VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Teljes mértékben osztom az ön aggodalmát, és higgye el, hogy nemcsak a kisgazdák számára, hanem mondjuk, a Pénzügyminisztérium számára is legalább olyan fontos, hogy legyen Magyarországon lóversenyzés, lóversenyfogadás; ebből esetleg legyen majd adóbevétel is, és ebből persze maradjon meg az a történeti-kulturális örökség, amit a magyar lóversenyzés, lótenyésztés az ország számára képvisel.

Szeretném elmondani, hogy Magyarországon ez a nagy hagyományú lóversenyzés és lóversenyfogadás 1991 óta veszteséges. Az ÁPV Rt. az idei esztendőben 300 millió forintos veszteséget kénytelen finanszírozni. A kormány célja, hogy a fejlett országokhoz hasonlóan a lóversenysportot és a hozzá kapcsolódó lóversenyfogadást is működőképessé tegye. Ennek egyik nagyon fontos feltétele egy új versenypálya megépítése. Ennek tendereztetése sikeresen lezajlott, és a mintegy 2,5 milliárd forint értékű beruházáshoz a szükséges források rendelkezésre állnak. A tendergyőztes beruházó a munkálatokat néhány hónapon belül megkezdi.

A működőképes lóversenysport másik feltétele, hogy a fogadásszervezés országos fogadóhálózatban bonyolódjon le, ezért a minisztérium elkezdte annak a munkának az előkészítését, amely koncesszió kiírását teszi majd lehetővé. Természetesen ebbe a Magyar Lovaregylet is bekapcsolódhatott. Ha jól tudom, a Lovaregylet képviselői részt vesznek ennek a koncessziónak az előkészítésében, és minden remény és lehetőség megvan arra, hogy egy olyan koncesszió kerüljön majd kiírásra, amely egyrészt tőkeerős partnert, befektetőt tud hozni ebbe a sportágba, másrészt pedig garantálja, hogy nemzeti értékeink és hagyományaink a koncessziós pályázati feltételek útján is megerősödjenek: a minimális versenynap garantálása, a versenydíjak visszaforgatása a lóversenysportba, és továbbra is garantálni tudjuk majd azt, hogy ebben a koncesszióban játékadó- és személyi jövedelemadó-mentes legyen ez a versenyzés.

A válasz másik részét majd a rendelkezésemre álló további időben mondom el. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu