CSIZMÁR GÁBOR, az ifjúsági és sportbizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Elnök asszony, köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! A bizottság vitájában eléggé nyilvánvalóvá vált, hogy más a miniszteri, minisztériumi szándék, és más a benyújtott törvényjavaslat. Néhány példát szeretnék erre mondani.

Miniszter úr említi, hogy a szakma többségének - vagy jelentős többségének - támogatását bírja ez a törvényjavaslat. Ez ilyen bátran megfogalmazható, de sajnálatos módon a tény az, hogy a pedagógusok nem kapták meg ezt a törvényjavaslatot, a szakmai szervezeteknek pontosan 48 órájuk volt véleményezni ezt a törvényjavaslatot, és az Országos Köznevelési Tanácsban pedig nem volt szavazás erről a törvényjavaslatról. Úgyhogy bírja-e a szakma támogatását vagy sem, ez majd a későbbiekben derül ki.

A kerettanterv támogatásáról szintén ugyanezt tudom mondani. Majd kiderül, hogyha meglátják a kerettantervet a pedagógusok, mert mindeddig csak a szándékokat ismerik.

Beszél minőségbiztosításról a törvény és a miniszteri expozé, ugyanakkor tudjuk, hogy a világ legtöbb országában és legtöbb szakmájában a minőségbiztosítás mindig a szakmai önigazgatás, és nem a hatalom, nem az állami irányítás felségterülete.

Beszél hagyományos iskolaszerkezet-stabilizálásról a miniszteri expozé, az indoklás és a szándék; valójában arról van szó, hogy egy szétzilált, szelektív iskolarendszer stabilizálásáról van szó a törvényjavaslat esetében. Vagyis alapvető módosításokra és nem korrekciókra készül ez a törvényjavaslat, olyan iskolaszerkezeti döntéssel, ami mögött sem szakmai, sem politikai konszenzus nem fedezhető fel, olyan irányítási, tartalmi szabályozási módszerrel, amely valahol a hetvenes években volt jellemző a magyar közoktatásra. Gyakorlatilag egy olyan alkut kínál a törvényjavaslat minden szereplő számára a közoktatásban, hogy mindenki kap valamit, annak érdekében, hogy átengedje az oktatás szakmai-tartalmi kérdései feletti hatalmat a miniszternek.

1996-ban, amikor legutóbb módosította a törvényhozás a közoktatási törvényt, akkor az iskolahasználók között, a gyerekek, a szülők és a pedagógusok, valamint az iskolafenntartók és az irányítás között patikamérlegen kimérte a felelősség és hatáskör kérdését. Ez egy egyensúlyi állapot volt, amikor is a szülők, a pedagógusok és a gyerekek befolyást gyakorolhattak arra, és gyakorolhatnak mind a mai napig, hogy mi történjék az iskolában, mi legyen az ott folyó munka tartalma. Ez a törvényjavaslat ezt az egyensúlyt felrúgja, gyakorlatilag a diák- és szülői jogokat kiüresíti, a miniszter magához vonja a hatásköröket, és az fogja eldönteni, hogy mi történik az iskolában, hogy milyen a miniszter pedagógiai és politikai ízlésvilága. Úgy gondoljuk, hogy stabilitás helyett bizonytalanságot hoz a rendszerbe, sem nem bemenetszabályozó, sem nem kimenetszabályozó, sem nem folyamatszabályozó az a rendszer, amit itt elénk tárt a minisztérium.

Ahogy említettem, egy szétzilált, szelektív iskolarendszert rögzít, ami az évtized elején jött létre, a privilégiumokat rögzíti, hiszen azt mondja az egyik mondattal, hogy egy 8+4-es szerkezet, amit meg kíván erősíteni, de nem mondja ki, hogy a jelenlegi hat- és nyolcosztályos intézményeket meg kívánja szüntetni. Természetesen nem kívánja, ezeket a privilégiumokat meg kívánja tartani, csak féken kívánja tartani, hogy bárkinek további ilyen törekvései legyenek. Ez egyébként teljes mértékben szinkronban van a kormánynak azokkal a gazdaságpolitikai-szociálpolitikai törekvéseivel, hogy a gazdagok, a szűk elit számára biztosítson privilégiumokat, a szegények számára pedig silány tömegszolgáltatásokat nyújtson. Ahelyett, hogy a 12 évfolyamos oktatás szabályrendszerét tette volna elénk a tárca, ehelyett tehát egy olyan iskolaszerkezetet kíván stabilizálni, amiről éppen a monitorvizsgálatok mutatják, hogy nem jó hatékonyságú.

Befejezésül: ez a törvényjavaslat egy hihetetlenül erős centralizációt tár elénk; ahogy említettem, 20-25 évvel veti vissza időben az irányítási rendszert; kerettanterv címen újra megjeleníti a tanterv és utasítást, országos mérési és értékelési központ címen a szakfelügyeleti rendszert, ráadásul mindenféle szakmai kontroll nélkül, hiszen a miniszter nem kell hogy megalkudjék az Országos Köznevelési Tanáccsal szakmai kérdésekben, hanem egyedül, személy szerint ő maga eldöntheti, hogy melyik évfolyamon milyen óraszámban mi történjék az oktatásban.

Úgy gondolom, hogy a helyi tanterv és a NAT ilyen mértékű kiüresítése egy nagyon rossz centralizációt jelent, valójában reinkarnációja egy rossz állami közoktatás-irányítási rendszernek.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu