ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy néhány szemponthoz magam is kapcsolódjam.

Először is elhangzott az az állítás, hogy nincs kommunikációs stratégia a mostani fegyveres konfliktus ügyében. Azt hiszem, hogy néminemű bírálat ez ügyben indokolt, bár hozzá kell tennem - látva a különböző szolgálatok elosztási íveit és jelentéseit -, hogy eddig én úgy hittem, és remélem, nem is tévedek, hogy a legfontosabb, hozzám eljutó információk tekintélyes része ellenzéki képviselőknek is rendszeresen a rendelkezésére áll. Ezért semmi akadálya nincs annak, hogy a magyar politikai élet minden jelentős személye, ha megvan benne az akarat, egy irányba tudjon beszélni. Amennyiben ennek az előfeltételei nincsenek meg, akkor annak semmi akadálya, hogy ezen a helyzeten javítsunk. Éppen a tegnapi hatpárti tárgyalás során ajánlottam fel a pártok tisztelt képviselőinek, elnökeinek, hogy a Külügyminisztérium készséggel áll rendelkezésükre, ha akarják. Egyébként számukra, mint már említettem, lehetőség van a belső körből származó híreken túlmenően arra, hogy rendszeres egyeztetések keretében a Külügyminisztériumtól is hetente tájékoztatást kapjanak.

Önök is tudják, hogy a kommunikációnak csak egyik eleme az állítás, amit az ember szeretne világossá tenni és megmagyarázni. A másik kérdés, hogy ez eljut-e ebben a formájában azokhoz, akiknek az ember szánja. Így, amikor kommunikációról beszélünk, ott csak bizonyos mértékű felelősséget tudunk magunkévá tenni. De még egyszer mondom, egyetértek azzal, hogy mindannyiunknak arra kell törekednie, hogy a magyar politikai vezetés - ellenzékiek és kormánypártiak egyaránt - ebben a nehéz helyzetben egy irányba beszéljenek.

Elhangzott az a felvetés is, hogy a magyarság célját ebben a mostani helyzetben ez idáig nem határoztuk meg. Én ezt másképp látom. Úgy látom, hogy a magyarság célja világos. Először is: a magyarság célja és érdeke ebben a helyzetben, hogy a térségünkben - általában sehol a világon, de különösen a mi térségünkben -, és kiváltképpen a szomszédságunkban senkinek se engedtessék meg a népirtás. Részben mert ismerjük a XX. század történelmét, részben pedig mert tudjuk, hogy ami ma ott előfordulhat, az holnap máshol is megtörténhet. Hogy ennek elejét vegyük, ez a magyarság célja és érdeke.

Ami a határon túl élő magyarok érdekeit illeti, ott azt tudom mondani önöknek, hogy a kormány álláspontja változatlan: a határon túl élő magyaroknak, bármely ország területén éljenek is, joguk van mindazokhoz az életfeltételekhez, amelyeket az európai hagyomány és az európai gyakorlat más országok kisebbségei számára kialakított.

(10.00)

Hogy pontosan mi az ő érdekük, és azt milyen eszközökkel kell elérni, abban is változatlan a kormány álláspontja, vagyis, hogy ezt nem nekünk és nem itt, a magyar parlamentben kell meghatározni. Hogy a vajdasági magyarok hogyan, milyen körülmények között kívánnak élni, az a vajdasági magyarokra tartozó ügy. Mi eddig is az ő álláspontjukat követtük. Éppen ezért azzal nem értek egyet, hogy az autonómiáról ne lehetne beszélni. Lehet róla beszélni, hiszen az a vajdasági magyarok programjának a középpontja. Hogy célszerű-e róla most beszélni, ezen már lehet vitatkozni, de semmiképpen nem fogadom el azt, hogy erről ne lehetne beszélni. A célszerűség persze megköveteli, hogy a megfelelő helyen és időben fejtsük ki az egyébként elfogadható álláspontunkat.

Elhangzott az is, tisztelt hölgyeim és uraim, hogy ne kelljen percek alatt dönteni - fogalmazta meg egy ellenzéki képviselő. Én is meg szoktam néha fogalmazni ezt kormánypártiként, hogy bárcsak ne kellene néha percek alatt dönteni. De mint önök is tudják, a háború és a fegyveres konfliktus forgatókönyvét nem lehet előre megírni. Ezért számos olyan helyzet van, amikor mindannyiunknak, a kormánynak a maga helyén, az ellenzéknek a maga helyén, a képviselőknek pedig itt, a tisztelt Házban bizony néha percek alatt kell dönteniük. A magam részéről mindent megteszek annak érdekében, hogy amennyire lehet, ezeknek az eseteknek a számát szűkítsük, de senki ne lépjen fel azzal a természetellenes igénnyel, hogy egy ilyen helyzetben, amelyben most vagyunk egyáltalán ne állhasson elő ilyen valóban szerencsétlen helyzet, körülmény.

Ami a napirendi pont másik részéhez kapcsolódik, vagyis a természeti károk enyhítésének ügye - volt valaki, aki azt mondta, hogy késedelem történt. Szeretném elmondani önöknek, hogy semmilyen késedelem nem történt, a kárenyhítésnek, ha az ember nem akar ostoba módon eljárni, az a helyes módja, hogy először felmérjük a kárt, megállapítjuk annak mértékét. Hogy ez mennyire fontos, az a benyújtott ellenzéki indítványokból is látszik, amelyek messze alulbecsülték a kár mértékét, ezért teljesen tarthatatlanul alacsony számok szerepelnek bennük. Egy ellenzék ezt elkövetheti, egy kormánypárt sohasem. Az ellenzék bármit követelhet, lelke rajta. (Taps a kormánypártok padsoraiban.) Egy kormánypárt, ha kárenyhítésről van szó, tartozik azzal saját magának, az ellenzéknek és mindenek előtt az ország közvéleményének, hogy tudja, hogy miről beszél, hogy mi az a kár, amelynek orvoslására és enyhítésére vállalkoznia kötelessége.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Éppen ezért azt hiszem, hogy mindannyiunkat kielégíthet a kormánynak az a döntése, amely nemcsak, hogy megjelenés alatt áll, hanem már meg is jelent a Határozatok tárában, amely tételesen felsorolja, hogy milyen károkat milyen mértékig enyhít és képes enyhíteni az ország.

Röviden a legutóbbi 13 milliárd forintról hozott, a tartalékot felhasználó döntésünk belső szerkezete;
bár ezt önök már nyomtatásban is olvashatják. A havazás miatt felmerült védekezési kiadás 210 millió forint. A lakóhelyeinket ért károk orvoslása 1,5 milliárd forint. A mezőgazdasági kárenyhítés 2 milliárd forint. Az önkormányzati tulajdonban lévő, kötelező feladatok ellátásához kapcsolódó intézményekben keletkezett károk orvoslása 787 millió forint. Az önkormányzati utakban keletkezett károk helyreállításához 1 milliárd 625 millió forint. Az önkormányzati tulajdonban lévő kompok helyreállításához 150 millió forint. Az állami létesítményeknél ár, belvíz, valamint havazás miatt felmerült védekezési és kárenyhítési költségekre 6,5 milliárd forint. Ez mindösszesen 12 milliárd 682 millió forint;
és kérem, hogy ehhez számolják hozzá a már korábban, hasonló célokra elköltött 11 milliárd forintot.

Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Szeretném megismételni: az ország gazdasági teherbíró képességének a határát súrolja, ha nem lépi át, ez a hatalmas összeg, amelyről most itt beszámoltam. Azt hiszem, hogy ilyen körülmények között akár késedelemmel, akár mulasztással hírbe hozni a mostani kormányt a valóságtól elrugaszkodott feltételezés. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Arra szeretném önöket kérni, hogy mind a mostani fegyveres konfliktus ügyében, mind pedig a természeti csapások ügyében próbáljunk mindannyian a saját személyes, és időnként bizony kicsinyes pártérdekeinktől elrugaszkodni, és fenntartani a széles körű egyetértést.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu