KATONA KÁLMÁN közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter: Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Képviselő Úr! Az M7-es autópálya 17. és 72. kilométere közötti szakaszán az elválasztósáv mentén valóban nincs szalagkorlát. Ennek az az oka, hogy a két útpálya között 12 métert meghaladó a távolság, és a jelenleg érvényben lévő műszaki előírások szerint ennél a távolságnál nagyobb távolság esetén szalagkorlát építése nem kötelező.

Tudatában vagyunk annak, hogy a rendelkezésre álló eszközöket felhasználva mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy a balesetek számát csökkentsük. A közlekedés biztonságának javítását célozta a közúti közlekedésről szóló törvény elmúlt év végi módosítása is, mely többek között kötelezővé tette a közút kezelője számára a balesetek adatainak nyilvántartását.

Ilyen összegzések természetesen ezt megelőzően is voltak, így az M7-es autópálya említett szakasza esetében az elmúlt tíz év során 22 olyan baleset volt, annyit jegyeztek fel, melyet a szemben lévő pályára áttérő járművek okoztak. Ezek közül, sajnos, hét halálos kimenetelű volt.

(16.50)

A baleseti okok között leggyakrabban a gyorshajtás, a figyelmetlen vezetés és az elalvás szerepelt, de előfordult a pályán való megfordulás is.

Tisztelt Képviselő Úr! Annak érdekében, hogy az M7-es autópályát biztonságosabbá tegyük, az ott közlekedők számára úgy döntöttünk, hogy az ebben az évben megkezdődő felújítás során, annak ütemében utólag ezen a szakaszon is elhelyezzük a biztonsági korlátot. A kétszer 55 kilométeres szakasz acélkorlátja elhelyezésének a költsége - egyébként csak azért mondom, hogy kicsit érezzünk ebből is valamit - másfél milliárd forint. Soron kívül azért nem tudjuk ezeket megépíteni (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.), mert ez a felújítás akadályozná a forgalmat...

Forrás: parlament.hu