KRISTYÁNNÉ AKNAI ERZSÉBET, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság 1999. április 7-ei bizottsági ülésén egyhangúlag támogatta és általános vitára alkalmasnak találta a megerősítésről szóló országgyűlési határozati javaslatot.
Tulajdonképpen mondhatnám azt, hogy gyakorlatilag vita nélkül fogadtuk el ezt az álláspontot. Támogattuk a megjelölt cikkek megerősítését. Egyetértettünk azzal, hogy olyan cikkeket támogasson ma az Országgyűlés, amelyek megvalósításában biztosak vagyunk, biztosak vagyunk abban, hogy kiállják az ellenőrzés próbáját, meg tudjuk tenni azokat a jelentéseket, amelyekre köteleznek bennünket. Ez az a bizonyos optimális minimum, ami bekerült az elfogadott cikkek közé.
Mondhatnánk azt, hogy a költségvetési kihatások gyakorlatilag elenyészőek ezeknek a cikkeknek a bevitelével, ugyanakkor elgondolkoztunk rajta, hogy lehetett volna-e valamivel nagyobbat markolni. Érdekes megnézni, hogy melyek azok a cikkek, amelyek kimaradtak a követelmények teljesíthetőségéből.
Tisztes díjazáshoz való jog, a munkabér - ami semmi szín alatt nem ratifikálható. Így fogalmazza meg a kiegészítés. A gyermekek és fiatalok védelemhez való joga. A szakmai képzéshez való jog még kiegészítésre, elemzésre, vizsgálatra szorul. A 12. cikkely, a társadalombiztosításhoz való jog még nagy részben nem megfelelő a charta előírásainak megfelelően. Mondhatjuk tehát azt, hogy van még tennivaló a következő generáció számára. Örülünk annak, hogy a kormány lépett, hogy legalább a biztosan teljesíthetőket megerősíti. (Dr. Kelemen András megérkezik a terembe.) Ehhez sok sikert kívánunk, és szeretnénk együttműködni.
Köszönöm szépen. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés