DR. HENDE CSABA igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Lezártuk az előttünk fekvő hosszú nevű törvényjavaslat vitáját. Örömmel kell megállapítanom, hogy a pártok a kormány célkitűzéseivel gyakorlatilag és alapvetően egyetértettek.

Célunk volt az alkotmányjogi panasz mint jogorvoslat hatékonyabbá tétele azáltal, hogy az orvoslás útjának eljárási lépéseit is részletesen szabályozzuk. A forma és a mód tekintetében sem voltak alapvető nézetkülönbségek. Nem egészen tíz módosító és kapcsolódó módosító javaslat érkezett.

Fontosnak tartom, hogy az illetékmentesség kiterjesztésével a panaszos kedvezőbb helyzetbe jut, és az eljárás költségeit az alkotmányellenes jogszabályt alkotó állam viseli.

A másik módosító javaslat alapján az új eljárásokat soron kívül kell lefolytatni. Ez a szabály is a panaszos érdekeit szolgálja.

Végül tisztáztuk, hogy a javaslat szerinti útra tartozik minden polgári jogi természetű ügy, függetlenül attól, hogy az eredetileg eljáró bíróság büntető vagy polgári perben határozott.

Végezetül meg kell állapítani, hogy a törvényjavaslat minden pozitívuma ellenére önmagában mégsem oldja meg az alkotmánybíráskodással és ezen belül az egyedi panaszos ügyekben folytatott alapjogi bíráskodással kapcsolatos valamennyi problémát. Ezekben a kérdésekben a jövőben tovább kell lépnünk.

Köszönöm a figyelmüket, és kérem a javaslat támogatását. (Taps a kormánypárti oldalon.)

Forrás: parlament.hu