GYIMÓTHY GÉZA (FKGP): Köszönöm. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársak! A katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetéről és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről szóló T/855. számú törvényjavaslat előzményeiről szeretnék röviden beszélni.
Már körülbelül másfél évtizede foglalkoztatja a különböző kormányzati szerveket a katasztrófák elleni hatékonyabb védekezés, és ez az 59 paragrafusból álló törvényjavaslat, véleményem szerint, a legfőbb szabályozási elveket, a legfőbb kérdéseket meg is oldja.
A kőolaj-, gázkútkitörések, az etilénszállító járművek balesetei, a veszélyes üzemekben történt különféle balesetek - Százhalombatta, Tiszaújváros, és még sorolhatnám a többi nagy üzemi baleseteket - vagy az árvizek, ebben sajnos mostanában részünk volt, a földrengések, földcsuszamlások miatt a korábbi Minisztertanács honvédelmi bizottsága azt szorgalmazta, a katasztrófavédelem megnyugtató rendezése megtörténjen.
A nyolcvanas évek végén a honvédelmi tárcától a belügyi tárcához került a polgári védelem, de ez nem oldotta meg a gondokat. A rendszerváltást megelőzően kísérletek történtek a tűzoltóság és a polgári védelem egyesítésére. Én nagyon sok tűzoltóparancsnokkal, tűzoltó szakemberrel beszéltem, és én nem szégyellem, amikor azt mondom, hogy tűzoltópárti vagyunk, hiszen ha belegondolunk, bármilyen baleset, katasztrófa történik Magyarországon, első lépcsőben, először rögtön a tűzoltók szállnak ki. Eltelik 5-6 óra, amíg az úgymond második hullámban például a polgári védelem vagy az egyéb szervek odajönnek és megszervezik az ellátást. Gondolok akár az élelmiszer- vagy az egészséges ívóvízellátásra. Nem térek most ki a katasztrófák különböző fajaira, de egyértelmű, hogy a tűzoltóság prioritását itt mindenképpen figyelembe kell venni.
Ezért már 1993-ban két szervezet országos parancsnokságát összevonták, véleményem szerint nagyon helyesen. Ezt a megoldást az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek minősítette, és '95 márciusában kötelezte az akkori belügyminisztert a megfelelő jogi rendezésre. A döntés alapján az egyesített országos parancsnokság 1996. január 1-jétől különvált.
Mi hátráltatja az egységes katasztrófaelhárítási rendszer kialakítását ma? - kérdezhetjük. Tehát több évtizede az egyes katasztrófatípusoknak nem volt megfelelő gazdájuk.
Másodszor: miután gazda nélkül maradtak ezek az egyes katasztrófák - földrengés, viharok, hóátfúvás, bármilyen hatalmas széllökések -, a mozgatható szervezeteket, a tűzoltóságot, a honvédséget, a jelentősebb vállalatokat próbálták bevetni. A hadsereg létszámának viszont egy jelentős csökkenése történt. Ezért nem tudunk mi egyetérteni a kisebbik ellenzéki párt hadkötelezettség-eltörlésével, mert bizony most a belvíz-, árvízkárok bizonyítják, hogy mennyire nagy szükség van a sorköteles katonák erejére. Én is voltam egy évig katona, gondolom, a férfitagok közül nagyon sokan voltak, egyikünknek sem ártott meg 18-20 éves korunkban az egy-két évnyi szolgálat - ki mikor volt. Gyakorlatilag szeretném, ha mindig is megmaradna a sorköteles szolgálat, mert ilyen esetekben bizony be kell vetni a honvédséget.
A katasztrófavédelemmel kapcsolatos szabályozás eddigi kísérleteiről röviden:
A honvédelmi törvény a különféle védelmi bizottságok működésével összefüggésben rendelkezik ma a katasztrófavédelem meghatározott körű irányításáról is. A '96-ban elfogadott tűzvédelmi törvény a műszaki mentést a tűzoltóság hatáskörébe utalja, a közel azonos időszakban született polgári védelmi törvény pedig a békeidőszaki katasztrófaelhárítási feladatokról rendelkezik. A katasztrófavédelemről szóló törvénynek 1991-től számos változata született, közülük többnek a közigazgatási egyeztetése is megtörtént. Szakmailag talán a legelőremutatóbb volt az 1994-es változat, mely a megelőzés, az irányítás, a beavatkozás, a hatósági tevékenység és a finanszírozás szabályait is kellő alapossággal tartalmazta.
Most beszéljünk pár mondatot a jelenlegi helyzetről! A mostani polgári nemzeti kormány programja szerint a megváltozott veszélyhelyzetek kezelésére felkészült, a tűzoltóságba betagozódott polgári védelmi szervezetet kívánja működtetni. Ennek érdekében egységesíti az e feladatkörben tevékenykedők számára előírt munkamódszereket és hírrendszereket. Nagyon fontos itt a hírrendszer. A párhuzamosságok kiépítése egy ilyen szegény országban, ahol az erőforrások nagyon szűkösen állnak rendelkezésre hazánkban, azt mondom, nagyon ésszerűtlen dolog, tehát ezért a párhuzamosságokat nyilván még a hírrendszerek kiépítésénél is meg kell szüntetni.
