DR. KELEMEN ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! 1997. január 11-én a Magyar Demokrata Fórum elnöke személyesen vezetett küldöttséget Belgrádba, hogy találkozzék a formálódó szerbiai ellenzék vezetőivel, s hogy támogatásáról biztosítsa azt az akkor már több mint két hónapja tartó tüntetéssorozatot, amely azért robbant ki, mert Szlobodan Milosevics megsemmisítette a választási eredményeket, és melynek különös ütőerőt adott a belgrádi diákság. Több tízezer belgrádi tüntető előtt akkor Lezsák Sándor kijelentette: azért jött, hogy megerősítse a szerb és a magyar nemzet barátságát.

Soha nem időszerűbb erre emlékezni, mint napjainkban, amikor a demokrácia és elnyomás harcának kapcsán nem demokratikus erők hajlandók népek közti viszályt szítani. Talán ha akkor többen követik kezdeményezésünket, és felerősödik a társpártok és európai szervezetek támogatása, nem sikerült volna olyan könnyen megosztani és visszaszorítani a szerbiai demokrácia híveit. Nem így lett. A szerencsétlen albánok megkísérelték a békés ellenállást autonómiájuk megszüntetése után, de kiderült, hogy az erkölcsi kényszerítés elégtelen, a hatalom fütyül rá, a nyugati demokráciák pedig csak a fegyverdörgésre kapják fel a fejüket, vonakodtak az ősszel, de végül is háborúba kényszerültek - a mi szerencsénkre akkor, amikor már NATO-tagállam lettünk.

Azt mondják, hogy a légi csapás nem oldja meg a kérdést - lehet. Ám ne feledjük, hogy egy fenyegetést mindenféleképpen megszüntet: azt a fenyegetést, amit a térség legerősebb hadserege jelentett egy embertelen politika kezében. Ez tehát csökkenti Magyarország veszélyeztetettségét. De mi van azon túl? Mert ami ma Jugoszlávia maradékán történik, az nem szerb-albán és nem is szerb-magyar kérdés. Az az eltörölt autonómiák után eltörölt népek politikája. Vigasztalhat miniszterünk minket azzal, hogy a Délvidék nem Koszovó. Ám mégis összekapcsolja a két terület népét az a mód, ahogy a hatalom rájuk tekint.

Ezért elvárjuk a kormánytól, hogy kövessen el mindent azért, hogy e véres viszály lezárásakor együtt rendezzék a két volt autonómia helyzetét, és ne kelljen megvárni az ismert forgatókönyv szerint a kisebbség elleni következő támadást. És erre gondoljon az, aki Budapesten a NATO és a magyar kormány politikája ellen tüntet. Kérem, nem az amerikai légi személyzet becsteleníti meg a mohamedán nőket, lövi szitává a gyermekeket és öregeket, nem az pusztítja el szemünk előtt egy egész tartomány lakosságát. Ha Thürmer Gyula tüntet, ezzel legfeljebb folytatja a korábbi kommunista politikát. Akik viszont egyszerűen békevágyból, vagy mint a hazai szerbek, szeretteikért aggódva tüntetnek, közöttük persze olyanok is, akik elmenekültek Milosevics rendszere elől, s akik fekete zászlót tűznek ki, vegyék azt is eszükbe, hogy azokat bátorítják, akik hatalmi dölyfükben elpusztították Jugoszláviát Nagy-Szerbia meghirdetésével, és a koszovói és vajdasági autonómiakezdemények megsemmisítésével pedig elvetették a viszály magját, akik fenyegetik az ott élő, békére vágyó közösségeket, legyenek azok magyarok vagy nem magyarok.

Éppen ezért vártam volna nagyobb megfontoltságot az MSZP-től, annak országgyűlési határozati javaslata kapcsán. Ez ugyanis olyan üzenetet kíván küldeni a szerb népnek, melyben éppúgy, mint azt Milosevics propagandája sugallja, nem tesz különbséget tettes és áldozat között. Nem szól arról, hogy Milosevics elpusztította a demokrácia csíráit, s a média elemi szabadságát Szerbiában. Ha fontos itthon a tömegtájékoztatás szabadsága, fel kell vetni ezt Jugoszlávia esetében is. A meghunyászkodás, a szembenállás elkenése nem segíti közös jövőnk kialakítását. A történelem egymás mellé rendelt minket, szerbeket és magyarokat. Érintettségünk jogán vállalnunk kell saját szerepünket mint NATO-szövetséges állam és mint együttműködő szomszéd egyaránt. De ehhez szükséges, hogy a jugoszláv hatalom ne fenyegesse, sőt ne is hagyja fenyegetni magyar alattvalóit.

Én bízom benne, hogy lesz szerb demokrácia. Bízom benne, hogy a hazai szerbek is a demokráciához való hűséget választják saját érdekükben is, miközben természetesnek tartom, hogy éppúgy aggódnak szeretteikért, mint mi, magyarok. És ha lesz szerb demokrácia, azért olyan bátor és elszánt szerb emberek fognak harcolni, amilyeneket megismertem Belgrád utcáin, amikor együtt tüntettem velük Milosevics rendszere ellen. Köszönöm a meghallgatást. (Taps.)

Forrás: parlament.hu