DR. FÓNAGY JÁNOS gazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Frakcióvezető-helyettes Úr! Úgy gondolom, az ön előadása megfelelt az előzetes címnek, lényegében a társadalmi békéről mint átfogó fogalomról szólt. (Dr. Nagy Sándor: Én is úgy gondolom!) Úgy gondolom, abban tökéletesen egyetértünk, hogy ennek fontosságát mindenkinek, aki a demokráciáért, a polgárok belső és külső békéjéért, egyáltalán a társadalom rendjéért felelős, ezt a kötelességét át kell éreznie és ezt kell szolgálnia. Tulajdonképpen ezt szolgálják azok az intézkedések, azok a lépések és azok a nagyon széles konszenzussal kialakított eredmények, amelyeket az elmúlt hónapokban e területen elértünk, és amelyekből a korábban e körben tevékenykedő csoportok némelyike - örömmel mondom, hogy kisebb csoportok némelyike - kétségtelenül kimaradt.

Az ön hozzászólásában is elhangzott a párbeszéd, a társadalmi párbeszéd szükségessége és lényege. Tisztában vagyunk vele, hogy a működését a kilencvenes évek elején megkezdő Országos Érdekegyeztető Tanács továbbfejlesztése, átalakítása érthető módon indulatokat váltott ki. Indulatokat váltott ki elsősorban azokból a csoportokból, amelyek ugyan nyelvtanilag a jelenről és a jövőről beszélnek, de tartalmilag a múltat kívánják konzerválni. Éppen ezért nem is meglepő, nem is váratlan, hogy ezek a problémák egy nagyobb társadalmi érdekbe ágyazva tulajdonképpen a magyar parlamentben is megjelennek.

Meggyőződésünk, hogy az Érdekegyeztető Tanács történelmi küldetése - mert volt - az átalakuláshoz, egy alapvető társadalmi, gazdasági átalakuláshoz fűződött. Szabad legyen csak egyetlenegy elemre utalni, jelesül például az állami tulajdon dominanciájára, hiszen nyilvánvaló, hogy teljesen más volt a feladat a nyolcvanas évek végén vagy a kilencvenes évek elején az akkori tulajdoni viszonyok között, az akkori gazdasági struktúrában - és teljesen mások jelenleg.

Éppen az volt a szándékunk - és ebben a legtöbb partnerünk egyetértett -, hogy erősítsük mind a munkavállalói, mind a munkaadói oldal lehetőségeit. Meggyőződésünk volt - és ezt az utolsó hetek, hónapok eseményei visszaigazolták -, hogy a társadalom egyéb résztvevői is részt kérnek ezekből az érdekegyeztető folyamatokból, tényleges társadalmi, gazdasági súlyúknak megfelelően részt kívánnak venni ezekben.

Szabad legyen csak a leglényegesebbeket említeni ezek közül. A kormány 1999. december 28-ai állásfoglalását követően intenzív tárgyalásokat kezdtünk a társadalmi párbeszéd minden résztvevőjével. Ezek a szervezetek kiegészültek a gazdasági kamarákkal, az egyéb érdekképviseleti fórumokkal és a gazdasági élet elmúlt években jelentőssé vált szereplőivel. Április 9-én alakuló ülést tartott a Gazdasági Tanács, ahol minden szervezet magas szinten képviseltette magát, kivéve azt a szervezetet, amely teljesen érthető módon érzelmileg is távol állt törekvéseinktől. Egyébként a tanács második ülését éppen a mai napon, ezekben az órákban tartja az elkövetkezendő évek költségvetési irányzatairól.

Való igaz, hogy a világ eseményei kicsit elvonták a figyelmet, éppen ezért itt ragadom meg az alkalmat, hogy bejelentsem: április 21-én az Érdekegyeztető Tanács a kormány javaslatát elfogadta, deklarálta megszűnését, és az ideiglenes alapszabály aláírásával megalakította az Országos Munkaügyi Tanácsot. Jó ütemben halad és várhatóan május első felében megkezdi működését a mindnyájunk által, gondolom, fontosnak tartott Európai Integrációs Tanács. S végezetül, de nem utolsósorban, a Szociális és Családügyi Minisztérium kialakította javaslatát a Szociális Tanács átalakítására is.

Úgy gondolom tehát, hogy azok, akik május 1-jén ezzel kívánnak foglalkozni, megfelelő muníciót kapnak ehhez.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu