DR. TORGYÁN JÓZSEF földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót, elnök asszony. Igen tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Én úgy gondolom, hogy az ön által felvetett kérdésnek nem egy, hanem legalább három oldala van.

Az egyik oldal az őstermelők, családi gazdaságok helyzete és az ő érdekeik; a másik oldal valóban az integrátoroké, a felvásárlóké, a feldolgozóké - de itt, ezen belül is kétféle érdek van, a közepes nagyságú felvásárló cégek és a nagy, multinacionális cégek érdekei -; és végül, de nem utolsósorban ott vannak a fogyasztók érdekei, amely külön érdekvédelmet kell hogy élvezzen. Az összérdekek közül nyilvánvalóan a leginkább kézenfekvő a családi gazdaságok és az őstermelők, emellett a fogyasztók érdeke.

Ha én az ön elismerését továbbgörgetve a legalacsonyabb felvásárlási árat kiterjeszteném az integrátorokra is, ebben az esetben egyértelmű, hogy húsáremelkedés következne be, ami viszont a fogyasztókat sértené. Így tehát ne vegye rossz néven, de én a fogyasztók érdekvédelmét legalább olyan fontosnak tartom, mint az integrátorok érdekeit!

Emlékeztetném önt arra, hogy többfajta rendelkezést léptettünk életbe. Ezek közül kiemelném, hogy a családi gazdaságokra, őstermelőkre vonatkozó rendelkezéseket a mai napon kiterjesztettük további 30 forint állami támogatásra, amelyet súlytól és minőségtől függetlenül kell megkapniuk, de kizárólag az őstermelőknek és a családi gazdaságoknak. Hiszen ha a családi gazdaságok helyzetét összehasonlítom az integrátorokkal, a felvásárlókkal, feldolgozókkal, akkor mégiscsak szembeötlő az, hogy mi most az integrátoroknak 60 forint exporttámogatást fizetünk, ezenkívül a hústerméktanács 100 forintot fizet, tehát összesen 160 forintot kapnak ezek a felvásárló cégek. Ehhez viszonyítva az, amit mi az őstermelőknek biztosítunk, tulajdonképpen összegszerűségben még mindig lényegesen el van maradva. De nagyon fontos intézkedés, ismétlem, hogy ez súlyhatártól függetlenül történik. Az előbb a biosertések vonatkozásában volt szó arról, hogy a családi gazdaságokban nevelt sertés milyen kiváló ízű és milyen jó minőségű áru.

Tehát én úgy gondolom, hogy abban az általános európai válsághelyzetben, amely az Európai Unió tagállamait is arra kényszerítette, hogy a 68 ECU-s sertéshúsra 70 ECU támogatást adjon, hogy az olasz piacra jusson, egyértelmű, hogy ezzel nem lehet konkurálni!

Tehát én arra kérném önt tisztelettel, vegye tekintetbe, hogy mi most az exporttámogatás 60+100 forintos mértékével, 160 forinttal járulunk hozzá az ön által említett gondok megoldásához (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), de ennél több az államkassza számára elviselhetetlen terhet jelentene, tehát mi további lépést jelenleg nem tudunk tenni, ami nem jelenti azt...

Forrás: parlament.hu