KOVÁCS KÁLMÁN, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! A mai nap olyan szempontból mindenképp különleges, hogy az első két törvény bizonyos értelemben az adatnyilvántartás, adatkezelés, adatszolgáltatás, adatok felhasználása, az azonosítás és feldolgozás kérdéskörét feszegeti, annak ad új törvényi szabályozást.

Már az előző napirendi pont vitájánál és a mostani vitában is a vezérszónoklatokban elhangzott aggályokat úgy lehetne összefoglalni, hogy a megváltozott technikai - elsősorban számítástechnikai, informatikai - körülmények között újra kell gondolnunk az adatok nyilvántartásának, elkülönítésének, felhasználásának, nyilvánosságának a kérdését. Hogy csak egyetlen példát említsek szemléletbeli helyzetünkre, amely tükröződik itt a törvényjavaslatokban is, ma a Belügyminisztériumnál nyilvántartott személyi adatok - elsősorban a lakhatásra vonatkozó adatok - egy jelentős része hozzáférhető, kiszolgáltatható bizonyos kereskedelmi-gazdasági célra, hacsak az állampolgár úgy nem rendelkezik, hogy kéri, hogy az adatai ne kerüljenek ilyen értelemben felhasználásra.

Ez megfelelt annak az időszaknak, annak a korszaknak, amikor részben manuális, vagy ha nem is manuális, de hálózatban össze nem kötött gépeken keresztül folyt az adatok feldolgozása, felhasználása. Ma már a korszerű adatkezelésben a személyiségi jogok oldaláról egyre inkább - az európai uniós vitaanyagokból is kiolvashatóan - egy fordított alapállás kezd kialakulni. Nevezetesen, hogy a személyiséget érintő - a lakhatás például egy ilyen kategória, de például a vezetői engedéllyel való rendelkezés vagy az arra vonatkozó alkalmasság is - adatok alapvetően nem szolgáltathatóak ki, hacsak a személy maga úgy nem rendelkezik, hogy hozzájárul a különböző célú nyilvánosságra hozatalára. És ezt az egy elemet azért tartom fontosnak, mert ez már tükrözi, hogy az előttünk lévő törvényjavaslat irányában például az, hogy törvényi formában szabályozza a közúti közlekedéshez kapcsolódó adatok feldolgozását, az igazoló okiratok kiállítását, módosítását, ez egy helyes irány. Ugyanakkor úgy érzem, hogy lépéshátrányban van a gondolkodás ahhoz a korszerű gondolkodáshoz képest, amely az adatok védelme szempontjából és az adatok össze nem kapcsolhatósága szempontjából, a személynek a személyt érintő adathoz való joga szempontjából egy korábbi, vagy mondjuk így, egy jelenleg használatos, de nem a jövőben használatos módszerét választja.

Mindenekelőtt előnye a törvényjavaslatnak az, hogy törvényi szabályozást ad azon a területen, ahol nagyon régóta nem volt törvényi szabályozás. Mondhatjuk úgy, hogy egy ilyen alacsonyabb szintű jogszabályi rendelkezéssel a bécsi egyezmény ellenére, az egyezményhez való - már 1980-ban megtörtént - törvényben foglalt csatlakozásunk ellenére nem teljesen körültekintően, nem törvényben szabályozott módon kezelt kérdésre ad egy komplex szabályozást.

A második fontos eleme, hogy egyrészt olyan új információk feldolgozását, kezelését teszi lehetővé, ami talán csökkenti a gépjárműlopásokkal, -eltulajdonításokkal kapcsolatos problémákat, másrészt a közúti közlekedésben a járművezetők, illetve a járművek múltjának a feldolgozása, folyamatos nyomon kísérése alapján vélhetően a közúti közlekedésben egy korrektebb, kiegyensúlyozottabb közéletet - ha szabad ilyen módon fogalmaznom - próbál megteremteni.

Ez a bizonyos előéleti pontrendszer, amelyet a 8. § kezel, például ezt a célt szolgálja, és ebből a szempontból nagyon is támogatandó, újszerű elem. Amit azonban itt is meg kell jegyeznem, és szinte majdnem mindegyik pontnál el kellene mondanom - ezért nem fogom, csak itt érzékeltetem -, hogy a felhasználásával kapcsolatos garanciákat pontosan meg kell fogalmazni, hiszen itt többről van szó, mint pusztán egyszerű adatközlésről. Itt bizonyos értelemben megtalálható egy eseményrendszer nyomon követése, mégpedig - idézőjelben mondva - egy elévülési idő nélküli eseményrendszeré, ami azért elgondolkodtató, hogy 8-10-15 évvel ezelőtti események folyamatos nyilvántartása és feldolgozhatósága indokolt-e akkor, amikor például a személyek jogi értelmű erkölcsi megítélése szempontjából általában egy ötéves elévülés után az erkölcsi tisztaság nem vonható kétségbe, és nem kutatható vagy nem kutatja a hatóság a 8-10 évvel ezelőtt történteket. Tehát vajon indokolt-e ez a korlátozás nélküliség? Ezért mondom, hogy miközben a rendszer elindítása, bevezetése üdvözölendő, a felhasználásra vonatkozó garanciák hiánya némiképpen aggodalomra ad okot.

A második ilyen kérdéskör, még mindig az adatok környezetében, az önkormányzati jegyző feladatkörében történő adat megismerése. A 19. § e) pontjának egyes albekezdései, tehát az e) pont b), illetve c) pontjai olyan feladatokat rónak az önkormányzat jegyzőjére, amelyekhez bizonyos adatokra van szüksége. Az adatokhoz való hozzájutás azonban - mi úgy érezzük - nincs kellőképpen szabályozva. Tehát itt jó lenne, ha a szabályozás pontosan rögzítené, hogy milyen mértékben és milyen célból vizsgálhatja ezeket az adatokat, illetve hogy megalapozott-e az a célja, amikor az e) pontban körülírt feladatok érdekében bizonyos személyi jellegű adatokat ismer meg a jegyző.

(16.40)

Általában véve az adatokhoz kapcsolódik még az a kérdés, hogy a személyi azonosítónak a használata ebben a rendszerben a hazai alkotmánybírósági állásfoglalások és a korszerű informatikai vagy a korszerű személyiadat-kezelés szempontjából helyesek-e. Én személyesen azon az állásponton vagyok, hogy a személyi azonosító használata ebben a rendszerben önmagában nem hibás vagy nem feltétlenül támadandó. Ezt azért merem kijelenteni, mert úgy érzem, hogy nem magának az adatnak a használata a kérdéses és az, hogy adott területre is használom-e a személyi azonosító jelet, hanem az a kérdés, hogy a különböző célú felhasználások esetén ezek a felhasználások, adatbázisok informatikai értelemben összekapcsolhatók-e vagy nem, tehát különböző célú felhasználás esetén a különböző célú adatokat kezelők csak megfelelő jogszabályi feltételek esetén szolgáltathassanak adatot egy másik adatfeldolgozó vagy adatkezelő számára. Azt hiszem, ha így közelítjük meg, akkor a személyi azonosító vagy a személyi szám használata alapvetően talán nem kifogásolható, ugyanakkor itt is felmerül az a kérdés, hogy pontosítani kell, hogy amikor az egyes adatbázisok között információcserére kerül sor, akkor az csak meghatározott jogszabályi felhatalmazások, illetve eseti indokok alapján történhessen.

Ami az intézményi összevonást, illetve az okmányok kiadásának új szabályozását illeti, a következőt szeretném elmondani. 1998-ban 115 ezer új vezetői engedélyt adtak ki, és mintegy 30 ezer új kategóriabejegyzés történt. Ezekben a bejegyzésekben egyetlenegy sem volt olyan, amelyhez panasz érkezett volna a közlekedési hatósághoz, és mindegyik bejegyzés három napon belül megtörtént. Felmerül ebben az esetben a kérdés, vajon indokolt-e ennek a tevékenységnek az elvétele a közlekedési hatóságtól, ha egyszer a hatóság gyakorlatilag hiba nélkül vagy mondjuk úgy, panasz nélkül végezte el a munkáját. Igaz, hogy a szabályozás szerint az elveszett okmányok pótlása már most is a rendőrség keretében történik, de a rendőrség minden egyes esetben a közúti közlekedési hatóság nyilvántartásához fordul, tehát a közlekedési hatósághoz fordul az adott nyilvántartási adat pontosítása érdekében, azt tekinti alapbázisnak. Mégiscsak visszajutunk oda, hogy egyelőre egy jól működő hatósági rendszer kerül gyakorlatilag megváltoztatásra.

Egyetértek néhány korábban felszólaló képviselőtársammal, hogy ennek a bizonyos körzetközponti szerepet játszó, közel 240 területi önkormányzatnak - amely majd ezt a munkát el fogja végezni elsősorban jegyzői feladat körében -, a hivatalok számára ez nyilvánvalóan olyan többletfeladatot jelent, amihez az állami forrás mellérendelése elengedhetetlen. És ezt nem kívánom csak üres szólamnak tekinteni, mert az önkormányzati feladatoknál mindig az a probléma - egyébként az állami hatóságoknál is -, hogy a hatósági feladat elvégzéséhez rendelt forrás általában nem fedezi a költségeket, és ezért póttevékenységgel, egyéb tevékenység forrásából fedezik a különbséget.

Az önkormányzatok esetében azonban nagyon nehéz elképzelni, hogy milyen pótlólagos forrást tudnak újra mozgósítani annak érdekében, hogy ezt a feladatot ellássák, márpedig ha ez a feladat olyan szinten lesz finanszírozva, ahogy jelenleg a közlekedési hatóságoknál, akkor egészen bizonyosan nem tudják ellátni, hiszen ott - tetszik vagy nem tetszik - keresztfinanszírozással oldják meg az állami feladatok elvégzését, tehát az egyéb szolgáltatásjellegűen végzett tevékenység díjából is át kell forgatni forrásokat az állami feladat elvégzésére. Ha abból indulunk ki, hogy a források várhatóan akkorák lesznek, amekkora a jelenlegi hatósági feladat ellátására van előirányozva, akkor biztosan megállapítható, hogy az nem lesz elegendő.

Végezetül még mindig a javaslat egészéhez szeretném hozzátenni, hogy ennek van egy olyan eleme, amelyet feltétlenül üdvözölni szeretnék. Ez pedig a 28. §-ban bevezetett új rendelkezés, hogy tudniillik a járművek forgalomból történő kivonása esetén olyan különleges kötelezettségeket vezetnek be, amelyek elősegíthetik, hogy a forgalomból kivont járműveket - mondjuk úgy, hogy fekete úton vagy nem legális úton - ne hozzák ismét forgalomba, ne tudjanak ezzel visszaélni. Ez jó és mindenképpen üdvözlendő rész.

Ugyanakkor egy másik, tiszta viszonyokat rendező eljárást szeretnék bírálni, ez pedig az okmányellenőrzés célját szolgáló adatigénylés. Mi egyértelműen azt szeretnénk, ha a válasz az egyezőség tényére vagy hiányára korlátozódna, hogy tudniillik hamis vagy valódi a forgalmi, és nem történne egyéb célú igazolás bekérése. A 34. § (4) bekezdésében, amelyik a rendőrség idevonatkozó bizonyos jogait részletezi, talán jobb lenne egyértelművé tenni, hogy nemcsak ezen feladatok érdekében, hanem egészen pontosan, mondjuk, a feladata ellátásához szükséges mértékben élhet ezekkel az eszközökkel.

Összességében azt szeretném mondani, hogy a törvényjavaslat az elmúlt időszak nem teljesen jogszabályszerű, nem megfelelő szinten szabályozott környezetét kívánja szabályozni és rendezni. Bizonyos kérdésekben úgy érezzük, hogy olyan többletfeladatot ad az önkormányzatoknak ebben, amihez a forrást még nem látjuk biztosítottnak. Bizonyos esetekben talán indokolatlan - itt a közlekedési hatóságra gondolok - a feladat elvétele, de összességében ez az irány mégis jó. Még egyszer szeretném hangsúlyozni: a korszerű, elsősorban a személyi adatokhoz való jogosultság szempontjából nem kielégítő, hogy a korábbi gondolkodást tartja alapelvnek, tehát hogy az állampolgár rendelkezhet bizonyos adatainak letiltásáról, közzétételéről azzal szemben, hogy fordítva történne: az állampolgárnak a személyes adatai esetében alapvető joga, hogy azok nem adhatóak ki a hatóságok részéről semmilyen célra - kivéve természetesen a megfelelő jogi eljárást -, kivéve, ha az állampolgár erről önként lemond.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiból.)

Forrás: parlament.hu