DR. LOTZ KÁROLY (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Azt hiszem, az egy pillanatig sem vitás, hogy egy kiemelkedően fontos törvényjavaslatról van szó, amelyet az Európai Unió tisztviselői többször is megemlítettek, sürgettek már az elmúlt időszakban. Hogy ez mennyire fontos, ennek igazolására számos példa hozható fel; az előttem szóló alelnök úr is néhányat idézett. Elegendő az elmúlt hónapokban megtörtént saját természeti csapásainkra gondolni - árvíz, belvíz, gázkitörés, földcsuszamlás, egyebek. Ha kissé távolabb megyünk, hivatkozhatunk különösen az előrejelzések fontossága és komolyan vétele vagy komolyan nem vétele tárgyában az ausztriai lavinaszerencsétlenségekre, amelyek súlyos belpolitikai kérdéseket is felvetettek.

Ha még távolabb megyünk, szokásos hivatkozni a ma már, sajnos, klasszikusnak tekintett 1984-es bhopali - indiai - vegyi katasztrófára, amely háromezer ember azonnali halálával és számos, több tízezer ember balesetével és százezres menekültáradattal járt. Ez mérföldkő volt a katasztrófák történetében, hiszen ettől kezdve az Európai Közösségek, később az Európai Unió és más szervezetek is nagyon komolyan vették. Csak néhány szót ejtenék az akkori eseményről, hogy visszaemlékezzünk ennek a katasztrofális következményeire.

Az egykori hírügynökség így jelentette akkor, hogy "1984. december 3-án, a hajnali órákban sokan ébredtek arra, hogy nem kapnak levegőt, és legtöbbjüknek ez volt az utolsó feleszmélése. Ami ezután következett, azt még egy horrorfilm borzalmai sem tudták túlszárnyalni" - írta a DPA hírügynökség. "Egyik pillanatról a másikra pánik tört ki a városban, az emberek éles szúrást éreztek szemükben, fojtó érzést a torkukban, és erős köhögési roham következtében fuldokoltak, majd megfulladtak. Jajgató, szemük világát vesztett emberek egymásba kapaszkodva a még látókkal, élő emberláncot alkotva, a házfalakhoz lapulva igyekeztek a segélyhelyekre és a kórházakba. Néhány órán belül sok tízezer sérült ember lepte el a város egészségügyi intézményeit." Folytathatnám tovább, de ez a bhopali katasztrófa valóban és különösen az előbb említett és már többszörösen idézett veszélyes anyagok kérdését is mindenképpen felveti.

A katasztrófák elleni szervezett és összehangolt védelem megoldására való törekvés a fejlett ipari államokban valóban két-három évtizede jól érzékelhető. A működő rendszerben példaként említendő az Európai Közösségek, majd az Európai Unió által átvett Európai Katasztrófaelhárító Szolgálat. Kétségtelen tény, hogy jelenleg Magyarországon nincs a katasztrófaelhárításnak általános és egységes szabályozása, a személyi és tárgyi feltételek rendezetlenek.

(18.50)

Így joggal lenne elvárható, hogy minden érintett egyértelmű választ kapjon az új törvényjavaslat révén olyan kérdésekre, mint például az, hogyan is valósul meg a gyakorlatban a kormányzati katasztrófavédelmi koordináció, a megelőzési feladatrendszer kialakítása, az információáramlás, a kihirdetés rendszere, a mind jobban erősödő társadalmi kontroll igénye, a nemzetközi együttműködés. Milyen formában és ki által valósul meg a nemzetközi koordináció? - hiszen a veszély- és katasztrófahelyzetek nem ismernek országhatárokat. Jogos igény az is, hogy ezekben a kérdésekben és más hasonló kérdésekben is a közös európai szellemet próbáljuk iránymutatónak tekinteni.

A T/855. számú törvényjavaslat sajnos azonban nem ad megnyugtató választ egyik kérdésre sem. Szakmai szempontból a törvényjavaslat nem kellően megalapozott, és az ebből adódó problémák már az értelmező rendelkezéseknél, a fogalmi meghatározásoknál is megjelennek, mint ahogy az imént Gyimóthy alelnök úr is említette ezt a példát. Megítélésünk szerint az egyik legjellemzőbb példa magának a katasztrófának a túlbonyolított, a közérthetőséget sem elérő megfogalmazása, de sorolhatnám még tovább.

Melyek a törvényjavaslat alapvető hiányosságai? Megítélésem szerint súlyos hiányosságok jellemzik az előkészítést, amelynek során érdemben és szakmai szempontból nem elemezték a törvényalkotók az elmúlt időszak sajnos gazdag hazai és külföldi tapasztalatait; az előrejelzés, a szervezettség, a koordináció, a költségek, a fedezetvállalás, az információáramlás, a kihirdetés szempontjából egyaránt súlyos hiányosságokat tartalmaz. Nem értékelték megfelelően a témakörrel bőségesen foglalkozó szakirodalmi anyagokat, javaslatokat, amelyekben számos konkrétabb utalást találhattak volna. A bizottsági üléseken elhangzottak szerint többségében nem kérték ki, illetve nem hasznosították az érintett szakmai, önkormányzati és a védekezésben érintett más szervek véleményét.

Az előterjesztők érdemben nem foglalkoztak a társadalmi-gazdasági hatásokkal, sajnos nem végeztek elégséges hatás- és költségelemzést, ez szintén elhangzott az előbbi hozzászólásban. Nem világosak a koordinációs pontok. Feladatok, szervek, szervezetek szinte áttekinthetetlenül, kapcsolatrendszer nélkül sorakoznak egymás mellett. Sokszor nem derül ki, hogy az együttműködés, a koordináció, a koordináció irányítása kinek is a feladata. Erre is utalt az alelnök úr. Nem érthető például a megyei közgyűlések vezetőinek, illetve a védelmi bizottságoknak a kompetenciakeveredése.

A szabályozás során nem tértek ki a törvényalkotók arra, amire a környezetvédelmi bizottság rendkívül bölcs ajánlása is utal: a kapcsolódó területeken bekövetkező események kezelésére, mindenekelőtt a veszélyes anyagok szállítása és a hulladéklerakás esetében, ahol a katasztrófaveszély igen súlyos és igen gyakori. Itt egy percre meg is kell állni, ez az a bizonyos IV. fejezet, amellyel Gyimóthy alelnök úr is részletesen foglalkozott. Ez az a fejezet, amely a súlyos ipari balesetek megelőzésével és elhárításával foglalkozik. Ez a kérdés rendkívül fontos, hiszen a modern ipari társadalmak technológiai fejlettsége, a termelésben felhasznált anyagok, energiák hatóképességének növekedése egyre sérülékenyebbé és kiszolgáltatottabbá teszi az emberi közösségeket. A gazdasági verseny kiéleződése pedig súlyos érdekellentéteket, konfliktusokat keletkeztet a termelő-szolgáltató tevékenységet folytatók és a társadalom közösségei között. Számos példát hozhatunk fel arra, hogy a felelőtlenül végzett gazdasági tevékenység milyen következményekkel járhat.

Tehát rendkívül fontos a veszélyes anyagokkal kapcsolatos átfogó jogi szabályozás. De ennek a szabályozásnak, megítélésünk szerint, nem itt, nem ebben a törvényben van a helye, és számos ország, az Európai Közösség országai is azt bizonyítják, hogy nem ebben a törvényben kell ezt szabályozni. Ráadásul tudnunk kell, hogy a törvényjavaslatnak ez a része nem lép hatályba, és nem is tudjuk, hogy mikor lép hatályba. Valószínűleg évek fognak eltelni ennek a hatálybalépéséig, hiszen ez egy nemzetközi egyezmény, egy nemzetközi irányelv kihirdetésétől függ, és még azután következik az adaptációs időszak. Tehát van idő, lenne idő bőségesen arra, hogy valódi egyeztetést folytassanak le ebben a kérdéskörben, és hogy megfelelő előkészítés után hozzák a parlament elé. Megjegyzem, hogy az első félévi törvényalkotási programban szerepel egy kémiai biztonságról szóló törvényjavaslat, amely feltehetően kapcsolódik ehhez, de nem egészen világos ennek a majdani kapcsolatnak a jellege.

Végül szeretném megemlíteni, hogy nem megfelelően, lazán, pontatlanul foglalkozik a törvényjavaslat a katasztrófaveszély előrejelzésének, megelőzésének, kihirdetésének információs rendszerével.

Legvégül egy apróságra szeretném felhívni a figyelmet, bár eléggé zavaró. Megemlíteném - az államtitkár úr megerősítheti -, hogy végigvonul az anyagon a IV. fejezet hatálybalépéséről az Európa Tanács ilyen és ilyen irányelve. Ez ugye nem az Európa Tanács, tehát feltehetően itt elírás történt, de mivel ez ötször-hatszor is ismétlődik az anyagban, szeretném jelezni, hogy ez az Európai Tanács, az Európai Unió Európai Tanácsa. Tehát nem szabad a kettőt összekeverni, az "i" betűnek itt nagyon jelentős szerepe van, mint ahogy a történelemben ez már néhányszor előfordult.

Tisztelt Ház! A Belügyminisztérium, a belügyminiszter úr is felajánlotta együttműködését, kérte a képviselő urakat, hogy próbálják egyeztetéssel, felülvizsgálattal megoldani ezt a kérdést, amely meglehetősen számos nyitott pontot takar, nyitott pontra emlékeztet. Megítélésünk szerint azonban olyan sok egyeztetés, felülvizsgálat, hatásvizsgálat és költségvizsgálat lenne szükséges, amely módosító indítványokkal igazából nem oldható meg megítélésem szerint. Módosító indítványokkal nem lehet túl sok segítséget adni ennek a törvényjavaslatnak. Ezért az a javaslatunk, hogy a legcélszerűbb lenne a törvényjavaslatot egyeztetésre, felülvizsgálatra, hatás- és költségvizsgálatra visszavonni, és egy alapos átdolgozás után, az egyeztetések után ismételten előterjeszteni; lehetőség szerint minél előbb, mert a törvényre egyébként rendkívül nagy szükség van.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)

Forrás: parlament.hu