DR. NAGY SÁNDOR (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Éppen ma tíz esztendeje, hogy hatályba lépett Magyarországon a sztrájktörvény. A vitákkal, politikai konfliktusokkal teli előzmények után elfogadott törvény érdemi változást jelentett akkor nemcsak a szakszervezeti, a munkavállalói jogok, hanem általában a demokratikus alapjogok garantálása terén is. Őszinte remény és máig érvényes törekvés fogalmazódott meg annak idején a törvény vitája során. Idézem: "A szakszervezetek alapvetően érdekeltek a politikai intézményrendszer demokratikus átalakulásában, ennek részeként a többpártrendszer kialakulásában. Abban is érdekeltek, hogy a politikai átalakulás ne vonja el a figyelmet a dolgozók, a lakosság alapvető problémáiról."

Alapos elemzést igényelne, hogy a politikai-gazdasági rendszerváltozás miért nem egészen a fentiek szellemében ment végbe. Ennek az évtizednek ugyanis mindenképpen jóval több a vesztese, mint a nyertese;
és ez akkor is fájdalmas, ha az átalakulással együttjáró gyötrelmek nagyobbik része valószínűleg nem volt elkerülhető. A konkrét mértékek, körülmények azonban bizonyosan összefüggtek és összefüggnek a mindenkori kormányok szociális érzékenységével vagy annak hiányával, mulasztásaival, tévedéseivel és hibáival egyaránt.

Már csak ezért is alig túlbecsülhető annak jelentősége, hogy hazánkban az elmúlt évtized története nem a szűnni nem akaró sztrájkok és demonstrációk története. Ez megítélésem szerint mindenekelőtt az érdekegyeztetésnek, de még inkább a munkavállalók, az emberek tűrőképességének, önmérsékletének, mentalitásának köszönhető. Ez egy bonyolult átalakulási folyamatban rendkívüli érték, amellyel a mindenkori politikai hatalom képviselői élhetnek, de gyaníthatólag inkább visszaélnek. Mindez ma még inkább szembeötlő, hiszen ma nem olyan mértékű és főleg nem olyan természetű az a gazdasági kényszer, amely a politikát uralja, mint a megelőző években.

A problémák mellett is működő, bővülő gazdasága van Magyarországnak, legalábbis ilyet örökölt a kormány a megelőző kormányzattól. Nem törvényszerű azoknak a konfliktusoknak a jelentős része, amelyek mára kialakultak. Nem magától értetődő, hogy úgy változik a személyi jövedelemadó szabályrendszere, hogy számottevő csoportok nettó nominálkereset-csökkenéssel kell hogy találkozzanak. Nem magától értetődő, hogy a gyermeknevelés támogatásának hangsúlyozása mellett éppen a leginkább rászorulók jövedelme, illetve támogatásának reálértéke csökken. Nem magától értetődő, hogy a társadalombiztosítási önkormányzatok zajos lerohanását követően csak a bizonytalanság növekedett. Az egészségbiztosítás sürgető reformja helyett folytatódnak a leváltások, a személycserék, eközben a kormány a nyugdíjrendszer felülvizsgálatára dolgoz ki programokat, ami persze együttesen sem képes elfedni azt a tényt, hogy a társadalombiztosítás államosított pénzügyi alapjainak hiánya már az első három hónapban meghaladja az egész évre tervezettet. Nem magától értetődő, hogy a kormány különböző lépéseivel az évtized során kialakult szociális deficitet inkább növelni, mintsem mérsékelni kívánja.

Tudom, tisztelt kormánypárti képviselő hölgyek és urak, önök szemrebbenés nélkül azt állítják, hogy mindennek éppen az ellenkezője az igaz. Ez ma már számomra nem meglepetés, hiszen bizonyos problémákra az esetek nagy részében láthatóan háromféle válasszal rendelkeznek: vagy szapulják a megelőző kormány tevékenységét, vagy egyáltalán nem reagálnak, vagy egyszerűen csak nem mondanak igazat. Ez a kis magyar kormányzati komédia dramaturgiája.

Az előadásnak persze vannak kiemelkedő pillanatai, különösen emlékezetes pillanatai. Ilyen az például, amikor Deutsch miniszter úr a televízióban közli az örömhírt, hogy a FIFA főtitkára éppen most gratulált neki levélben az MLSZ-szel kapcsolatos intézkedéseihez. Az sem mindennapi, amikor Áder János elnök úr rezzenetlen arccal tájékoztatja a közvéleményt, hogy az Alkotmánybíróság éppen most erősítette meg a háromhetes munkarendet, sőt, egyenesen kimondta, hogy csak a háromhetes ülésrend az alkotmányos, amihez most Szájer frakcióvezető úr és Dávid Ibolya miniszter asszony is csatlakozott. (Dr. Dávid Ibolya: Ez nem igaz!) Végül az is igazi élmény, amikor a miniszterelnök úr azt fejtegeti, hogy a kormányban nincsenek szakszervezet-ellenes érzések, sőt, ez a kormány a társadalmi párbeszéd eltökélt híve. Bizonyára ezért erőlteti keresztül azt a munkatörvénykönyv-módosítást, amiről maga is belátta, hogy semmiféle szakmai ok egyébként nem szól mellette; ha már nincs megállapodás, azért keresztülvisszük. Lehet, hogy a kormány a sztrájktörvényt is kiszemelte?

Mindesetre az előadás folytatódik, a nézők még türelmesek. De vajon meddig?

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu