KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Államtitkár Úr! Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár 1998. november 13-án kibocsátott egy tárgyalásos eljárásra szóló felhívást, amely 14 napot hagyott a jelentkezésre.

A beszerzés tárgya hardver, szoftver és kiegészítő szolgáltatás. A kiírás azzal indokolta a nyílt közbeszerzési eljárás mellőzését, a tárgyalásos eljárás szükségességét, hogy a beszerzés feltételei csak rendkívül rövid ideig állnak fenn. A részvételi felhívás azt is rögzíti, hogy olyan rendszerre kérnek ajánlatot, amelyhez hasonló még nem működik. És ez a csodálatos ebben, tisztelt államtitkár úr, vagyis hogy egy eddig nem működő rendszerrel kapcsolatban a biztosítóhoz egy rendkívül rövid időre fennálló kedvező ajánlat érkezett. Az OEP pedig, akinek összehasonlítási alapja ugyan nem volt, azt tudta, hogy ez egy kedvező ajánlat, és így már nyugodtan mellőzheti a nyílt eljárás lefolytatását.

Elég sok OEP-en kívül álló személy került be ebbe a vezetői körbe, például olyan tanácsadója a Fidesznek, akinek a belső vezetői rendszer akciópontján, vagyis a Pasaréti úti lakásán több, az egészségügyben ismert vállalkozása van bejelentve, és akinek egyébként az OEP-pel nincs szerződése sem, nemhogy vezetőnek számítana.

Tisztelt Államtitkár Úr! Ismerve a vonatkozó törvényt, mennyire megalapozott az az állítása a kiírónak, hogy hasonló rendszer nem működik? Melyek voltak azok a feltételek, amelyek kedvezőnek és rövid ideig fennállónak minősültek, vagyis mi indokolta az OEP belső vezetői LAN 2000 kompatíbilis rendszer megvalósításánál a nyílt közbeszerzési eljárás mellőzését?

Várom válaszát. Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu