GYÜRK ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! A Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Közalapítvány még az előző kormány alatt kinevezett kuratóriuma 1998 júniusában, közvetlenül a választások után, a Horn-kormány ügyvezetősége idején az alapítvány több mint száz ingatlanból álló teljes vagyonát egy egyszemélyes kft.-be apportálta. Ezzel megnyílt az út az elvben a fiatalok céljait szolgáló ingatlanok privatizálására. Hogy a lehetőség nem maradt kihasználatlanul, azt bizonyítja, hogy ez év februárjában 91 millió forintért értékesítésre került a közalapítványi ingatlanok egyik legértékesebbike, a debreceni Simonyi Zsigmond utcai épület.
Az értékesítés előzménye, hogy a kuratórium elnöke 1998 decemberében hitelszerződést írt alá az Inter-Európa Bankkal. A hitel fedezetéül elsősorban az alapítvány költségvetési támogatását, másodsorban már az egyszemélyes kft.-be apportált fenti ingatlant jelölve meg. A tranzakció állítólag az alapítvány beruházási programjai során keletkezett 63 millió forintos hiányt igyekezett volna pótolni. Ennek ellenére 1999 márciusában az ingatlanértékesítést követően továbbra is 63 millió forintos hiány mutatkozott az alapítványnál.
Mindezek után kérdezem a tisztelt államtitkár urat, hogy megfelel-e a valóságnak, hogy a hitelszerződés aláírásakor a kuratórium elnöke megsértette a közhasznú szervezetekről szóló törvényt azzal, hogy a hitel fedezetéül a költségvetési támogatást, illetve az alapítvány tulajdonában lévő ingatlant jelölte meg. Megfelel-e a valóságnak, hogy debreceni ingatlan értékesítésekor a közalapítvány kuratóriuma saját korábbi, érvényben lévő határozatával, valamint az alapító kinyilvánított szándékával szemben cselekedett? Végül kérdezem államtitkár urat, hogy amennyiben a fenti kérdésekre igen a válasza, milyen változtatást tervez a Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Közalapítvány kuratóriumában.
Tisztelettel várom válaszát. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés