DR. FÜLE ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az ajánlás 9. pontjához szeretnék néhány mondatot elmondani. Ez arról szól, hogy a Jászberényi Tanítóképző Főiskola, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem mezőgazdasági főiskolai kara, Mezőtúr, illetve a Kereskedelmi és Gazdasági Főiskola, Szolnok, egy intézmény keretében alakuljon át.

Ennek az a legfontosabb magyarázata, hogy jelenleg Szolnok megyében négy főiskola részben önállóan, részben karként helyezkedik el. Ezt a négy főiskolát a törvényjavaslat éppen négy megyéhez tervezi elosztani: egy Budapesthez, egy Pest megyéhez, egy Békés megyéhez, és egy maradna Jász-Nagykun-Szolnok megyében.

Ez az intézmény, amely Jász-Nagykun-Szolnok megyében marad, a jelen helyzetben kevéssé életképes, figyelembe véve a törvényjavaslat további változtatásait, beleértve a nagy egyetemi központok létrehozását is. A törvényjavaslat teljesen szétzilálja a megye főiskolai, illetve felsőoktatási rendszerét. Tulajdonképpen olyan regionális funkciótól fosztja meg a megyét, amely hosszabb távon is hátrányt okoz a megye számára.

Ezért gondolom, hogy feltétlenül indokolt lenne egy olyan változtatás, amely központosítaná, illetve a megye főiskoláit, amennyiben lehetséges, egy főiskolává fejlesztené, illetve alakítaná át. Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu