DR. SZAKÁCS IMRE ifjúsági és sportminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Az ön adatai helytállóak. Valóban a közalapítvány tavaly júniusban, tehát már a választások után bevitte a Talent Szervező Kft.-be ezeket az ingatlanokat, apportálta. A döntést a Miniszterelnöki Hivatal illetékes politikai államtitkára a Fővárosi Bíróságnál megtámadta, azonban a Fővárosi Bíróság ezt a kérelmet elutasította. Így 1998. október 18-án jogerőre emelkedett. Az alapító képviselője többször jelezte a kuratórium döntésével kapcsolatos aggályokat. Azonban ezeket a kuratórium nem vette figyelembe. Az is igaz, amit a kérdésében megfogalmazott, mármint az, hogy az Inter-Európa Bankkal kötött 58 milliós hitelszerződés az 1997. évi CLVI. törvény 16. § (2) bekezdés b) pontjában foglaltakkal ütközik. Ezt egyébként a felügyelőbizottság is megállapította.

(13.30)

A felügyelőbizottság jelentéséből megállapíthatóan azonban ennél is nagyobb problémát jelent az, hogy a közalapítvány által gondozott, úgynevezett rehabilitációs program finanszírozási helyzete megalapozatlan. Ezzel kapcsolatban a felügyelőbizottság mintegy 63 millió forint hiányt mutatott ki, amely összeget azonban a közalapítvány kuratóriuma vitatott. Nézetük szerint ez a hiány nem több, mint 42 millió forint.

Az azonnali kérdésre adott válasz keretei között nincs módomban részletesebben bemutatni a közalapítvány finanszírozásával kapcsolatos különböző problémákat. Az utolsó kérdésére pedig a fennmaradó egy percben kívánok válaszolni. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu