IVÁNCSIK IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az előző alkalommal, amikor e törvénytervezettel foglalkoztunk, hallhattuk, hogy a bizottságok kisebbségi véleményét megfogalmazó képviselők és az ellenzéki frakciók vezérszónokai egyértelműen amellett tettek hitet, hogy szükség van egy olyan törvényre, amely széles körű egyetértés alapján szabályozza a katasztrófák elleni védekezés és irányítás szervezetét.
Nagyon különösnek találom azt a módszert, ahogy a kormány eljár: egy kétharmados többséget igénylő törvény tervezetét terjeszti a Ház elé, ugyanakkor nem fordít kellő gondot az eltérő érdekek megismerésére és egyeztetésére. Hiszen ha visszagondolunk arra, mi hangzott el 3 héttel ezelőtt, abból teljesen világosan kiderül, hogy a kormány, az előterjesztő nem számíthat teljes biztonsággal a kétharmados többségre.
Ezek alapján az a kérdés is felvetődik bennem, hogy vajon a kormánytöbbségnek van-e füle arra, hogy meghallja a szakmailag megalapozott kétségeket, és van-e komoly szándéka ezek megfontolására. Nagyon figyelemre méltó volt, ahogy megnéztem a bizottságok ajánlásait, hogy az általános vitára való alkalmasság is milyen minimális többséget szerzett valamennyi bizottságban. Különös volt azt hallani, hogy a gazdasági bizottság többségi véleményének előadója is úgy nyilatkozott, hogy csak módosító indítványok elfogadásával látják lehetségesnek az előterjesztés támogatását.
A mai vitában két előttem szóló képviselőtársam is 50 és 70 körüli módosító indítványról beszélt, nekem azonban az a meggyőződésem, hogy mivel számos tisztázatlan kérdés van és sok az ellentmondás az előterjesztésben, ezért módosító javaslatokkal ez csak toldozgatható, és továbbra is nagyon kétséges a kétharmados támogatás lehetősége. Éppen ezért az a meggyőződésem, hogy az a legcélszerűbb, ha a kormány visszavonja ezt az előterjesztést.
A magam részéről haladéktalanul szükségesnek tartok ebben a témában egy hatpárti egyeztetést. A további részletes vita s a módosító javaslatok tárgyalása azt hiszem, azért felesleges, mert jól látható, hogy ezek végén sem valószínű a kétharmados támogatás.
Mindezeken túl, ami a konkrét előterjesztés vitájára és a törvénytervezet további kezelésére vonatkozik: feltétlenül javaslom, hogy a kormány igyekezzen levonni ebből az általánosítható tapasztalatokat is, s kérem, változtasson a törvénytervezetek előkészítésének a gyakorlatán. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés