HARRACH PÉTER szociális és családügyi miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselő Úr! Egyetértek önnel abban, hogy mindnyájan némi irigységgel tekinthetünk azokra a családokra, amelyekben egyszerre két gyermeknek örülhetnek. A gyermek azonban nemcsak öröm, hanem gond is. A szülők gondján kíván enyhíteni a kormányzat azzal, hogy helyreállítja és továbbfejleszti a családtámogatási rendszert. Úgy érzem, két gyermek születése valóban dupla gondot jelent, nem többet, mint két külön születő gyermek esetén együttvéve, de mégiscsak sokkal többet, mint egy gyermek születése.
A támogatási rendszernek éppen az az egyik legfontosabb alapelve, hogy a családok a gyermekek száma alapján differenciált mértékű támogatásban részesülnek. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy mindazok a pénzbeli támogatási formák, amelyek a gyermekek fogadását, eltartását, nevelését célozzák, a gyermekek száma alapján külön-külön, vagyis halmozottan kerülnek megállapításra.
(16.40)
Hadd mondjam el azt, hogy ebben az esetben az anya nem a neki járó 23 ezer forintos anyasági támogatást kapja, hanem a dupláját, tehát gyermekenként kapja. Úgyhogy amit kérdezett, az ebben az esetben máris érvényesül, hogy gyermekenként kétszer annyi támogatást kap.
A családi pótlék esetében, amely szintén gyermekenként kerül megállapításra, természetesen az ikreknél kettős családi pótlék illeti meg a családot. Ennek az összege is függ attól, hogy hányadik gyermekről van szó, tehát két gyermek esetén, ha az, mondjuk, második és harmadik gyermek, akkor már a másik ikergyermeknél jelentős mértékben növekedik. Az adókedvezménynél ugyanez a helyzet, gyermekenként vehető igénybe.
De itt a kérdésére azt tudom válaszolni, hogy a családok szociális helyzete a felsoroltakon túlmenően... - tehát ilyen ikerszülés esetén is többféle (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) címen...
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés