DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár és az Egészségügyi Minisztérium a korábbi évek gyakorlatától eltérően tavaly nem folytatott gyógyszerártárgyalásokat. Ennek következményeként a gyártók nyomására 1999. március 1-jétől 3 százalékos áremelési lehetőséget adott a miniszter úr azzal, hogy annak a cégnek a készítményeit, amely ennél nagyobb mértékben emeli termékei árát, a jövőben nem támogatják, vagy a támogatás mértékét összegszerűen befagyasztják, azaz a lakosság, a betegek fizetik meg az Országos Egészségbiztosítási Pénztár és a tárca mulasztását.
Azzal most nem szeretnék foglalkozni, hogy a tárca saját elhatározását is megváltoztatta, és 3 százaléknál nagyobb termelőiár-emelkedést is befogadott. Azt már világosan lehet látni, hogy a március 1-jétől belépett gyógyszerárváltozás a biztosító számára 1,3 százalékos, míg a lakosság számára 10,8 százalékos teheremelkedést okozott. Eközben - mint ismeretes - a tavalyi költségvetési döntésnek megfelelően a gyógyszerkasszát felülről zárttá tették, így az előirányzatban nincs fedezet sem a március 1-jei, sem további, a gyártók számára júliustól megígért árváltozásra.
Ezért két kérdésem van a miniszter úrhoz. Először: miről kívánnak tárgyalni a gyógyszergyártókkal az ártárgyalások újabb fordulójában, amelyről azt hallottuk, hogy április végén kezdődnek, az áremelések fedezetének hiányában? Másodszor: ha egyértelmű, hogy a jelenlegi árszínvonal mellett sem garantálható a támogatási előirányzat betartása, akkor milyen intézkedésekkel kívánják elérni, hogy nem lesz szükség pótköltségvetésre, és a betegek terhei sem növekednek tovább?
Tisztelettel várom válaszát. (Szórványos taps az MSZP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés