támogatását, korrektnek értékelhető. A támogatás odaítélésének szempontjai a törvényjavaslat indoklásában meghatározott prioritások szerint valós közérdeket szolgálnak. Itt szeretném megemlíteni, hogy nincs baloldali meg jobboldali kormány - illetve kormány van, de kórház nincsen -, és nincs baloldali vagy jobboldali könyvtár és iskola, és sorolhatnám tovább.

Nem biztos, hogy ez szerencsés érvelés, és nem biztos, ha pont ezek a jó célok, amelyek megfogalmazásra kerülnek, és nem biztos, hogy pont azok a pályázók, akik ilyen jó célokat fogalmaznak meg és esetleg nyernek, olyan színezetben lennének feltüntetve, hogy ők esetleg kormánypártiak vagy ellenzékiek.

Ugyancsak támogathatók a törvényjavaslatnak azon rendelkezései, melyek a tárgyévben valamilyen ok miatt felszabaduló, korábban odaítélt támogatási források újraelosztását határozzák meg. A Magyar Demokrata Fórum egyetért azzal, hogy a felszabaduló források meghatározott részét az igénykielégítési sorrendben következő beruházásokra kell fordítani. Itt egy picit megint szeretném kiemelni azt a részét a dolognak - Wekler Ferenc képviselőtársam hozzászólásában az hangzott el -, hogy a címzett támogatások többletigényének kell alárendelni a felszabaduló összegeket. Egy részét igen, de a másik részét továbbra is a szennyvízberuházásoknak kell alárendelni, ami, azt gondolom, ma az egyik legfontosabb cél.

A törvényjavaslat rendelkezéseinek egy része tulajdonképpen technikai természetű, bár pótolja azokat a szabályozási hiányosságokat, amelyek a cél- és címzett támogatások elosztásával, illetve újrafelhasználásával kapcsolatosak. Éppen ezért szükségesnek tartjuk felvetni, hogy célszerű lenne végiggondolni a cél- és címzett támogatásoknak olyan törvényi szabályozását, amely tartósan legalább négy évig átfogóan rendezné a támogatások benyújtásának, elbírálásának eljárási rendjét.

Az 1992. évi LXXXIX. törvény, amely ezzel a szándékkal készült, az elmúlt években tíz alkalommal módosult, volt olyan év, amikor kétszer is. Mindebből az következhet, hogy a támogatásra pályázó önkormányzatok a szabályok állandó változása miatt legjobb szándékuk mellett sem tudják teljesíteni a feltételeket.

Köztudott, hogy ma egy cél- vagy címzett támogatási pályázat előkészítése jó esetben is több mint egy évig tart, ily módon az önkormányzatok jelentős része számára kiszámíthatatlanná válik a ciklus településfejlesztési beruházásainak előkészítése és sikeres megvalósítása. Ezért a Magyar Demokrata Fórum támogatná, ha a cél- és címzett támogatások úgynevezett alaptörvénye nem kerülne minden évben, legalábbis az eljárási rendjét illetően, módosításra, vagy célszerű lehet egy új, átfogó törvény megalkotása.

Mindezen kiegészítésekkel a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja ezt a törvénytervezetet általános vitára alkalmasnak tartja, és szeretné, ha a parlament minél hamarabb döntene a pénzeszközökről, hiszen ezt nagyon várják a települések.

Köszönöm szépen. (Taps.)

Forrás: parlament.hu