IVÁNCSIK IMRE (MSZP): Köszönöm a szót, tisztelt elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! A közterület-felügyeletek működésük során bizonyították, hogy tevékenységükre szükség van. Mivel a munkájukat szabályozó rendeletek elavultak, számos létező kérdésre nem adnak választ, nem jelentenek megfelelő keretet a szabályozott működéshez, ezért abban a kérdésben teljes az egyetértés a Házban, hogy sürgetően szükséges egy alaposan átgondolt, következetes, az érintettekkel egyeztetett, az alapvető kérdéseket egyértelműen eldöntő törvény megalkotása.

Sajnos, ez a törvénytervezet nem ilyen. Bár a benyújtott törvénytervezet a korábbiakhoz képest jelentősen változott - ennek tulajdonképpen örülhetnénk is -, de a tervezetnek nem mindenben vált előnyére a módosulás.

Alapvető gond, hogy több ellentmondás vonul végig az egész törvénytervezeten és magán a vitán is, amit most már másodízben hallhattunk itt, a Házban. Az elképzelések szerint a felügyelet és a felügyelők tevékenysége és jogosítványai elmozdulnak egy önkormányzati rendőrség irányába. Mint hallhattuk, már ez is egy alapvetően vitatott kérdés, nem mindenki ért egyet ezzel az elmozdulással, de az igazi ellentmondást az jelenti, hogy maga a tervezetet benyújtó előterjesztő sem következetes ebben a kérdésben, hiszen amellett, hogy ilyen jogosítványokat, ilyen feladatokat szán a felügyelőknek és a felügyeleteknek, nem minősíti őket hivatalos személynek, hanem közfeladatot ellátó személynek nevezi őket.

(18.20)

A törvénytervezet világosan tartalmazza a közterület-felügyelők feladatait, lehetőségeit. Ugyanakkor - éppen az előbbiekre gondolva - nem említi azokat a kedvezményeket, amelyeket ilyenkor joggal felvethetünk. Hiszen ha figyelembe vesszük, hogy a felügyelők milyen időjárási körülmények között dolgoznak, milyen a munkájuk jellege, milyen munkájuk közben a pszichikai terhelésük - mint ahogy a beterjesztő államtitkár úr ajánlásában mondta -, a felügyelők eljárásuk során ma már egyre gyakrabban kényszerülnek olyan helyzetben is eljárni, amikor az intézkedéssel szemben ellenállással kell számolni. Ha ez valóban így van, akkor nagyon érdekes, hogy miért nem számol ezzel az előterjesztés, és miért nem emlékezik meg például nyugdíjkedvezményről, táppénzkedvezményről, veszélyességi pótlékról vagy a hivatalos személyt megillető védelemről. Ez és más hasonló tisztázatlanságok végigvonulnak az egész tervezeten.

Világosan kiderül, hogy a közrend és a közbiztonság javítását szolgálja az egész közterület-felügyelet és a közterület-felügyelők munkája. Éppen ezért joggal vetődik fel a kérdés, hogy ha ez így van, akkor részben állami feladatot is ellátnak, ezért komolyan kell gondolkodni és nyilatkozni az állam szerepéről finanszírozásukban. Ellenkező esetben egy újabb olyan törvényt hagy jóvá a parlament, amelyik egyszeri és folyamatos költségekkel is jár, ugyanakkor a finanszírozást ráhagyja az önkormányzatokra, és nem gondoskodik arról, hogy a finanszírozásban az állam is megfelelően részt vegyen. (Szórványos taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

Forrás: parlament.hu