Az egységes szervezet létrehozása érdekében tehát módosítani kívánja e törvényjavaslat a tűzoltóságról és a polgári védelemről szóló törvényeket, nagyon helyesen; itt a személyi, tárgyi és pénzügyi feltételeket is magában foglaló javaslatokat a tűzoltóság mint új szervezet kialakítására, amely magában foglalja a polgári védelmi vezetést, irányítást, ezzel a párhuzamosságok kiiktatását, a közös hír- és ügyeleti rendszer működtetését és - ami nagyon fontos - a meglévő épületek és eszközök kölcsönös használatát biztosítja.
Ezekkel az elgondolásokkal a meghívott külföldi szakértők alapjaiban egyetértettek, azt lényegében az Európai Unió és a NATO-tagállamok egy részében már kialakított rendszerrel összhangban állónak tartották, tehát azt hiszem, ebben már megfelelnünk az Európai Uniónak és a NATO-tagállamoknak is, ha ezt sikerül kialakítani.
A polgári védelem saját megoldási módjában nem követte a kormányprogramot, azt alapjában véve megvalósíthatatlannak tartotta, és akinek módja volt, erről a médiákban több ízben is olvashatott, tehát a polgári védelem vezetése kifejtette a véleményét. Mi ezzel természetesen nem tudunk egyetérteni, vagy legalábbis én, mint ahogy mondtam, aki a tűzoltóság prioritását mindenképpen elsődlegesnek tartom.
A törvénytervezetet kidolgozó bizottságban sem a tűzoltóság, sem a polgári védelem aktív szakemberei nem kaptak helyet. Tehát gyakorlatilag ez a törvényjavaslat vitájánál problémaként felvetődhet. A tervezet nem veszi figyelembe a kormányprogramban foglaltakat, amikor több tárca - például a Honvédelmi Minisztérium, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium, a KHVM, valamint a Miniszterelnöki Hivatal - is jelezte, hogy a tervezetet több szempontból is kifogásolhatónak tartja. Végül a közigazgatási államtitkári értekezlet után a kormány alkalmasnak tartotta a parlamenti vitára.
Most a IV. fejezetről szeretnék beszélni, a törvényjavaslattal kapcsolatos legfontosabb gondokról, hiszen a jóságát most nem kell dicsérni, hiszen nagyon sok jó koncepció, elgondolás van 59 paragrafusban leírva, de én most elsősorban a gondokról szeretnék szólni.
Gond az, hogy a törvényjavaslat adós marad a katasztrófák elleni védekezés irányítási rendszerének tételes, pontos, összefüggő szabályozásával. Ebből adódóan az egyes szervezetek jogosítványai közötti párhuzamosságok jönnek létre, és indokolatlanul kikerülnek az egységes irányítás rendszeréből azok a katasztrófák - a törvényjavaslat IV. fejezetében olvashatók -, amelyek felszámolására a katasztrófaelhárítás irányításában részt vevő szervezetek és az általuk irányított különféle szervek működnek közre.
Másodsorban a kormányzati koordinációs bizottság - amely ezt a nevet kapta a törvényjavaslatban - a legmagasabb szint, a kormány hatáskörébe tartozik, viszont ennek a bizottságnak, a kormányzati koordinációs bizottságnak az összetételéről a törvényjavaslat nem tartalmaz rendelkezést. Célszerű lenne ezért, tisztelt államtitkár úr, ha ezt nem végrehajtási rendelet foglalná magában, hanem alapelvi szinten - tehát elnök, elnökhelyettes, a konkrét feladatkörök megjelölésével -, a megelőzés, illetve a beavatkozás irányítása, valamint a pénzügyi alapok tekintetében is rögtön belekerülne normatív alapon a törvényjavaslatba.
Harmadszor: indokolt lenne, ha ezt a kormányzati koordinációs bizottságot a belügyminiszter úr irányítaná. Dr. Pintér Sándor belügyminiszter úr terjesztette elő ezt a törvényjavaslatot - teljesen egyetértünk -, de a törvényjavaslatban is benne kell lennie, hogy mindenképpen a belügyminiszter prioritását kellene biztosítani mindenféle katasztrófa esetén.
(18.40)
Miért mondom ezt? A belügyminiszter irányítása alá tartozik - most, hogy betagozódott a polgári védelem is - elsősorban a tűzoltóság, amely, mondom, a legelső lépcső, amelyik ma bármely katasztrófánál a területtel érintkezésbe lép; gázkitöréseknél, nagy közúti baleseteknél, láthatjuk mindenhol, a tűzoltóság az első, amely gyakorlatilag hadra fogható, és abban az állapotban van, hogy azonnal intézkedik. Indokolatlan lenne, ha ezt a szervezetet a belügyminiszteren kívül, illetőleg őt megkerülve, más ágazati, funkcionális vagy tárca nélküli miniszter, illetőleg a Miniszterelnöki Hivatal vezetője közvetlenül irányíthatná.
Indokolt, hogy a bizottság elnökhelyettese a pénzügyminiszter legyen abban az időszakban, amikor a különféle katasztrófamegelőzési munkálatok folynak, tekintettel arra, hogy a költségvetési források - erről már beszéltünk - nagyon szűkösen állnak rendelkezésre, és az esetleges tartalékalapok szükség szerinti felhasználására is nyilván elsősorban a pénzügyminiszternek van rálátása, információja, hogyan dönthetnek. Ugyanakkor egy-egy konkrét katasztrófa esetén a bizottság elnökhelyettese - lásd például most, a belvíz esetén - az az ágazati miniszter lehetne - például belvíz esetén logikus a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter -, akinek a szakterületét a katasztrófa a leginkább érinti. Abban az esetben, ha egy kiterjedt katasztrófa több ágazatot is egyformán érint, akkor az illetékes miniszterek - a belügyminiszter koordinálása mellett - látnák el helyettesként az irányítási feladatokat. A logika teljes mértékben ezt követeli meg, hogy ez így történjen.
A belügyminiszter gondoskodna a katasztrófavédelem egységes rendszerének központi döntés-előkészítő, információs-ügyeleti rendszerének létrehozásáról, működtetéséről.
A törvényjavaslat 12. §-ában a jelenlegi helyzetet hozzák vissza azzal, hogy katasztrófafajtánként védekezési munkabizottságokról rendelkeznek - ezt a szót használja a törvényjavaslat, hogy "védekezési munkabizottságok" -, és ezeknek a munkabizottságoknak a vezetőiként az egyes ágazati minisztereket jelölik meg. Ez a megoldás nem teszi lehetővé, hogy a bizottság elnöke egységesen tudja irányítani a katasztrófaelhárítást, ahogyan például az előbb említettem, közlekedési baleset, tűz, földrengés, árvíz, egyéb katasztrófák esetén.
A törvényjavaslat adós marad a hétköznapi feladatok szabályozásával. Miután a tűzvédelmi, illetőleg a polgári védelmi törvényből kiemeli ezen szervek vezetőinek irányítási és felügyeleti jogosítványait, fennáll annak a veszélye, hogy az irányítási és felügyeleti rendszer csak a jóval ritkább esetekben bekövetkező katasztrófák idejére vonatkozó jogosítványokat tartalmazza, míg a mindennapi feladatok tekintetében - tűzoltás, műszaki mentés s a többi - az új központi szerv a szükséges jogosítványokkal nem fog rendelkezni.
Az új központi szerv megnevezése BM Tűz- és Katasztrófavédelmi Hivatal legyen - ezt javasoljuk -, amely magában foglalja annak lehetőségét, hogy az egyes szakterületeknek megfelelően a hivatalon belül főigazgatóságok jöjjenek létre.
Garanciális kérdés, hogy az állami szinten működő megyei szervezetek feladatköre is törvényben legyen szabályozva, mert az egységes szervezeti rendszer csak ennek birtokában valósulhat meg.
Nagyon fontos a katasztrófák elleni védelemben a megelőzés. A megelőzés irányulhat a katasztrófa kiváltó okára - például robbanásmegelőzés - éppúgy, mint a károsító hatás elleni hatékony védelemre. A katasztrófák elleni védekezés döntő eleme tehát a megelőzés; az ezzel kapcsolatos követelmények megfogalmazásával több tekintetben adós marad a törvényjavaslat.
Mivel az időm eléggé véges, ezért a súlyos ipari balesetek megelőzéséről, elhárításáról szólok. Itt a nemzetközi egyezmények tartalmának beemelése a törvényjavaslatba jogtechnikailag és szakmai szempontból is egyaránt vitatható. Indokolatlan szűkítést is jelentenek, mert a katasztrófák a természeti jelenségek mellett a civilizációs jelenségekből adódóakat is magukban foglalják, amelyeknek csak egy részét teszik ki a súlyos ipari balesetek.
Célszerű lenne a tűzoltóságon és a polgári védelmen kívül a többi szerv feladatkörét is megfelelő módon rendezni. A fogalmak rendszere megfontolást igényel, melyek döntő többsége nem kialakult, egy részük ellentétben áll vagy nem felel meg más törvényekben használt és definiált hasonló fogalmakkal, illetőleg az Országgyűlés által elfogadott nemzetközi szerződésekben, egyezményekben használt azonos fogalmakkal.
A törvényjavaslathoz fűzött indokolás nem tartalmazza a törvény hatálybalépésével kapcsolatos költségkihatásokat, melyeket egy korábbi tervezet előterjesztése 22 milliárd forintban jelölt meg.
Végezetül arra kérem a tisztelt képviselőtársakat - gondolom, a tűzoltóság, a tűzoltó-parancsnokságok több képviselőtársamat is megkeresték -, 72 módosító indítványt nyújtottunk be, és szeretném, ha egységes logikai rendszer szerint ez alapján történne a törvény módosítása.
Köszönöm szépen. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés