DR. KELEMEN ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az MDF örömmel emlékszik arra, hogy az Antall-kormány kérte és érte el Magyarországnak az Európa Tanács szervezetében való tagságát. Számunkra az Európa tanácsi részvétel történelmi tapasztalataink fényében különösen fontos. Trianon óta a magyar nemzet létében elkötelezett minden nemzetközi tevékenységben a nemzeti kisebbségek védelmével kapcsolatosan.

(19.00)

Tudjuk, hogy az első világháború után az utódállamok többségi népeinek megadott önrendelkezési jog egyoldalúságát kisebbségvédelmi rendszerek életbe léptetésével kísérelték meg a nagyhatalmak ellensúlyozni, hiszen az önrendelkezésből jelentős néprészek, népcsoportok maradtak kizárva, többek között az utódállamok magyarsága. Fölmérték ugyanis, hogy az európai stabilitás fenntartásához erre pótolhatatlan szükség lesz a kialakított új államhatárok mellett. Ugyanakkor azonban mindvégig érezhető volt az erős ellenérdekeltség. Például már 1919-ben elutasították a japán delegáció javaslatát, mely szerint a Nemzetek Szövetsége egységokmányának preambulumában kerüljön említésre az az elv, hogy minden állam egyenjogú és polgárai egyenlő elbánásra tarthatnak igényt állampolgárságra és bőrszínre való tekintet nélkül. Ugyanígy elutasították az 1925-ös litván kezdeményezést is, amely a Népszövetség keretén belül javasolta, hogy kidolgozásra kerüljön egy általános kisebbségvédelmi egyezmény. A Népszövetséghez érkező kisebbségi panaszok sorsa rámutatott a rendszer elégtelen hatékonyságára.

A kisebbségvédelem kérdését azonban, úgy tűnt, hogy végképp lejáratja az a második világháborús tapasztalat, hogy a nemzeti szocializmus - kihasználva a meglevő igazságtalanságokat - erőszakos megoldásokat propagált, és birodalmi hódításra használta föl a meglevő ellentéteket. Talán ez is volt az oka annak, hogy a második világháború után az ember személyi jogainak előtérbe kerülésével párhuzamosan az a vélemény alakult ki, hogy az államok korábbi kötelességei kisebbségeikkel kapcsolatban megszűntek. Az 1948. december 10-én elfogadott Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatából a korábbi tervezettel ellentétben végül is kimaradt a kisebbségvédelemre vonatkozó cikkely. Közvetetten az erőszakos kitelepítéseket, lakosságcseréket is igazolta az a felfogás, amely szerint a Magyarországról, Lengyelországból és Csehszlovákiából kitelepített nemzeti kisebbségi csoportok a továbbiakban már nem védendő személyek, hiszen a nevezett államoknak nem állampolgárai többé.

A későbbi években enyhült az ezzel kapcsolatos álláspont, de igazából változást a szocialista blokk felbomlása hozott. Áttörésnek tekinthető, hogy az Európai Közösségek Tanácsa 1991. december 6-ai nyilatkozatában az alakuló új államoktól megkívánta a nemzeti kisebbségi jogok elismerését. Az Európa Tanácsba történt belépésünk óta kezdettől tapasztalhattuk, mint ezt képviselőtársaim szépen kifejtették, hogy ez az a nemzetközi szervezet, amely a legmegfelelőbb tere mind az emberi jogok kiteljesítése, mind a nemzeti kisebbségek védelme érdekében tett erőfeszítéseinknek. Ütőképességét az utóbbi időben egyre jobban biztosítja a monitorozás intézménye is. Éppen ezért, bár némely körökben divatos az Európa Tanácsot lebecsülni a gyakorlati eredményesség szempontjából, számunkra nyilvánvaló, hogy okmányainak szelleme alapozza meg az emberi és kisebbségi jogokra épülő egységes Európát.

Az elmondottak szellemében hangsúlyozom, hogy kedvező fogadtatásunkban az Európa Tanácsban természetesen szerepe volt annak, hogy 1956-ban világszerte ismertté vált ragaszkodásunk a szabadság és az emberi jogok eszményeihez. Ezért méltó, hogy az ez után rögtön tárgyalásra kerülő javaslat szellemében '56-os magyar zászló kerüljön az Európa Tanács parlamenti épületébe: tanúsítsa ott a világ előtt, hogy a lyukas zászló nem üres zászló, hanem a szabadság jelképe.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)

Forrás: parlament.hu