SZALAY GÁBOR (SZDSZ: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Amikor közpénzek, azaz a költségvetési adóbevételek több száz milliárd forintos nagyságrendű elköltése rossz, hanyag, vagy éppen csalárd tevékenység következményeként előállt banki vagy más gazdasági veszteségek rendezésére, konszolidálására szolgál - igaz, a még nagyobb rossz elkerülése céljából -, akkor elvárható és indokolt, hogy ezen pénzek hatékony és áttekinthető felhasználásához fűzött közérdek előnyt élvezzen a banktitokhoz normál bankmenet esetén fűződő, egyébként ugyanolyan fontos magánérdekhez képest.

Ennek így kellett volna lennie már az 1993-95 között végrehajtott, 350 milliárd forintba került adós- és bankkonszolidáció során is, különösképpen ha már akkor rendelkeztünk volna egy bankkonszolidáció gyakorlati lebonyolításának a tapasztalataival. Akkor még nem rendelkeztünk, most azonban igen. Ezért ennek különösképpen így kellene lennie most: most még megvalósítható lenne a Postabank Részvénytársaság és a Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaság közel 200 milliárd forintos konszolidálása, tőketartalék juttatása alkalmával.

A négy szabaddemokrata képviselő által benyújtott törvénymódosítási javaslat ezt kívánja elérni. Nem a banktitok intézményét kívánjuk fellazítani, de meg kívánjuk akadályozni a banktitokkal való visszaélés lehetőségét. A hitelintézetek és a pénzügyi vállalkozások magánügyéről, azaz azok banktitokhoz fűződő jogosultságáról ugyanis véleményünk szerint csak addig lehet beszélni, ameddig azok veszteségeit nem közpénzekből, mindannyiunk adóbefizetéseiből kell egyensúlyba hozni.

A banktitok oldását tehát csak és kifejezetten azon esetekre vonatkozóan kívánjuk javasolni, amikor költségvetési eszközökkel állunk helyt a befagyott, behajthatatlannak minősülő követelésekért. A jelenlegi törvényi szabályozás nem ad lehetőséget arra, hogy ha a behajthatatlan pénzügyi követelések értékesítéséből származó veszteség klasszikus banki eszközökkel, közpénzből kerül kiegyenlítésre, akkor legalább a szóban forgó szerződésekhez hozzá lehessen jutni, hogy ez az értékesítés nyilvános legyen, azaz hogy kizárható legyen annak a lehetősége, hogy a veszteség felszámolása újabb veszteséget generáljon.

(19.40)

Indokolt tehát, hogy ne minősülhessen banktitoknak egyetlen olyan pénzintézeti követelés és befektetés értékesítéséről szóló szerződés sem, amelyből származó veszteség ellensúlyozásához költségvetési pénzeszközöket vesz igénybe a kormány. Indokolt, hogy az effajta tranzakciók ne zárt körben, titokban, a színfalak mögött kerüljenek realizálásra, hanem nyilvánosan, nyilvános árverés, pályázat vagy ajánlattétel útján. Indokolt, hogy az ilyenfajta szerződések tartalma egyúttal nyilvánosságra hozható is legyen. Indokolt továbbá az is, hogy a költségvetési pénzekkel kiegyenlített veszteséges ügyletek esetére a Bank- és Tőkepiaci Felügyelet az általa meghatározott tartalommal írhasson elő adatszolgáltatási kötelezettséget.

Alapvetően a köz érdekét szolgálja, hogy ne lehessen a banktitok intézménye mögé bújva értéken alul elkótyavetyélni nagy értékű banki követeléseket vagy befektetéseket, majd az így okozott veszteségeket is a költségvetésből konszolidálni.

Ahhoz azonban, hogy ez így történhessen, az kell, hogy a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. számú törvény általunk javasolt módosítását az Országgyűlés tárgysorozatába vegye, majd el is fogadja. Ennek híján ugyanis még a kormány ellenőrzési joga sem érvényesülhet teljeskörűen, hiszen újból és újból a méltánytalannak ítélhető banktitok intézményébe ütközhet maga a kormány is az ilyen esetekben.

Ezért kérem, hogy fogadják el és támogassák szavazatukkal törvénymódosító indítványunkat. Köszönöm türelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

Forrás: parlament.hu